SPORT
Újabb felkészülési mérkőzésen lépett szerdán pályára az NB II-es Szolnoki MÁV FC. Ezúttal a Jászberény otthonában vendégeskedett az együttes, melynek soraiban több egykor Szolnokon is megfordult labdarúgó (Ulvicki Mihály, Tisza Kálmán, Kiss Károly, Kis Róbert, Páles Tamás, Mile Krisztián) szerepel. A vendégeknél ezúttal is lehetőséget kaptak próbajátékosok, ezúttal Hajba Tamás (Gyirmót), Papp Szilárd (Felsőtárkány) és Szemerédi Norbert (szabadon igazolható) játékát nézte meg a szakmai stáb.
A Szolnok már az első félidőben eldöntötte a meccset: 3-0-s előnyre tett szert, ami ki is tartott a végéig.
– Azt gondolom, hogy az első félidőben abszolút megmutatkozott az osztálykülönbség. Jól, fegyelmezetten futballoztunk, még úgy is, hogy a felkészülés harmadik hetében vagyunk, éppen ezért tegnap és tegnap előtt is kettőt edzettünk. Nagyon szép gólokat rúgtunk, abszolút jó benyomást keltettek a fiúk. A második félidőben több cserét végrehajtottunk, ekkor már kiegyensúlyozottabb volt a játék, ugyanakkor egy percig nem volt kérdés, hogy a magasabb szintet és a minőséget mi képviseljük. A célnak megfelelt a mérkőzés, s köszönjük a Jászberénynek ezt a lehetőséget, hogy tudtunk egy jó mérkőzést játszani – értékelt Csábi József vezetőedző a klub honlapján.
A Paksi FC a másodosztályú Soroksár vendége volt szerda délután.
Az első félidőben nem jött ki gólokban a csapatok közti osztálykülönbség, a második játékrészben azonban előbb Nagy Richárd kapott elől egy labdát, amit a kilépő kapus mellett ellőt a kapu bal oldalába, majd egy sorfalban elakadt szabadrúgást követően Bagó egészen kiszorított helyzetből a kapu felé lőtt, és az őt kísérő védő hátán úgy pattant meg a labda, hogy a hosszú felsőben kötött ki. Ezzel a két találattal nyert 2-0-ra a paksi együttes.
– Brusztos meccset játszottunk, egy igen jól passzoló, és hajtós csapat ellen, ami tökéletesen beillett a felkészülési programunkba. Örülök a győzelemnek, és akár még több gólt is szerezhettünk volna, de így is jó meccset játszottunk. Folytatódik az alapozás, szombaton ismét meccset játszunk – értékelt Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője a klub honlapján.
Michael Oenninggel elvesztette első edzőmeccsét a Vasas, de a játékosok optimisták.
A januári kemény fagy ellenére remekül előkészített pálya fogadta a ZTE-t és a Maribort Moravske Toplicében. A Muraszombat melletti fürdőhelyen ugyanis fűtött pálya áll rendelkezésre, nem véletlen, hogy az NK Maribor gyakorlatilag visszatérő vendége a településnek a felkészülése során. Most is csaknem két hetet tölt el itt, így nem csoda, hogy sportigazgatójuk, a korábbi Porto-klasszis, Zlatko Zahovic is kíváncsi volt a találkozóra – számolt be a ZAOL.hu portál.
A ZTE FC keretéből az új szerzemény, Wittrédi Dávid hiányzott, akivel kapcsolatban annyit tudtak meg, hogy tanulmányi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a találkozón, Városi Viktor, Koller Krisztián, Szőllősi Ferenc, Bíró András pedig sérülés miatt maradt otthon.
A ZTE szempontjából nem indult jól a találkozó, hiszen a 2. percben egy kapufa után Tavares lövését Szappanos még bravúrral védte, de aztán Rahmanovic lövése Szalkai lábáról a hálóba jutott. Nagyjából kiegyenlített volt a játék, aztán a 18. percben a mariboriak brazilja, a szlovén liga legeredményesebb játékosa, Marcos Tavares vett át egy labdát, s annál jobb játékos ő, hogy 12 méterről ne vágja be (2-0). A szlovénokon látszott, hogy keretük más minőséget képvisel, hiszen nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező játékosaik vannak. A ZTE FC viszont jól tartotta meg sokszor a labdát, és jól is járatta. A félidő közepén viszont Bedi Bence maradt a földön, akinek a lába tapadt le és a térde roppant meg. Le kellett hozni, s az biztos, hogy csütörtökön alapos vizsgálaton esik át.
A ZTE nem mondott le a támadásokról, és a 35. percben Nagy T. középre emelt labdáját Daru vette át, majd lövése az egyik szlovén játékoson megpattanva hullott a léc alá (2-1).
A második félidőre bő keretének köszönhetően teljes sort cserélt Krunoslav Jurcevic, a szlovénok vezetőedzője, így egy friss csapattal találta magát szembe a ZTE FC. A csereként beállt Kovács kapus bravúrral hárított, majd még egyszer is. A ZTE FC felvette a ritmust, ráadásul Csank János vezetőedző a fiatalokat is szerepeltette. Pályára lépett a próbajátékon részt vevő Alexis Sundas is a zalaiaknál. A hajrában a 82. percben Horváth R. bal oldali elfutása után Daru a kapu torkából remek mozdulattal pörgetett a kapuba. Ezzel egyenlített (2-2) a ZTE FC, ami jó eredményt jelent a szlovén bajnok ellen.
A találkozó után a lap megtudta, hogy a szintén hiányzó Fodor Marcell tárgyalhat távozásáról, s akár Ajkára is mehet kölcsönbe, amit Csank János vezetőedző is megerősített.
– A gyors gól az elején bezavart és a füves felülethez is alkalmazkodnunk kellett, hiszen otthon csak műfüvön tudunk edzeni – hangzott Csank János értékelése a találkozó után. Kétgólos hátrány után is mertünk támadni, ez mindenképpen tetszett, de akadtak labdavesztéseink is, ami már kevésbé, de nem nézett ki rosszul a mérkőzés. Jó csapattal játszottunk, a 2-2-eseredmény jó és a fiatalok is játszottak.
A Dabas ellen elmaradt mérkőzés helyett szerda kora délután a Honvéd-MFA ellen játszott Marco Rossi együttese, a Bp. Honvéd. A találkozót az NB I-es csapat nyerte 3-0-ra.
A gólokat Youla (2) és Eppel szerezte, utóbbi egy kapufát is rúgott. Baráth Botond, Dark és Csábi Mihály kivételével mindenki szerephez jutott. Baráth és Csábi hamarosan újra edzésbe állhat, Dark gyógyulása viszont hosszabb időt vesz igénybe, két-három hét múlva edzhet újra a csapattal. Prosser igazoltan volt távol, a csatár az angol Reading FC-nél van próbajátékon – számolt be a kispestiek honlapja.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) szerdai elnökségi ülését követően nem erősítette meg, hogy a válogatott a magyar csapat ellen játszaná egyik Európa-bajnoki felkészülési mérkőzését.
Gyurcsó Ádám gólpasszt adott; Vanczák és Mervó kezdett a CSZKA elleni zakó alkalmával.
Balmazújvárosba, a Böszörményi úti műfűre volt hivatalos a Kisvárda-Master Good csapata, hogy lejátssza a téli szezon egyetlen idegenbeli előkészületi mérkőzését. Persze, lesznek még mérkőzések, amelyeket távol az otthontól vív majd a társaság, de az majd Törökországban, semleges körülmények között – számolt be a SZON.hu portál.
A két NB II-es csapat összecsapásának első félidejében a vendégek voltak jobbak, fölényüket Rajczi Péter váltotta gólra. Szünet után nyolc helyen kicserélődött a kisvárdai csapat, a meccs képe pedig kiegyenlítettebbé vált, a balmazújvárosiak szöglet utáni fejesből egyenlítettek.
Kapusposzton ezúttal a Pénzügyőrtől érkezett próbajátékos, Lékai Soma kapott bizonyítási lehetőséget, miután a Mezőkövesdről kölcsönvett Ribánszki László a keddi edzésen megsérült.
2016. 01. 20. 16:42
Szerda délután a Vasas a másodosztályú Váccal játszott felkészülési mérkőzést.
Az első félidőben a váciak kétszer is bevették az angyalföldi kaput, igaz a Vasas előtt is adódtak lehetőségek a gólszerzésre. A második félidőre is elszántan jött ki az élvonalbeli együttes, és két perc elteltével szépített is Remili révén.
A folytatásban mezőnyben folyt inkább a harc, a kapuk elvétve voltak veszélyben. Az utolsó negyedórában is rohamozott a Vasas, de a támadásokban nem volt elég erő – derül ki a Vasas-honlap tudósításából.
Az Ajka elleni edzőmeccs elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Haladás, és a 14. percben már vezetett is. Halmosi végezhetett el szabadrúgást 23 méterről, lövés helyett azonban passzal Gaált játszotta meg, aki a 16-os jobb széléről belépett a büntetőterületen belülre, lapos középre adásába pedig Dobsa kézzel ért bele. A 11-es pontra leállított labda mögé Iszlai állt, és ballal laposan a bal sarokba gurított (1-0). A 29. percben Bosnjak robogott el a baloldalon, egészen levitte a labdát az alapvonalig, visszagurítását Thomas Wils 12 méterről lőtte kapura, Gőcze lábbal, bravúrral védett, de a kipattanó Németh Márió elé került, aki a léc alá vágta a labdát (2-0) – tudósított a Haladasfc.hu portál.
A 48. percben Kaufamann kapott labdát a 16-oson belül, az ötös jobb sarkánál megcsinált egy nagy cselt Dobsával szemben, ezután testtel Jagodicsot is becsapta, és ballal a léc alá bombázott (3-0). Az 58. percben Nagy Patrik bal oldali szabadrúgását Ugrai csúsztatta Jánosa fölött a kapuba (4-0), majd két perccel később Olasz kapott remek kiugratást a leshatáron, 12 méterről ballal lőtt kapura, Gyurján csak belekapni tudott, de hárítani nem tudta az erős lövést (4-1). A 68. percben Nagy Patrik szabadrúgását Ugrai a védőjét megelőzve, jobbal, egy finom bokamozdulattal csúsztatta a hálóba (5-1). A 80. percben Batarelo a 16-oson belül jobbról erős keresztpasszt eresztett meg, és a bal kapufánál érkező Petró egy lépésről pörgetett a kapuba (6-1).
Mészöly Géza, a Haladás edzője: Nagyon örülök a jó eredménynek, fontos az is, hogy edzőmeccsen is ilyen jó eredményt érjünk el, hiszen ez a múlt nyáron kevésbé sikerült. Az első félidőben tetszett az egészpályás letámadásos játékunk, míg fordulás után a rendkívül gólratörő mentalitásunk.
Székely Tibor, az Ajka edzője: Az első játékrészben partiban voltunk. Nagyságrendileg hasonló helyzeteink voltak, mint a Halinak, de ezt a vasiak jobban használták ki. Fordulás után kijött a két csapat közti jelenlegi fizikai különbség.
Popin magyar lett
A mérkőzés napján megszerezte a magyar állampolgárságot Szasa Popin, így egy légiós hely felszabadult a Szombathelyi Swietelsky-Haladás keretében.
Négyet kapott első törökországi edzőmeccsén az Egervári-csapat.
Svájci csapat ellen játszotta első törökországi edzőmeccsét az Újpest. Kiváló, napsütéses idő és kellemes hőmérséklet fogadta a keret tagjait, a hoteltől 15 perc buszútra fekvő Football Center jó minőségű füves pályáján mérkőztek meg az FC Willel – olvasható a klub honlapján.
Helyzetekkel kezdett az Újpest, majd Balajczát dolgoztatta meg az ellenfél. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de úgy tűnt, gól nem esik az első félidőben. A 45. percben azonban a svájciak mégis megszerezték a vezetést, miután Koller kihasználta Sankovics labdavesztését (0-1).
Az 59. percben Andrics büntetőből egyenlített, azonban húsz perccel később ismét a svájciak vezettek, miután Sövlemezgiller vette be Kovács Zoltán kapuját (1-2). A hajrában nem sikerült már egyenlíteni, így vereséggel kezdett Törökországban az Újpest.
– Először is gratulálok az ellenfél csapatának, olyan mérkőzést játszhattunk már az elejétől fogva, amely kihozza csapatunkból is a maximumot. Egyik csapat sem állt be védekezni, így minden harmadban megfelelően nagy volt a nyomás, mindenki egyenlő mértékben jutott szerephez a találkozón. Az első félidőben hamar megszereztük a labdát, sok helyzetet alakítottunk ki, majd a második felére az ellenfél is ráerősített, így kiegyenlített játék alakult ki. A második félidőre 1-0 arányban jöttek ki, ekkor több cserét is hajtottunk végre, szerettem volna, ha minél több játékos megkapja a meccsterhelést. Kabát buktatása révén tizenegyeshez jutottunk, de a mérkőzés második felében már az ellenfél játéka dominált, így igazságos az eredmény, de mint korábban mondtam, nem ez volt elsősorban a cél. Fontos, hogy a játékosok összeszokjanak, a fiatalok lehetőséget kapjanak, és a hibáinkat megkeressük, kielemezzük és tanuljunk belőlük. Ezért ez a mérkőzés tökéletes volt, hiszen sok mindent tanulhattunk belőle. Köszönöm a játékosaimnak, a pályán igyekeztek a legjobbjukat nyújtani. Két nap edzés és taktika vár ránk, majd a következő mérkőzésen ismét felmérjük, hol állunk – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.
Szerdán mégsem az Arad, hanem a Pankotai Soimii ellen folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorát a Békéscsaba.
A lila-fehérek az első félidőben nem tudták áttörni az ellenfél védelmét, noha a többi közt Takács előtt is nagy gólhelyzet adódott. A második félidő elején sem bírtak egymással a felek, azonban a 64. perc meghozta a gólt: a románok támadója fejjel vette be a nem sokkal korábban teljes sort cserélő Békéscsaba kapuját (0-1).
A folytatás aztán bravúrosra sikerült: a 72. percben Oláh volt fejjel eredményes, majd Punosevac szabadrúgása vágódott a hálóba (2-1). A 88. percben Szalai döntötte el a meccset – góljával 3-1-re nyert a Békéscsaba.
Mai árfolyamon számolva közel 700 millió forint érkezett a DVSC számlájára, amit a Palermo fizetett Balogh Norbert játékjogáért. A debreceni klubigazgató beszélt a pénz sorsáról.
Szolid, visszahúzódó típus vagyok – mondja a Palermo fiatal légiósa.
David Joel Williamsnek már csak az orvosin kell átmennie.
2019. nyaráig írt alá a válogatott középpályás a Bundesliga-csapattal.
2016. 01. 20. 12:57
Lionel Messi és Luis Suárez nélkül szerepel a Barca Bilbaóban, és nem csak a két sztár hiányzik majd szerda este.
A 23 éves Florian Trinks orvosi vizsgálaton vesz részt a listavezetőnél.
Csak remélni merjük, hogy Szalai Ádám formába lendül a Hannover színeiben, és „élesben” is olyan gólokat lő, mint az edzésen.
„Hosszú időre” kötelezte el magát.
A német nők körében Thomas Müller, a Bayern München világbajnok játékosa a legkedveltebb futballista. Legalábbis ez derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet egy női magazin kérésére készített a Forsa.
A 26 éves Müller a megkérdezettek 18 százalékánál nyert. A második helyen klubtársa, Manuel Neuer végzett 16 százalékkal – tavaly még ő volt az első. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Mats Hummels, Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm között, ők egyformán a voksok nyolc százalékát gyűjtötték be.
Jessica Kastrop televíziós műsorvezető szerint Müller hiteles, szemtelen és intelligens, ezért tetszik a nőknek. „És ami még nagyon fontos: magabiztos és két lábbal áll a földön” – tette hozzá.
Miközben Thomas Doll edző védelmébe vette az autóbalesetet szenvedő Varga Rolandot és Busai Attilát, kiderült, a milliós bírság mellett akár börtönbüntetés is fenyegetheti őket.
Meglehetősen szokatlan, de úgy is mondhatni, eddig még sosem látott összeállításban lépett pályára pályára a kazah első osztályú Irtis Pavlodar FK ellen a Törökországban edzőtáborozó Szeged 2011-Grosics Akadémia kedd délután. A csapat a Molnár F. – Dudás, Berde, Tóth G., Zabari, Zelenyánszki, Oláh G., Coroian, Obot, Molnár J., Andorka összeállításban kezdett, csereként Szántai, Farkas, Balogh, Fodor, Achim, Király, Veszelinov, Pászka, Kriska és Zádori állt be. Aki nem ismerné: Molnár János a Grosics U19-es gárdáját erősíti, akárcsak Zádori Krisztián. Mellettük a megyei első osztályban küzdő fiatalok, és az NB II-es egység tagjai mutathatták meg magukat – számolt be a klub honlapja.
Az első felkészülési mérkőzésre elég erős ellenfelet választott a stáb, a kazahok nemcsak hazájuk első osztályú bajnokságában, hanem annak is a felsőházi rájátszásában szerepelnek, s mint a pályán is kiderült, jó játékerőt képviselnek. A mérkőzésen persze nem az eredmény volt a legfontosabb – az Irtis egyébként Negurtazajev 32. percben szerzett találatával győzött –, hanem hogy jól szolgálja a felkészülést. Ez megtörtént, ráadásul Klausz László vezetőedző is elégedetten nyilatkozott.
– Technikás és jó fizikai állapotban lévő csapat ellen futballoztunk, felvettük a ritmust az erősebb ellenféllel szemben. Sikeres az új emberek beilleszkedése, és a fiatalok is megcsinálták, amit kértem. A felkészülés ezen periódusában elégedett vagyok azzal, amit láttam, sőt, őszintén szólva most nagyon fel vagyok dobódva – mondta a tréner.
A csapat pénteken a Bundesliga második vonalában első helyen álló RB Leipzig U23-as gárdája ellen lép pályára, majd vasárnap a szintén Bundesliga 2-es Fortuna Düsseldorf együttesével mérkőzik.
- 19:02 A Fradi nemzetközi trendet hozott az NB I-be új mezével, de lesznek-e követői?
- 18:59 Ezt az elfogadhatatlan magatartást nem hagyja büntetlenül a vb-bronzérmes csatár
- 18:53 Magyar Péter: Megérkezett az első süllyesztendő bárka Paksra
- 18:47 Úszó-Eb: Kós Hubert fölényesen győzött 200 háton
- 18:16 Újra mértékletes vízhasználatot kér minden fogyasztótól a Fővárosi Vízművek
- 18:13 Brutális bukás után életveszélyes sérülés a pályakerékpáros Budapest Grand Prix-n
- 18:04 Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon
- 17:35 Zelenszkij: 26 települést szabadítottunk fel az orosz megszállás alól
- 17:23 Kiemelt beruházásként, 6 milliárdból építit a kormány a dunai fenékküszöböt Paksnál
- 16:59 Tóth Gabi szerint újabb „felkoncolás” indult ellene: „Mintha rajtam lehetne megtorolni az elmúlt évek minden sérelmét”
- 16:36 „Még mindig nem hiszem el, hogy elmentél” – Lionel Messi szívszorító levélben búcsúzott el édesapjától
- 16:03 2-3 millió euróért távozik a Barcelona magyar válogatott kapusa
- 16:00 Pixel Watch 5: vérnyomásminta- és inzulinrezisztencia-trend követést ígér a Google új okosórája
- 16:00 Itt a Pixel 11-széria: hátlapi újdonsággal és barátibb árakkal mutatkoztak be a Google idei csúcstelefonjai
- 16:00 Pixel 11 árak: ennyibe kerülnek itthon a Google új okostelefonjai és okosórái
- 10:29 Mutatjuk, hogyan lehet speciális szemüveg nélkül megfigyelni a napfogyatkozást
- 09:52 Friss pártfelmérés: záródó olló, erősödő Mi Hazánk
- 14:22 Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett Paksról
- 13:57 Hadházy a helikopterezése miatt bírálta Magyar Pétert – reagált a kormányfő
- 05:58 Hack Péter: Súlyos válsághelyzetet idézhet elő az Alkotmánybíróság
- 05:10 Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni
- 07:21 Az év esküvője: Cristiano Ronaldo megnősült
- 11:33 „Nonszensz” – Bátonyi Péter a hatvanpusztai bírságról
- 18:04 Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon
- 10:37 Így lopta ki a röviditalokat egy férfi az Aldiból