SPORT
A Hertha BSC a második félidőben többnyire védekezett. Kapufa és meg nem adott tizenegyes is segítette. De nyert, és üldözi a Dortmundot...
Honvéd-FTC 2!
A házigazda rossz formában van, a Fradi rutinból lehozza a meccset
A 22. fordulót rendezik a magyar élvonalban, tehát a mai nappal lezárul a második kör is a pontvadászatban. A Kispest szénája rosszul áll, mindössze a 8. helyet foglalják el 24 ponttal. És nem is annyira a helyezéssel van gond, hanem sokkal inkább azzal, hogy a kieső helyen álló Vasas-Puskás páros is már 19 egységnél jár... A tavasszal rendesen beragadt a rajtnál a Rossi-legénység, előbb a Halitól kapott ki otthon, majd a diósgyőri túra is vereséggel zárult. Otthon, a Bozsik-stadionban 4-3-3 Vermesék mérlege, gólkülönbségük 12-11, tehát általában kevés gólos mérkőzéseket játszanak a fiúk.
A Ferencváros magabiztosan, immáron húszpontos előnnyel várhatta a játéknapot. A zöld-fehérek tulajdonképpen ott folytatták, ahol abbahagyták ősszel. Ha nem is brillírozva, de hozzák a mérkőzéseket. Előbb a Viharsarokban, majd a Felcsút ellen is győztek, és még gólt sem kaptak - ez utóbbi kijelentésben nagy szerepe van Dibusznak, aki a Puskás ellen büntetőt hárított. Ez utóbbi találkozón Leandro piros lapot kapott, így most eltiltását tölti. Jó hír viszont a drukkereknek, hogy Böde visszatért, és elnézve a formáját, a kispesti bekkek is retteghetnek...
A két alakulat őszi mérkőzésén a Honvéd meglepte Vargáékat, a vezetést is megszerezték a piros-feketék a Groupamában, ám a zöldek fordítottak. Ma újra a Ferencváros sikerét várjuk, méghozzá kevés gólos ütközetben!
Empoli-Roma 2
A rossz passzban lévő, erősen tartalékos Empoli nem tudja megállítani a farkasokat!
Valami történt Marco Giampaolo együttesével. A szezon előtt sokan féltették a kékeket, akik nyáron kulcsjátékosai mellett vezetőedzőjét is elveszítették, ám a kritikusokra frappáns választ adtak Maccaronéék: ragyogó őszt produkálva a középmezőnyben állomásozott az alakulat. Minden szépen s jól alakult, egészen január közepéig. Pucciarelliék 10-én elverték a bikákat Torinóban, azóta viszont nem ünnepelhettek győzelmet. Négy iksz mellett háromszor kikaptak, az utolsó két fellépésükön pont nélkül maradtak a fiúk. A múlt heti, Sassuolo elleni zakó (3-2) különösen érzékenyen érintette az Empolit, ugyanis két alapembere lapok miatt nem játszhat ma este. A védelemből Tonelli, a középpályáról Saponara hagyja ki az összecsapást, rajtuk kívül a bekk Andrea Costa nem lesz ott a keretben, ő sérülés miatt. Alapemberek dőltek ki, így nehéz lesz kikecmeregni a gödörből...
Jelenleg a 10. pozíciót foglalják el Livajáék, 34 pontosak, hazai mutatójuk pedig 4-3-5.
Spalletti érkezési egyértelműen jót tett a rómaiaknak. A Rudi Garciával igazi döntetlenspecialista alakulat megtanult nyerni, s noha kapott már ki a tar trénerrel, azok a vereségek a vállalható kategóriába tartoztak (Juve, Real). Ami viszont változást jelent, hogy Salahék képesek győzni. Például az utolsó 5 bajnokijukon nem hibéztak, így fel is jöttek a 4. helyre. 50 pontosak, a 3. Fiorentina csak kettővel megy előttük, igaz, az 5. Inter is 48-nél jár. Vendégként 5-5-3 a mérlegük, csak háromszor nem lőttek gólt vendégként (Inter, Juve, Napoli). A forma tehát rendben van, és a fővárosiaktól csak De Rossi az egyetlen fontos sérült, Torosidis vállalni tudja majd a játékot.
Az Empolinál valami megszakadt, a Roma viszont szárnyal. Ma nem változnak a tendenciák, szerintünk Dzekoék elhozzák mindhárom pontot a Carlo Castellaniból! Tippünk így: 2-es!
2016. 02. 26. 22:08
A magyar kapus úgy tűnik él a vetélytársa sérülése adta lehetőséggel, kapott gól nélkül hozta le a Paderborn elleni idegenbeli meccset.
2016. 02. 26. 20:23
Lódi Tamás edzőként 4-1-es győzelemmel mutatkozott be a szombathelyieknél, akik a zalai Göcsejt verték a NB I-es futsal bajnokságban.
A korábbi UEFA-főtitkár lett a befutó a választáson.
2016. 02. 26. 18:28
A holland élvonalban szereplő Heerenveen hivatalos honlapján jelentette be, hogy él opciós jogával és két évvel meghosszabbította Otigba Kenneth nyáron lejáró szerződését.
A Nigériában született, de Magyarországon felnőtt, a magyar utánpótlás-válogatottakban is szereplő 23 éves belső védő 2008 óta szerepel a Heerenveenben, a felnőttcsapatban a mostani az ötödik szezonja.
Mint ismert, Otigba korábban lenyilatkozta, hogy a felnőttek között a nigériai válogatottban szeretne szerepelni.
2016. 02. 26. 16:40
Spanyol sajtóértesülések szerint az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-meccs után két Barcelona-játékos, a csapatkapitány Andrés Iniesta és Gerard Piqué megpróbálták meggyőzni az Ágyúsok egyik játékosát, hogy a katalánokhoz igazoljon.
A hírek szerint a találkozót követően az említett két világsztár leült beszélgetni az Arsenal bekkjével, Héctor Bellerínnel, és megpróbálták rávenni a fiatal védőt, hogy költözzön vissza Barcelonába. A 20 éves spanyol játékos a Barcelonánál kezdte pályafutását nyolcévesen, majd 2011-ben Londonba igazolt. Valószínűleg nem kellene sokat győzködni, hogy visszatérjen nevelőegyesületébe, csak az a kérdés, hogy lenne-e helye a csapatban...
2016. 02. 26. 15:41
Király, Böde, Dzsudzsák és Nikolics is felkerült a World Soccer TOP500-as listájára.
Feszes fenék, hosszú combok, és persze a szögletzászló behelyezése...
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Groupama Aréna Meccsnap ElőzetesKözzétette: Groupama Aréna – 2016. február 25.
2016. 02. 26. 14:29
Nem titok, hogy Cristiano Ronaldo szereti habzsolni a csinos nőket, és egy igazi nőcsábász hírében áll. A hírek szerint most Valerij Bozsinov egykori felesége, Nikoleta Lozanova a portugál legújabb kiszemeltje.
Cristiano Ronaldo nem ücsörög a babérjain, hanem tágas madridi otthonát, a volt bolgár-válogatott ex-feleségével a gyönyörűséges modellel Nikoleta Lozanovával osztja meg. A playmate-tel Ronaldo vette fel a kapcsolatot, miután felkeltette az érdeklődését Lozanova Instagram-oldala.
A szépség igazi sztárvadásznak tartják, ami után elvált Bozsinovtól - akivel két közös gyerekük is van - Bulgária legjobb teniszezőjével Grigor Dimitrovval alkotott egy párt. Dimitrovnak egyébként ezért a szintén teniszező Marija Sarapovával ment tönkre a kapcsolata. Most úgy néz ki, hogy Cristiano Ronaldo előző párja, a dán modell, Maja Darving lett Lozanova következő áldozata.
2016. 02. 26. 14:03
Egy biztos spanyol búcsúzója is lesz a legjobb 16 mezőnyének.
Zinedine Zidane nem számíthat a brazil bekkre az Atletico Madrid elleni rangadón.
2016. 02. 26. 12:50
A fiatal francia támadónak a térdhajlító-izma húzódott meg.
2016. 02. 26. 12:42
Spanyol sajtóhírek szerint 2021-ig meghosszabbította szerződését Neymar, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona futballistája. Ugyan a klub hivatalosan még nem erősítette meg a megállapodást, de a Marca információja szerint a brazil válogatott játékos szezononként 15 millió eurót keres majd, így csapattársa, Lionel Messi, valamint a Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo mögött a világ harmadik legjobban fizetett labdarúgója lesz.
A 24 éves támadó 2013-ban igazolt a gránátvörös-kék együtteshez, amellyel az elmúlt szezonban triplázott, azaz a BL mellett a spanyol bajnokságot és a kupát is megnyerte.
2016. 02. 26. 12:34
Roberto Martínez menedzser leszögezte, nagy szerep vár Muhamed Besicsre.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Magyar idő szerint péntek délelőtt a Sándor Györgyöt és Vadócz Krisztiánt is kezdőként pályára küldő Perth Glory a WS Wanderers vendége volt az ausztrál élvonal 21. fordulójában. Mióta Vadócz is a csapat tagja, az együttesnek három győzelme volt a legutóbbi három bajnokin – hibátlan szériája pedig már öt meccs óta tartott. A Wanderers azonban véget vetett a menetelésnek: 2-1-re nyert a magyarjait a hajrában lecserélő Perth ellen – Vadócz a 86., Sándor György a 89. percben jött le a pályáról.
2016. 02. 26. 11:33
Hajrá Magyarország! Persze azért ennél sokkal ötletesebbnek kell lenned.
2016. 02. 26. 11:30
A második helyen álló Újpest a harmadik Debrecent fogadja az OTP Bank Liga szombati 22. fordulójának rangadóján.
Mindkét együttes remek formában várja az összecsapást. Jelenleg a lila-fehéreké a leghosszabb veretlenségi sorozat az élvonalban, legutóbbi kilenc találkozójukból hetet megnyertek, kétszer pedig döntetlent játszottak. A debreceniek egymás után három bajnoki győzelemnél járnak, ráadásul idei két összecsapásukon még gólt sem kaptak.
A húsz pont előnnyel listavezető Ferencváros az idén még nyeretlen Honvéd otthonába látogat. A zöld-fehérek mindkét 2016-os bajnokijukat megnyerték, gólt sem kaptak, ezzel szemben a kispestiek még nem szereztek pontot ebben az évben. Ez lesz a két csapat történetének 198. összecsapása, az örökmérleg komoly FTC-fölényt mutat, ugyanis 108 zöld-fehér győzelem mellett 31 döntetlen és 58 Honvéd-siker született.
A negyedik Haladás a Diósgyőr ellen javíthat gyenge hazai mérlegén: a szombathelyiek eddigi tíz találkozójukból mindössze hármat nyertek meg otthon, a Diósgyőr viszont vendégként ugyanennyi fellépésén egyetlen sikert aratott, és csupán két döntetlent ért el.
OTP Bank Liga, 22. forduló
Február 27. szombat:
15.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Diósgyőri VTK, játékvezető: Erdős
15.30: Újpest FC – Debreceni VSC-TEVA, játékvezető: Farkas Á.
15.30: MTK – Békéscsaba 1912 Előre, Illovszky Stadion, játékvezető: Pintér
15.30: Paksi FC – Vasas FC, játékvezető: Andó-Szabó
15.30: Puskás Akadémia – Videoton FC, játékvezető: Iványi (TV: M4)
18 óra: Bp. Honvéd – Ferencvárosi TC, játékvezető: Solymosi (TV: M4)
A Rangadó.hu-n már beszámoltunk róla, hogy megszerezte első gólját a világ legjobb klubcsapataként számon tartott Kajrat Almatyban Dróth Zoltán. Csapata 7-0-ra nyerte a bajnokit az Inzshu ellen. Most a videó is a magyar klasszis produkciójáról.
2016. 02. 26. 10:16
Tavaly nyáron nagy reményekkel érkezett a Manchester Unitedhez a holland gólkirály, Memphis Depay. A fiatal támadónak azonban eddig nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket, többnyire csak kínlódott az amúgy is szenvedő Unitedben. A csütörtöki Midtjylland elleni EL-visszavágón azonban hátára vette a Vörös Ördögöket, és csapata legjobbjaként 5-1-es győzelemre vezette a gárdát. Memphis egyszerűen megállíthatatlan volt az egész meccsen, őrzőjéből megannyi alkalommal csinált bohócot, gólt készített elő, büntetőt harcolt ki, és a hajrában góllal koronázta meg teljesítményét. A találkozó legszebb jelenetét is Depay mutatta be, pimasz módon adott kötényt az ellenfélnek, ilyet azért nagyon kevesen tudnak a labdával. Íme
2016. 02. 26. 09:38
Légiós-körkép.
Érdekes, és tanulságos videó került fel az internetre a PSV Eindhoven 17 éves magyar játékosról a legnagyobb videómegosztóra.
Az összefoglaló Kun Bertalan szezonbeli góljait, gólpasszait, és legjobb megmozdulásait foglalja össze. Ebből még akármi lehet
2016. 02. 26. 07:24
Német lapértesülések szerint Fabian Lustenberger 2019-ig meghosszabbította 2017-ben lejáró szerződését a Hertha BSC-nél, ahol évi kétmillió eurót keres, amivel csapat legjobban fizetett játékosa lesz.
A Bild.de azt írja, hogy Michael Preetz kihasználva jó szérit igyekszik egyben tartani a sikert-sikerre halmozó keretet.
Emlékeztetnek, hogy John Brooks és Sebastian Langkamp már elkötelezte magát 2019-ig. Marvin Plattenhardtnak pedig 2020-ig van szerződése.
A németek azt írják, hogy most Mitchell Weiseren "dolgoznak" a berliniek, akivel a 2018-ig szoló szerződését szeretnék meghosszabbítani.Állítólag közel az egyezség.
Úgy látszik a Hertha BSC alapozza meg egy sikeres nemzetközi szereplés lehetőségét - teszi hozzá a lap.
2016. 02. 26. 07:16
Közösségi oldalán számolt le az átigazolási időszak pletykáival a válogatott támadó.
- 18:01 Így előzhetjük meg az élelmiszer-fertőzéseket utazás közben
- 17:57 Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt
- 17:55 Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor?
- 17:44 24 órán belül a második vonat siklott ki Angliában: a csütörtöki esetnek a rendkívüli meleghez lehet köze
- 17:11 Fennakadások a Vidi eladásánál, nem biztos, hogy azé lesz a klub, aki a pályázatot nyerte
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 16:41 Milák Kristóf edzője: Amit ezen az Eb-n mutatott Kristóf, kissé paradox helyzetet hozott
- 16:07 „Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről
- 15:57 Magyar Péter Pakson: Orbán végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül
- 15:45 Rákosfalvy Zoltán tovább terjeszkedett a vidéki kaszinópiacon
- 15:14 Netanjahu: Nagy-Britannia az első atomfegyverrel rendelkező iszlám köztársaság
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 15:01 A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre”
- 14:49 Kósa Lajost újra feljelentették: a friss másodfokú ítélet után is folytatódik a csengeri örökösnő ügye
- 14:45 Molnár Áron Vidnyánszky Attilának: A pénzt eddig én adtam neked. Ezt úgy hívják, hogy adófizetői forintok
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 06:00 Orbán Anita: Ragadt az épület, ha végighúztuk az ujjunkat egy szekrényen. Ez szimbólum is, hogy milyen állapotban vettük át a magyar diplomáciát
- 07:00 Nyírbogát fideszes polgármestere megtorpedózta, hogy klímát szereljenek az idősotthonba, amire egy tiszás gyűjtötte össze a pénzt
- 07:30 Európa vaktérképen: hány országot ismersz fel?
- 13:02 Szíjj és Tiborcz cégei is válaszoltak Magyar Péter felszólítására: uszályokat és szállítási kapacitásokat is felajánlottak
- 09:48 Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 12:03 Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban