Amikor pályára küldték, nagyon aktív volt arab klubcsapatában.
A walesi klasszis öt év alatt 195 millió fontot kereshet, amivel a világ legjobban fizetett játékosa lehetne.
Udinese-Pescara 1
Luigi Delneri ma mutatkozik be hazai közönség előtt az udinei kispadon - szerintünk sikerrel veszi az első akadályt!
Gyengén kezdte az idei kiírást a friuliai alakulat. A csíkosak beragadtak a rajtnál, mindössze 7 pontjuk van (2-1-5), a válogatott szünet alatt pedig a tulajdonos elérkezettnek látta az időt az edzőváltásra. Érkezett Luigi Delneri, aki rutinjával, tapasztalatával és szakértelmével megfelelő megoldás lehet a gárda összekalapálására. Mert azért annál több van ebben a keretben, mint hogy a kiesés ellen küzdjön.
A Dacia Arénában 1-1-2-es mérleggel szerénykednek Pericáék, csak a halovány Empolit sikerült legyőzniük. A játék is pocsék volt heteken keresztül, a múlt szombaton viszont a Juve vendégeként egészen jól futballoztak de Paulék. A végén ugyan kikaptak (2-1), de azért ráijesztettek a bajnokra.
Lesznek fontos hiányzói a társulatnak, Lodi, Badu, Kone, Faraoni és Ewandro sérült, tehát minden csapatrészben maradnak ki rutinos futballisták.
A delfinek is 7 egységnél járnak, egyetlen "sikerüket" azonban csak a zöld asztalnál érték el a Sassuolo vendégeként. Oddo mester együttese 1-4-3-as összmérleggel rendelkezik, vendégségben pedig 1-1-1 a soruk. A kékek igyekeztek erősíteni a nyáron, Pepe, Aquilani és Bizzarri személyében jó pár rutinos futballistát csábítottak a klubhoz - egyelőre azonban nem jönnek az eredmények. A formájuk nem az igazi, legutóbb a Samppal otthon remiztek, előtte a Chievp nyert nála simán.
A vendégeknél is lesznek kimaradók, Coda eltiltását tölti, Gyömbér és Manaj sérült - ez három kezdőjátékos, két belső bekk...
Az az érzésünk, hogy Delneri felrázza a csíkosakat, és a brigád otthon tartja a három pontot. Tippünk így: 1-es!
Torino-Lazio +2.5
Gólokból nem lesz hiány a meccsen
Két élcsapat találkozik ma Torinóban. A bikák 14 egységgel a 4. helyen tanyáznak, otthon 3-1-0-ás sorukhoz 10-3-as gólkülönbség társul - érdekesség, hogy csak az Empoli úszta meg a verést, a Roma, a Fiorentina és a Bolodna is beleszaladt a késbe. A bordók formája parádés, szeptember eleje óta nem kaptak ki, az utolsó három bajnokijukat pedig behúzták Mihajlovics mester fiai. A támadójáték nagyon rendben van, hétfőn ennek a Palermo látta a kárát. Betalált végre Ljajic is, a kreatív irányító kétszer is eredményes volt. Benassiék over/under mutatója 6/2. A 4-3-3-as felállás passzol a kerethez, amelyből két balbekk hiányzik (Molinaro, Avelar), viszont a fiatal Barreca megoldja ezt a posztot.
A Lazio is 14 pontnál jár, és Simeona Inzaghi legénysége is jó formának örvend: három bajnoki óta nem találtak legyőzőre a rómaiak, igaz, legutóbb majdnem megszakadt a sorozatuk, ám a ráadás ráadásában Immobile büntetőből egyenlített a Bologna ellen (1-1). A társulat rengeteg helyzetet dolgozott és hagyott ki - ezen mindenképpen javítania kell a kékeknek. Parolóék vendégként sem gyengék, Udinében és Bergamóban nyertek, a Chievónál remiztek, csak a Milantól szenvedtek vereséget. A keret nem lesz teljes, elsősorban a védelemmel lesznek gondok. Lukaku és Bastos sérült, Radu pedig eltiltott lesz ebben a csapatrészben. Rajtuk kívül a védekező középpályás Biglia marad még ki.
Mindkét fél felvállalja a nyílt játékot, és ez várható ma is. Helyzetekből és gólokból nem lesz hiány, három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Tippünk így: +2.5!
2016. 10. 23. 12:09
A klub egyelőre csak szűk két hónapos kihagyásról beszél Andrés Iniesta esetében.
Aldo Dolcetti 50. születésnapja éppen a magyar nemzeti ünnepre esik.
A Sport Mediaset információi szerint az olasz Inter ajánlatot készül tenni a Manchester City kegyvesztett védőjéért, Vincent Kompany-ért. A sérülékeny csapatkapitány Pep Guardiola érkezése óta nagyon kevés szerephez jutott, az idei szezonban csupán egy Ligakupa meccsen játszott.
A 30 éves belga válogatott védő szerződése csak 2019-ben jár le, de az Inter már januárban megszerezné. A rutinos hátvéd piaci értéke 30 millió euró körül mozog.
Első modenai gólja után nyilatkozott a csatár.
Fennállása során először végzett a tabella élén a Vikingur.
Jürgen Klopp nem bánja, hogy csapata gólt kapott és – egyelőre – nem listavezető.
A Sunday Express értesülései szerint a Manchester City is szívesen leigazolná a Borussia Dortmund csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot. Mint ismer, a City mellett a Chelsea és a Manchester United is vitte volna a gaboni támadót a nyáron, de végül egyikük sem tudott megegyezni a dortmundiakkal.
A hírek szerint azonban Pep Guardioláék a mai napig nem tettek le Aubameyang megszerzéséről, akiért 58 millió fontot sem sajnálnának, és aki a távozni készülő Sergio Agüerót pótolhatja majd - írja a goal.com
Ismét dobogón áll Olaszországban a középcsapattá süllyedt hétszeres BL-győztes. Hosszú leépülés után hosszú lesz az út vissza a csúcsra...
Januárban távozhat az Everton ír középpályása, James McCarthy - adta hírül a Daily Star. A 25 éves válogatott játékos dolgát sérülés nehezítette a közelmúltban, ezért Gareth Barry és Idrissa Gueye mögött kevesebb játéklehetőséghez jutott a liverpooli együttesben.
McCarthyt korábban szóba hozták a Tottenhammel, a Celtic-kel, a Sunderlanddel, a Stoke-kal, a Crystal Palace-szal és a West Brommal is, így kérőből minden bizonnyal a télen sem lesz hiány. A 2013-ban a Wigantól 13 millió fontért igazolt játékos jelenlegi piaci értékét 15 millió fontra taksálják.
A Rai Sport értesülései szerint Lorenzo Insigne szívesen igazolna a Liverpoolba, sőt, ügynöke már kapcsolatban áll a Mersey-partiakkal.
Az olasz válogatott szélső egyelőre nem tudott megegyezni klubjával a hosszabbításról, ráadásul a nápolyi szurkolók kifütyülték szerdán, a Besiktas ellen kihagyott büntetője után. Jürgen Klopp már korábban is vitte volna Insigne-t, és most már a szélső is nyitott lenne a váltásra - adta hírül a goal.com
A 25 éves, 12-szeres olasz válogatott futballista piaci értékét 25 millió euróra becsüli a mértékadó Transfermarkt.
Szabó Zsolt 300. NB I-es mérkőzést vezette ma, amikor a Mezőkövesd és a Haladás meccsén fújta a sípot.
1996. szeptember 7-én, a Vác–PMFC találkozón senki sem gondolta, hogy a fiatal újonc élvonalbeli játékvezető húsz év múlva vezeti a 300. NB I-es meccsét.
Szabó Zsolt 1989-ben vizsgázott Budapesten. 1996-ban az első élvonalbeli mérkőzésén Kiss Béla és Hidasi Gyula voltak az asszisztensei Vácon. Később állandó asszisztensei közül Kispál Róbert (106) és Hegyi Péter (52) segítette a munkáját legtöbbször.
Az MLSZ játékvezetői bizottsága 1998 telén terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a FIFA 1999-től tartotta nyilván játékvezetői keretében. Nemzetközi játékvezetését segítő mentora Nagy Miklós volt.
2008-ban az UEFA játékvezetői bizottságának besorolása szerint a top játékvezetők közvetlen utánpótlásába került. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, UEFA-kupa- és Európa-liga-mérkőzést vezetett, vagy működő társának negyedik bíróként segített.
Működési idejében Kassai Viktor után a legtöbbet foglalkoztatott magyar játékvezető volt. 2009-ben az UEFA a második kategóriás bírók közé sorolta. 2009-ben részt vett a hatbírós rendszer tesztelésében az Európa-liga csoportmeccsein. A nemzetközi játékvezetéstől 2011-ben búcsúzott. 132 nemzetközi mérkőzésen vett részt, 99 alkalommal mérkőzésvezetőként.
A 2014. szeptember 20-án a Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd FC volt pályafutásának 272. NB I-es mérkőzése, amellyel megdöntötte Bede Ferenc korábbi csúcsát.
2016. október 22-én a Mezőkövesd–Haladás mérkőzés volt a háromszázadik mérkőzése. A háromszáz mérkőzésen összesen 1384 sárga lapot és öt pirosat adott.
Az idei szezonban öt mérkőzésen huszonnégy sárga lapot osztott ki, és egy játékost küldött idő előtt a zuhanyzóba.
2016. 10. 22. 23:04
A 18 éves Manuel Locatelli fantasztikus lövése döntötte el az olasz Serie A rangadóját (1-0).
2016. 10. 22. 22:49
Böde Dániel góllal járult hozzá a Ferencváros Honvéd felett aratott 3-2-es győzelméhez. A mérkőzést követően a támadó így értékelt a FradiMédiának.
2016. 10. 22. 22:38
Rangadót játszott Lengyelországban a Legia Warszawa és a Lech Poznan. Mindkét magyar válogatott labdarúgó végig a pályán volt.
2016. 10. 22. 22:03
A 36 esztendős, aranylabdás és Bajnokok Ligája-győztes Ronaldinho 2015 szeptemberében visszavonult, azonban visszatérését fontolgatja. Ügynöke, Roberto de Assis Moreira szerint az elmúlt napokban több ajánlatot is kapott, miután október 12-én egy jótékonysági mérkőzésen pályára lépett.
- Ronaldinho el fogja dönteni, hogy mit szeretne csinálni. Három ajánlatot kapott, s megfontoljuk ezeket - mondta Roberto a brazil O Jogo napilapnak.
2016. 10. 22. 21:44
Előbb a szpíker ordított, majd a nézők is. A Venezia elleni meccsen ezzel a találattal vezettek az olasz másodosztályban, végül azonban 2-1-re alulmaradtak.
2016. 10. 22. 21:13
Mint arról korábban beszámoltunk, a Barcelona egy hajrában szerzett góllal legyőzte a Valenciát a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában. Azonban mindez vezéráldozattal járt, Andrés Iniesta a 14. percben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról.
Edzői értékelések az NB I 13. fordulójából.
Az olasz Serie A kilencedik fordulójában a Sampdoria a Genoát fogadta a genovai városi derbin. A találkozó első félideje 1-1-es döntetlennel zárult, ám a második játékrész elején szerzett öngóllal végül a Sampdoria örülhetett.
Serie A, 9. forduló:
Sampdoria - Genoa 2-1 (1-1)
20:45: AC Milan - Juventus
Mint arról korábban beszámoltunk, Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a német bajnokság nyolcadik fordulójában 2-1-es győzelmet aratott a Köln ellen, így a második helyre lépett előre. A magyar mester nagyon boldogan nyilatkozott az összecsapás után, s óriási győzelemről beszélt.
– Remekül kezdtünk, de sajnos a vezető gólunk után nem voltunk képesek megszerezni a második találatot. Örülök, hogy a Köln egyenlítése után nem törtünk le, hanem erőt merítettünk tartalékainkból. A hajrában történtekre kell építenünk, óriási győzelmet arattunk, hiszen a Köln ismét igazolta, hogy nagyon jó csapat – olvasható a Bundesliga hivatalos holnapján Dárdai nyilatkozata.
2016. 10. 22. 20:17
Az Újpest és a Diósgyőr is fordítani tudott.
- 08:18 Vagyonvesztés miatt feljelentést tett az MNB új vezetése
- 08:17 Spanyolország-szerte tüntettek a ceutai bevándorlási krízis miatt
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 08:09 „Elrúgtam, szép befejezés volt” – bombagólt lőtt Angliában a magyar válogatott futballista
- 07:52 Két másodperc alatt kiszúrja a szívbetegségeket egy új mesterséges intelligencia
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 07:43 „Ennél jobb munka nem is létezik!” - Megnéztük Debrecent ételfutár szemmel
- 07:33 Palasics Kristóf világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő a Bundesligában
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 07:28 20 millió gyerek vált szexuális bántalmazás áldozatává digitális platformokon egyetlen év alatt
- 07:25 A két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei véres tűzpárbajt vívtak Kijevben - videó
- 07:19 Férfi egyesben nem maradt magyar a US Openen
- 07:01 Sokkal pontosabbá válhat az időjárás-előrejelzés Magyarországon egy új műholdnak köszönhetően
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Hidegen hagyták a nyári hőhullámok a hortobágyi vadlovakat
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 03:40 Hamarosan felragyog az aratóhold: mutatjuk, mikor lehet megfigyelni
- 17:59 Lemondott Jászszentandrás fideszes polgármestere