A Videoton támadója továbbra is az U21-es csapattal készül.
2016. 10. 07. 10:35
Kyle Walker panaszkodott és egyben dicsérte is a megbízott edzőt, Gareth Southgate-t.
A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane csütörtökön interjút adott az RMC-nek, amelyben őszintén nyilatkozott Cristiano Ronaldóról, a királyi gárda utóbbi gyenge formájáról és a saját jövőjéről is.
- Tudom, hogy hol vagyok, meg kell találnom a megoldást. Nem történt katasztrófa, de valami nem jó. Azt gondolom, hogy nem fizikai problémáról beszélünk, hiszen az első tíz percek büntetnek meg minket, a meccsek elején pocsékul játszottunk, főleg Villarrealban. Mentális gondok vannak, igyekszünk rájönni, mi okozza - kezdte Zidane.
A tréner a közelmúltban az egyik bajnokin lehozta Ronaldót, ami miatt a média és a portugál klasszis is kérdőre vonta.
- Örülök, hogy Ronaldo bosszús, ha lecserélem, ez is mutatja, hogy érdekli őt a játék és hozzá akar tenni a csapat sikereihez. Elmondtam neki ezt, túl vagyunk az eseten. Hatvan meccset játszottunk eddig ebben az évben, az én időmben két év alatt volt ennyi mérkőzés, és kétlem, hogy hatvanöt mérkőzésen képes lenne valaki ugyanúgy teljesíteni. Mindig beszélek a játékosokkal erről is, kikérem a véleményüket, s csak ezután döntök.
A korábbi aranylabdás francia tréner a saját jövőjéről is beszélt.
- Nem félek attól, hogy kirúgnak, ez előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Nagyon élvezem azt, amit csinálok, szeretem a munkámat, még ha néha nem is könnyű. Viszont tanulni akarok és fejlődni. Minden nap tanul az ember, amikor ilyen remek játékosokkal dolgozik, még a harmadik számú kapussal való külön gyakorlat is élvezetes számomra. Az egész hét érdekes, nem csak a mérkőzések, mert kiváló csapattal dolgozom, amelyet kiváló emberek alkotnak.
Bolíviát fogadta Brazília válogatottja péntek hajnalban a dél-amerikai vb-selejtezőben. A hazaiaknak nem jelentett gondot a három pont begyűjtése, 5-0-val küldték haza ellenfelüket Neymar, Coutinho, Filipe Luis, Gabriel Jesús és Firmino találataival. A Barcelona brazil klasszisa, Neymar a második félidő közepén 4-0-s állásnál köténnyel próbálta átverni Yasman Dukot, aki azonban ennek nem annyira örült. A bolíviai játékos lekönyökölte Neymart, a játékvezető még csak le sem fújta az esetet, csak utólag állította meg a játékot. A Barca támadója végül nem is tudta folytatni a játékot.
Ha a PSG brazil klasszisvédője és csapatkapitánya, Thiago Silva nem hosszabbítja meg szerződését a párizsiakkal, akkor visszatérhet korábbi klubjához, az AC Milanhoz.
A 32 éves középhátvéd 2012 nyarán igazolt a PSG-hez, de a jelenlegi szerződése csak az idény végéig szól. A 32 éves játékos egyelőre nem tárgyal a hosszabbításról, így felvetődött a kérdés, vajon visszatér-e szeretett klubjához, az AC Milanhoz - írja a goal.com
- Ha a PSG nem jut be a következő évben a Bajnokok Ligájába, akkor nyilvánvalóan nem fogunk hosszabbítani - mondta a játékos ügynöke, majd hozzátette, hogy ügyfele nagyon kapós a piacon.
- Sok klub érdeklődik iránta. Milan? Nem titok, hogy a csapat a játékos szívében van és az ott töltött ideje alatt nagyon boldognak érezte magát.
Egy ilyen nyilatkozat után sok rossoneri drukker felkaphatja a fejét, de addig nem történhet semmilyen konkrétum, amíg nem zárulnak le a tárgyalások a Paris Saint-Germainnel.
- Szeretném tisztázni, hogy nem vettük fel a kapcsolatot a Milannal. Thiagonak élő szerződése van a PSG-vel, de ha nem sikerül megújítani, akkor bármi lehetséges. Még az is, hogy visszatér a Milanhoz.
Ifjúsági táborban készült a DVTK.
A Bologna középpályása elégedett a váltással, szerinte Olaszország egyáltalán nem játékostemető.
2016. 10. 07. 08:56
Ramírez első találatát szerezte az ecuadori válogatottban.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a Carphatian Brigade szurkolói csoporton keresztül csütörtök estem egy videoüzenetben kérte a magyar tábor segítségét a mai este, Svájc elleni rendkívül fontos világbajnoki selejtezőre. Íme!
Legjobbjuk, Xhaka eltiltás miatt nem játszhat ellenünk, Shaqiri most tért vissza sérülés után, de azért lesz kire odafigyelni.
2016. 10. 07. 07:40
Vb-selejtezők: hiába voltak fölényben a spanyolok Olaszországban. A horvát Mandzukic mesterhármas lőtt Koszovóban.
2016. 10. 06. 22:40
Ezt alaposan elnézte a legenda.
2016. 10. 06. 22:17
Csillogtak a balosok Bécsben.
Az utolsó szalmaszálat igyekezte megragadni a magyar U21-es válogatott a Portugália elleni Eb-selejtezőn. A már biztos kijutó luzitánok Renato Sanches nélkül érkeztek Gyirmótra, míg a mieink kezdője így nézett ki:
Nagy G. – Osváth, Kecskés Á., Szilvási, Hangya – Cseke, Berecz – Sallai, Kalmár, Nagy Do. – Balogh.
A kispadra szorult Mervó Bence, a Rapid Wiennel Európa Liga-csoportkörben szereplő Szántó Tamás és meccskeretben sem volt az NB I-ben parádézó Géresi Krisztián.
A portugálok már a 10. percben vezetést szereztek, igaz, ehhez kellett a magyar bajnokság listavezetőjének kapusa, Nagy Gergely is. A hálóőr egy szinte vaktában előrevágott labdára érkezett és a tizenhatoson kívül el is érte azt. A Kecskést simán lefutó csatár, Diogo Jota már azt hitte, máshol a játékszer és el is fordult, de Nagy lábáról hátra felé pördült az, így a támadó egyszerűen az üres kapuba lőtt (0-1).
Három perccel később szinte ugyanígy került bajba a magyar csapat. Bedobásunkat követően Balogh Norbert szörnyű labdakezelése miatt elvesztettük a labdabirtoklást, az előrevágott gömb felé futva Diogo Jota ismét méterek alatt vert rá nagy különbséget Kecskésre. Nagy azonban ezúttal nem jött, így a támadó megfordult és középre vezette a játékszert, ahol sarokkal Joao Carvalho elé tette. A passzba egy magyar védő még beleért, így éppen a célszemély elé került, aki egy csellel visszahúzta azt, majd kényelmesen csavart a kapu bal oldalába (0-2).
A 26. percben sikerült zárkóznia a mieinknek, Balogh tört be a tizenhatosra, majd erősen kifelé tolta a játékszert. A kapus, Miguel Silva nem találta el, ennek ellenére óriásit esett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Ezt Nagy Dominik kíméletlenül a bal felsőbe vágta (1-2).
A szünet után nem tartottak sokáig a magyar remények: a 48. minutumban Kecskés tört előre, de elvesztette a labdát, így a portugálok néhány passzból előretörtek. A tizenhatosra érve Nagy Gergely megkísérelte szerelni a még pattogó labdát át nem vevő Daniel Prodence-t, de a támadónak sikerült átemelnie hálóőrünket, majd levette és a kapuba passzolt – Osváthnak már csak besodornia sikerült (1-3).
A 62. percben újra szépítettünk. Az egy-két perccel korábban beállt Prosser Dániel kapott labdát Balogh Norberttől, miután Sallai Roland kőkemény becsúszással megszerezte azt. A Honvéd játékosa belépett a tizenhatosra, majd a hosszú sarkot célozta meg, de a védő érintése nyomán mégis a rövid oldalon jutott a kapuba a játékszer (2-3).
A gól után Sallai Rolandot a hátvéd Forgács Dávid váltotta. Kezdeményezőbb volt a magyar válogatott és ez a 78. percben hozott eredményt. Prosser ugratta ki Balogh Norbertet, aki 12 méterről gyönyörűen lőtt a bal alsóba (3-3).
A 89. percben Nagy Dominiket Mdarász váltotta. Csapkodó és izgalmas volt az utolsó negyedóra, mindkét fél előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, de újabb gól már nem esett.
A magyar válogatott a találkozó eredményétől függetlenül kiesett, hiszen a párhuzamos mérkőzésen Izrael 4-0-ra legyőzte Görögországot, így őket már matematikailag sem érhetjük utol.
U21-es Európa-bajnoki selejtező, 4-es csoport
1. Portugália 23 pont
2. Izrael 18 pont
3. Albánia 12 pont (jobb egymás elleni eredmény)
4. Magyarország 12 pont
5. Görögország 10 pont
6. Liechtenstein 0 pont
2016. 10. 06. 20:39
Az MTI szerint Bernd Storck alig változtat az Eb első meccsén látott csapaton.
2016. 10. 06. 20:34
Angol sajtóhírek szerint a londoni csapat kész kifizetni Antoine Griezmann 88 millió fontos kivásárlási árát az Atlético Madridnak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Lettországba kiutazó szurkolóknak gyűjtötte össze a legfontosabb információkat.
2016. 10. 06. 20:15
Az Arsenal két sztárja magasabb fizetést szeretne kicsikarni a londoni klub vezetőitől.
Vécsei Bálint egy bokasérülés után próbálja magát visszaverekedni a Lugano kezdőcsapatába.
Németh András a Vasas Kubala Akadémiáról indult.
2016. 10. 06. 19:54
Nem volt kegyes az időjárás a pénteki vb-selejtezőre készülő Storck-csapathoz.
2016. 10. 06. 19:27
A Videoton védője, Szolnoki Roland a klubhonlapnak nyilatkozva elárulta, a bajnoki szünetben is kemény edzésekkel készülnek.
– A háromhetes bajnoki szünetben sem tétlenkedünk, kemény edzésekkel készülünk a bajnokság második körének kezdetére. Igaz, a múlt hét valamivel lazább volt, mint egy átlagos hetünk, hiszen csak három napot edzettünk, ezek a tréningek azonban hosszabbak és keményebbek is voltak, mint amilyeneket szezon közben tart számunkra a szakmai stáb. Kedden, szerdán és csütörtökön edzettünk, majd kaptunk egy hosszú hétvégét, ami nagyon fontos volt a feltöltődésünk szempontjából, ezen a héten pedig már a megszokott menetrend szerint készülünk. Hétfőtől már kifejezetten a DVTK-ra koncentrálunk majd, hiszen nagyon fontos, hogy ott folytassuk a bajnoki szereplésünket, ahol a szünet előtt abbahagytuk. Különös pikantériája lesz ennek a találkozónak, hiszen Horváth Ferenc csapata ellen kell játszanunk, akik az első fordulóban igencsak megtréfáltak bennünket hazai pályán. Azóta azonban mi jó formába lendültünk, nekik viszont nem jött ki a lépés. Úgy gondolom, hogy a szünetet a DVTK is arra használja, hogy megerősödjenek, nekünk azonban ott is nyernünk kell, hiszen a célunk semmit nem változott, a szezon végén bajnoki címet akarunk ünnepelni – nyilatkozta Szolnoki Roland.
2016. 10. 06. 19:18
Nem edzett csütörtökön az argentin zseni.
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
- 03:40 Csodák történtek Szent István fiának halála után
- 03:33 Fő a közbiztonság: nem látja szívesen az izraeli csapatokat egy belga város polgármestere
- 23:26 Bondár Anna junior Garros-győztest vert a US Openen
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 21:03 Boszorkányüldözés vagy méretes csalás? – áll a bál a Lengyel Olimpiai Bizottság letartóztatott elnöke miatt
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 20:54 Napi hírösszefoglaló 2026. 09. 01-jén
- 20:52 Kevesebbet folyadékot fogyaszt, hogy ne kelljen sűrűbben mosdóba mennie? Eláruljuk, miért rossz ötlet ez
- 20:12 Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit
- 20:06 Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapján
- 19:58 Meghalt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya
- 19:38 Újra taníthat két, korábban polgári engedetlenség miatt kirúgott tanár
- 19:38 A Fradi elleni kiesés után még megmenekült, most mégis kirúgták a Trabzonspor edzőjét
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 17:46 „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 19:35 Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát
- 20:12 Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről