Marcel Reif riporterlegenda nagyon megdicsérte a Hertha BSC magyar edzőjét.
Olasz lapszemle: minden sajtóorgánum egyöntetűen értékelte Nagy teljesítményét a Sassuolo ellen.
A portugál klasszis egyre frusztráltabb, és emiatt csapattársa góljára is furcsán reagált.
Kleinheisler László emlékezetes bombagólt szerzett a Darmstadt–Wolfsburg (3-1) meccsen a német élvonal nyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A 22 éves középpályás előzőleg 345 nappal korábban volt eredményes tétmérkőzésen, amikor – 2015. november 12-én – győztes gólt szerzett a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Kleinheisler legközelebb szerdán lehet eredményes, akkor az Astoria Walldorf lesz az ellenfelük a Német Kupában, majd szombaton az újonc RB Leipzig együttesét fogadják, amelynek kapuját Gulácsi Péter védi.
A portugál klasszis kihagyott egy nagy ziccert és negatív rekordot döntött.
Az IFK Mariehamn mindenkit meglepett fennállása első bajnoki címével.
Ahogyan arról a szombati légióskörképünkben beszámoltunk, a Modena magyar játékosa, Bajner Bálint megszerezte első gólját új csapatában az olasz harmadosztály 10. fordulójában. Honfitársunk nagyszerűen vette át a labdát, amit fejjel szépen maga elé tett, majd pedig kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A Modena végül nem tudta megtartani az előnyét a Venezia ellen, és 2-1-es vereséget szenvedett.
A Barcelona a 94. percben, Messi büntetőjével tudott nyerni a Valencia otthonában szombaton délután. A vendéglátók hősiesen küzdöttek, és sokáig úgy tűnt, hogy döntetlen is marad az állás, Messi győztes gólja után azonban elszabadultak az indulatok az Mestalla Stadionban.
A hazaiak ultrái nem tudták elviselni a vereséget az utolsó utáni percekben, ezért műanyag flakonokkal dobálták meg a katalánokat. Az egyik üveg eltalálta Messit, aki dühében kimutatott a drukkereknek, és azt üvöltötte, hogy "K*rva anyátok!"
Ronaldo, Benzema és Bale kezdett a Bilbao ellen, de Morata is kellett a győzelemhez.
2016. 10. 23. 22:36
A magyar középpályás ismét kezdett az olasz élvonalban, hetven percet kapott a Sassuolo ellen.
A Manchester City edzője szeretné megoldani csapata problémáit.
Vida Kristopher sem tudott segíteni a DAC-on.
Vasárnap este is vele rohamoz a csapat.
Győzelmével továbbra is második a Bundesliga újonca – a magyar hálóőrrel a kapuban verte a Brémát.
2016. 10. 23. 17:23
Mourinhót már harminc másodperc után elszomorította korábbi csapata.
2016. 10. 23. 17:12
Pep Guardiola együttese óriási védelmi hiba után kapott gólt.
2016. 10. 23. 16:24
Győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a portugál Benfica U17-csapata. A legutóbbi játéknapon debütált az együttesben a nyáron igazolt magyar támadó, Csoboth Kevin is, aki rögtön egy büntetőből szerzett góllal nyitott az Oeiras ellen 2-0-ra megnyert találkozón.
Vasárnapi légióskörkép: Köteles Lászlónak ötöt lőtt a Standard Liége.
A PSG és a Manchester United mellett már Jürgen Klopp együttesét is érdekli a 17 éves svéd tehetség.
2016. 10. 23. 14:54
Ancelotti elképesztő összeget áldozna Romelu Lukaku megszerzésére.
2016. 10. 23. 14:18
Nem mindennel volt elégedett az 1. FC Köln legyőzése után a Hertha BSC magyar edzője.
Hiába szorult ki a kezdőből, a Special One szerint egy hozzá hasonló legendának mindig lesz helye a csapatban.
Czvitkovics Péter szerint végig kézben tartották és uralták a debreceni meccset.
Az olaszok két évvel ezelőtti énekére sem árt emlékezni október 23-án.
- 08:53 Magyar Péter: A MOHU nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött
- 08:50 Ruszin-Szendi javaslatára felmentették a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét
- 08:48 „Úristen! Ilyen műveletlenek vagytok?” – magyar szinkronos előzetesen a Harry Potter és a bölcsek köve
- 08:48 Nagyon hasznos újítás jön az androidos mobilokra
- 08:40 Itt a nagy fóbiakvíz: kitalálod, milyen félelmekről van szó?
- 08:32 Lovaggá ütötték Alex Van Halent
- 08:18 Vagyonvesztés miatt feljelentést tett az MNB
- 08:17 Spanyolország-szerte tüntettek a ceutai bevándorlási krízis miatt
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 08:09 „Elrúgtam, szép befejezés volt” – bombagólt lőtt Angliában a magyar válogatott futballista
- 07:52 Két másodperc alatt kiszúrja a szívbetegségeket egy új mesterséges intelligencia
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 07:43 „Ennél jobb munka nem is létezik!” - Megnéztük Debrecent ételfutár szemmel
- 07:33 Palasics Kristóf világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő a Bundesligában
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 03:40 Hamarosan felragyog az aratóhold: mutatjuk, mikor lehet megfigyelni