A Praha 3-0-ra nyert Rómában, és továbbjutott az Európa Ligában. A Manchester United kiesett.
2016. 03. 17. 20:53
A varsói Legia csatárának nem lett volna szabad átengednie a tizenegyest…
A debreceni Horváth Zsolt nehéz meccsre készül az MTK ellen.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő Recreativo Huelva vezetősége szerint fennáll a veszélye, hogy Spanyolország legrégebbi labdarúgóklubja szombaton játssza utolsó mérkőzését.
A megszűnés szélén álló együttes a harmadosztály szombati játéknapján a Granada B csapatát látja vendégül, a belépőjegyek egy euróba (310 forint) kerülnek.
Az 1889-ben a skót Alexander Mackay és Robert Russell által alapított klub 22 millió eurós (6,8 milliárd forint) adósságot halmozott fel és játékosai a mostani idényben még egyáltalán nem kaptak fizetést.
Története során a csapat öt szezont töltött az élvonalban. A 2006/07-es évadban 3-0-ra győzött a Real Madrid otthonában, s végül a nyolcadik helyen zárt. A Király Kupában 2003 tavaszán döntős volt, de kikapott a Real Mallorcától.
2016. 03. 17. 18:26
A Real Madrid csatára a közösségi oldalon reagált Deschamps kapitány döntésére.
2016. 03. 17. 18:19
Amennyiben sérülés nem hátráltatta a brazilt, majdnem mindig kezdőként lépett pályára a Toulouse-ban.
Jó teszt lesz a horvát válogatottnak a jövő szombati edzőmeccs.
Nem elégedetlen az FTC elleni 0-0-val a DVSC 25 esztendős középpályása.
2016. 03. 17. 17:07
A brit Daily Express csütörtöki cikkében arról számol be, hogy a Manchester United menedzserjelöltje, José Mourinho megegyezett a Napoli bombaformában lévő csatárával, Gonzalo Higuaínnal, hogy követi őt nyártól az Old Traffordra.
A portugál szakember és az argentin támadó ügynöke állítólag már találkoztak is, és Mourinho ezzel az üzlettel bebiztosítaná magát, hogy a nyártól átvegye a Vörös Ördögök irányítását.
A 28 esztendős Higuaín a hírek szerint 5 éves szerződést, és szezononként 8 millió fontot szeretne, ami Unitednek a körülbelül 40 millió fontos átigazolási díj mellett további 40 millió font kiadást jelentene.
Az argentin csatár klasszis 29 bajnokin már 27 találatnál jár a Serie A-ban, José Mourinhóval pedig jól ismerik egymást a Real Madridból. Vajon a nyártól újra együtt dolgoznak?
2016. 03. 17. 14:23
A Liverpool tartalékcsapata hosszabbítás után 3–2-es vereséget szenvedett a West Ham United vendégeként az U21-es Premier League Cup elődöntőjében, így nem jutott be a fináléba. A Pool kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, aki egyik gólról sem tehetett. Íme az összefoglaló
2016. 03. 17. 14:08
A kupában szerda este mesterhármast szerző magyar válogatott csatár exkluzív interjút adott a Rangadónak.
Vezetőedzők és játékosok is nyilatkoztak a szerdai BL-nyolcaddöntők után.
2016. 03. 17. 14:02
A holland PSV Eindhoven hat szurkolóját bíróság elé állítják Madridban, miután az Atlético elleni keddi, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágó után randalíroztak a belvárosban.
A dán botrányhős elaludt, több ezer euróra büntette a Wolfsburg.
2016. 03. 17. 13:41
Előkelő származású labdarúgója lesz a következő szezontól az angol labdarúgó-Premier League-ben nyolc fordulóval a vége előtt élen álló Leicester Citynek. Az olasz Claudio Ranieri által irányított együttes ugyanis a nyártól számíthat Faiq Jefri Bolkiah szolgálataira is. A fiatalember a brunei szultán unokaöccse.
– Örömmel jelenthetem be, hogy hosszú távú szerződést kötöttem a Leicester Cityvel. Köszönettel tartozom a családomnak s barátaimnak a támogatásért. A napokban személyesen találkoztam az új klubom tulajdonosával. Már alig várom, hogy elkezdődjön a nagy kaland – írta Instagram-oldalán FJ Bolkiah, aki a rossz nyelvek szerint Forma–1-es pilóta módjára lett befizetve a bajnoki címre törő Rókákhoz.
forrás: blikk.hu
2016. 03. 17. 13:10
Francesco Totti, az AS Roma 39 éves ikonja ezúttal a szexuális életéről nyilatkozott, sőt, dicsekedett. A "Farkasok" legendája az Italia1 tévécsatornának elmondta, minden áldott nap szexelni szeretne a feleségével:
- Mindig én kezdeményezek, és legszívesebben minden nap szexelnék. De Ilary gyakran lehűt, azt mondja, fáj a feje. Heti három alkalom így is összejön, ami nem rossz, úgyhogy nem panaszkodom.
Totti felesége, Ilary Blasi megerősítette a férj nyilatkozatát.
– Valóban aktívak vagyunk, s bár lehet hogy volt színlelt orgazmusom, de Francesco még sem sosem sült fel az ágyban - mondta Totti neje.
2016. 03. 17. 12:54
A Lech Poznan légiósa lázas beteg, jelezte Storck kapitánynak, ha nem javul az állapota, kihagyja a horvátok elleni meccset.
2016. 03. 17. 12:32
A Bursada Bogün megdöbbentő információkkal szolgált a magyar szélsőről.
Rájár a rúd a Bundesliga magyarjaira: Szalai után Huszti is megkapta a magáét. A helyi lap szerint a Frankfurt légiósa lassú és sok labdát ad el…
Verebes József temetése a kőbányai új köztemetőben lesz csütörtökön, 14.30-kor.
„Szegény” csatár! Csodaautóval húzott el Székesfehérvárról.
A csatár izomfáradtság miatt hagyta ki a Haladás elleni bajnokit, ám a Debrecen elleni rangadón már szeretne játszani.
A címvédő FC Barcelona bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A katalán együttes a nyolcaddöntő szerdai visszavágóján hazai pályán 3-1-re nyert az Arsenal ellen, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel ment tovább.
A Barcelona - amely 2-0-ra nyerte az Arsenal elleni londoni összecsapást - Neymar 18. percben szerzett góljával már az első félidőben végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. A fordulást követően a vendégek Mohamed Elneny pályafutása első arsenalos góljával egyenlítettek, de a katalánok Luís Suárez elképesztő találatával újra vezetéshez jutottak. Az uruguayi támadó egy jobbról érkező beadást kapásból, hanyatt vetődve bombázott a jobb felső sarokba. A 3-1-es végeredményt Lionel Messi állította be.
A Barcelona ezzel sorozatban 38. tétmérkőzésén maradt veretlen.
A nyolcaddöntők legjobb párharcát a Bayern München és a Juventus párosa játszotta, végül a visszavágón 0-2-ről visszamászó, 4-2-re diadalmaskodó Bayern jutott a nyolc közé.
Vége a mérkőzésnek, nyolc között a Bayern.
Sturaro még kihagy egy totális ziccert, így is emelt fővel búcsúzik a Juventus.
Sőt, ott a negyedik! Coman - aki amúgy a Juventus kölcsönjátékosa Münchenben... - a kapu jobb oldalába vágja a labdát, továbbjut a Bayern.
Nem lesznek tizenegyesek: a Bayern kisakkozza, Thiago Alcántara a bal alsóba lő, 3-2. 10 perc van még hátra.
Az első félidő eltelt a hosszabbításból. 15 percre vagyunk a 11-esektől.
Elkezdődött a hosszabbítás. A Bayern München eddig csak egyetlen egyszer veszített büntetőpárbajt története során - éppen a BL-döntőn...
Barcelonában véget ér a meccs, Messiék bejutottak a nyolc közé.
Müller kiegyenlít a 91. percben
Lejárnak a rendes játékidők.
3-1 a Barcelonának! Messi is betalál.
A 2012-2013-as szezon kezdete óta csak Messi (31) és Cristiano Ronaldo (52) lőtt több gólt a BL-ben, mint Lewandowski (30).
Lewandowski elmúlt hét hazai BL-meccsén 10 gólt lőtt.
Suárez elmúlt 14 Barca-meccsén 17 gólt lőtt.
Szépít a Bayern! Lewandowski fejelt! Coman menti meg a labdát, visszateszi Douglas Costának, aki gyönyörűen csavar az ötösre, ahol Lewandowski ellentmondást nem tűrően emelkedik és fejel
Alaba jelenlegi értékelése csaknem egy óra játék után a WhoScored oldalon mindössze 5...
2-1 a Barcának! Suárez gólja felszabadító lehet a Katalánoknak, mert az elmúlt percekben igencsak nyomott az Arsenal...
Elneny a második egyiptomi, aki a BL-ben spanyol csapat ellen gólt lőtt - az első Mido volt a Real ellen.
Alexis Sáncheznek van a legtöbb gólpassza az idei BL-ben (5).
Az első félidőben 72 százalékban birtokolta a labdát a Bayern München.
Idei 39 meccsén először fordult elő a Bayernnel, hogy egynél több gólt kapott az első félidőben.
Egyenlített az Arsenal! Sánchez passzából Elneny tekert gyönyörű gólt.
A Bayern München-Juventus mérkőzésen búcsúzik a nézőktől a német Sky tévécsatorna szakkommentátora, Franz Beckenbauer, aki maga kérte szerződésének felbontását. Döntését azzal indokolta, hogy közelítőleg ötven éve jelen van a közéletben, amelytől egy időre szeretne visszavonulni. A tévétársaság közölte: sajnálattal vette tudomásul Beckenbauer bejelentését, de elfogadja a döntését.
A Császár játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok volt a német válogatottal, majd a 2006-os németországi vébé szervezőbizottságának elnökeként tevékenykedett, de több vizsgálat is zajlik ellene vesztegetés gyanújával.
Mindkét pályán félidő van.
A második Juve-gól története grafikán:
7 - 5 gol e 2 assist per Morata nelle ultime 9 gare della Juve in #UCL (fase ad elim. diretta). Stella #BayernJuve pic.twitter.com/XuB5AiYHHX— OptaPaolo (@OptaPaolo) 2016. március 16.
A Juventus most először szerzett két gólt idegenbeli BL-meccsen az első 28 percben.
2-0 a Juvénak! Csodálatos gól, topfutball! Alaba veszíti el a Juve tizenhatosán, majd Morata húzta el két védő mellett, megkerülte Lahmot, lepasszolta Cuadradónak ziccerbe, aki egy lövőcsellel elreptette Lahmot – ez nem az ő napja – és berúgta a bal felsőbe
Neymar már 17 BL-gólt lőtt, ami több mint Samuel Eto'o összes gólja (16).
Pogba 5. perces találata volt a Juve idei leggyorsabb gólja. Neymar elmúlt öt BL-meccsén 7 gólt lőtt vagy adott hozzá gólpasszt.
Vezet a Barcelona! Suárez passzolt középen Neymarhoz a tizenhatos közepére, a brazil 12 méterről elpasszol Ospina mellett, vezet és vélhetőleg végleg eldönti a továbbjutást a Barcelona.
Messi és Suárez 78 gólos idén, az Arsenal 71...
Vezet a Juve! Alaba hibázott, nem tudott felszabadítani, Neuer sem jó ütemben jött ki, így került Pogba elé, aki tökéletesen passzolta be a lábak alatt, között és mellett.
Lionel Messi 250. alkalommal játszik a Camp Nouban, ezeken 252 gólt szerzett.
Az Arsenal játékosa, Iwobi először kezd a BL-ben
A Bayern München így várja a Juvét: Neuer - Alaba, Benatia, Lahm, Kimmich, Vidal, Alonso, Ribéry, Müller, Costa, Lewandowski.
A Juventus az alábbi kezdővel áll fel: Buffon - Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Evra, Khedira, Pogba, Hernanes, Morata, Cuadrado.
A Barcelona így várja a londoniakat: Ter Stegen - Alves, Mascherano, Mathieu, Alba, Busquets, Iniesta, Rakitic, Messi, Neymar, Suárez.
Az Arsenal kezdője: Ospina - Bellerín, Koscielny, Gabriel, Monreal, Mohamed Elneny, Flamini, Iwobi, Ozil, Alexis, Welbeck.
2016. 03. 16. 20:15
- 07:05 52 nap után sikerült eloltani a Vajdaságban tomboló erdőtüzet
- 07:01 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 05:30 Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok Nemzetek Ligája-szereplésről?
- 03:33 Szünetelteti a támogatást az MVM, bajba került az NB I-es kosárcsapat
- 00:00 Irodaház hosszú távú bérbeadása Pécs belvárosában - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
- 23:33 Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították
- 22:45 Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 21:05 A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
- 21:04 Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
- 06:00 Örökbe fogadták a badacsonyi buszmegállókat a helyiek
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz