Az angolok hozták a papírformát, a norvégok megégtek Azerbajdzsánban.
2016. 10. 08. 20:00
A magyar játékos klubja az újabb győzelemnek köszönhetően feljött a 13. helyre.
Az északiak legtöbbre becsült játékosa csapat nélkül van. Dzsudzsák Balázs egymaga ér annyit, mint a lett védő-és középpályássor.
Vajon mit szól ehhez a Barcelona?
A vb-selejtező második fordulójában (E-kvartett) Románia az örmények otthonában lépett pályára szombat este. A hazaiak már a harmadik percben megfogyatkoztak, Malakyan kapott pirosat, majd a szabálytalanság után megítélt büntetőt Stancu értesítette. Popa a tizedik, majd Marin két perccel később vette be Beglaryan kapuját. A találkozó végeredményben 5-0-s román győzelemmel ért véget, lentebb videón az összes gól.
Ezért a mozdulatért kapott pirosat az örmény játékos:
Stancu büntetőből nyitotta a gólok sorát:
Popa a 10. percben volt eredményes:
A 12. perc végére már három gól volt a románok előnye:
Stancu a 28. percben még két gólnál járt.
Alexandru Chipciu a 60. percben öt gólra növelte a románok előnyét.
Valon Behrami nem tagadta, felpiszkálta a játékvezetőt a meccs utolsó pillanataiban.
2016. 10. 08. 17:45
Egymás közti játékkal készültek a székesfehérváriak.
A Palermo magyar támadóját a gyirmóti Eb-selejtezőn is megfigyelték.
2016. 10. 08. 17:29
Meglepetések és rengeteg kiállítás volt a harmadosztály szombati napján.
2016. 10. 08. 17:19
Mint ismert, Svájc válogatottja péntek este 3-2-re legyőzte Magyarországot, ezzel százszázalékos teljesítménnyel vezeti az európai világbajnoki-selejtezők B-csoportját. Az első fordulóban Portugáliát verő svájciak győzelmük után maradtak még egy napot Budapesten, és szombat délelőtt a Ferencváros népligeti edzőközpontjában tréningeztek.
2016. 10. 08. 17:19
A magyar válogatott szélsője a szurkolóknak is üzent.
Jelentős szurkolói rendbontások várhatók a krakkói Ukrajna-Koszovó összecsapáson.
2016. 10. 08. 16:35
Gerard Piqué még csak 29 esztendős, vagyis minden bizonnyal hosszú ideig látjuk még a pályán – de, ha visszavonul…
Az Arsenal egykori angol válogatottja szerint túl nagy a különbség a nyári sztárigazolások és a keret többi tagja közt.
Nem minden szurkolónak tetszett a magyar csatár pénteki teljesítménye.
2016. 10. 08. 15:27
Hétfői vb-selejtezős ellenfelünk az elmúlt években kudarcot kudarcra halmozott.
2016. 10. 08. 14:54
Csóka Dániel, a Zalaegerszegi TE FC U17-es válogatott labdarúgója kapott edzési lehetőséget egy hétre az angol Premier League egyik topcsapatánál, a Chelsea FC-nél. Jövő szombatig egy hétre hívták meg Csókát, hogy mutassa meg magát abban a közegben, ahol a világ minden részéről kiválogatott, legtehetségesebb fiatal játékosok versenyeznek – írja a ZTE honlapja.
A program szerint négy edzésen és egy tétmérkőzésen teszik próbára a játékost. Csóka tehetségével, szorgalmával, alázatos és szerény hozzáállásával, a ZTE utánpótlás szakembereinek „hozzáadott” munkájával érte el, hogy a korosztályánál feljebb tud lehetőséget kapni klubjában. Látványos fejlődést mutatott az elmúlt évben, a „nemzetközi trendek szerint” a legjobb korban, így standard tagja lett a korosztályos válogatott szűk keretének. A válogatottnál mutatott teljesítményének, illetve az angol topcsapatok scout-rendszerének köszönhető, hogy ilyen magas szinten is szeretnék tesztelni.
Időközben a szintén ebbe a körbe tartozó Liverpool csapatának a menedzserétől is érkezett meghívó egy hasonló lehetőséggel Csóka számára. A ZTE vezetősége jelezte, legfontosabb feladata, hogy fiatal tehetségeit menedzselje, építse be a csapatba, illetve segítse a pályafutásuk első lépéseit – jelezte a klub hivatalos közleményében.
Csapattársai sem hitték el, de a belgák így is simán nyertek.
2016. 10. 08. 13:33
A Balmazújváros volt az ellenfél.
A Siófokot látta vendégül az Újpest szombat délben felkészülési mérkőzésen.
Az élvonalbeli együttes már az első percben gólt szerzett, de Andrics lesről talált be, így érvénytelenítette a játékvezető a találatát. A folytatásban nem jutott ennyire közel a gólhoz az Újpest: 0-0-lal zárult az első játékrész.
A második félidőben a szünetben beállt Diarra szerzett vezetést a lila-fehér csapatnak, de alig öt perc múlva egyenlített a Siófok. Maradt az 1-1, döntetlen lett az első- és a másodosztályú csapat találkozója – derült ki az újpestiek Facebook-oldalának tudósításából.
Cáceres próbajátékon vesz részt Milánóban.
A torinóiak engedtek a Chelsea nyomásának, de nem adják olcsón sztárvédőjüket.
A péntek este duplázó csatár szerint még több elitligában játszó magyar focistára van szükség.
2016. 10. 08. 11:08
Edzőmeccset játszottak az NB II-es csapatok.
- 07:40 Történelmi transzfert hozott az átigazolási hajrá: Enzo Fernández az első, akiért kétszer is 100 millió font felett fizettek
- 07:31 Magyar Péter: A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 07:29 Ruff Bálint: A titkosszolgálatok felügyeletét Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó látja
- 07:20 102 ezer forintos visszatérítéssel kecsegtetnek a NAV nevében a csalók
- 07:06 Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség
- 06:56 Felvonulással, katonai sírok mellett emlékeztek meg a boszniai szerb tömeggyilkosról Banja Lukában
- 06:48 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:36 Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban
- 07:00 Egyre többen alkalmazzák a különleges módszert – ezért kerül zsák a fiatal fákra
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 06:00 Csodálatos és megható pillanatok: mind a 8 nagyszülő ott volt az unokák esküvőjén
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 17:46 „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 19:35 Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát
- 20:12 Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben