A World Soccer hasábjain Michael Oenning vezetőedzőt faggatták.
Pepe felépülése akár hat hétig is elhúzódhat.
Jose Mourinho, a Manchester United menedzsere négy meccses eltiltásra számíthat. A portugál mester a Liverpool elleni derbi után kritizálta Anthony Taylor játékvezető tevékenységét, szombaton pedig Mark Clattenburg küldte fel a lelátóra a Burnleyvel játszott bajnoki félidejében.
Az angol szövetség illetékes döntéshozói torkig vannak már Mourinho viselkedésével, így súlyos büntetést szabnának ki rá. Az is elképzelhető, hogy nem csak a kispadra nem ülhet majd le, a stadionba se teheti be a lábát.
A The Sun információja szerint Mourinho automatikusan egymeccses eltiltást kap, ám ez esetben felülhet a lelátóra, s emellett 8 ezer fontot kell fizetnie tettéért. A büntetés mértéke végül attól függhet, hogy Clattenburg mit írt le a jelentésében.
Mourinho nem először került ilyen helyzetbe, a Chelsea menedzsereként sportszerűtlen reklamálásért kapott már hasonló büntetést.
2016. 10. 31. 12:20
Egy Ronaldo-mezes fiatalt pedig megkergettek a fanatikusok.
Az egyik legalacsonyabb átlagot hozta a legutóbbi kör, amelyben a legjobb játékos Delgado Villar lett.
2016. 10. 31. 10:59
Ki lehet a kiszemelt?
2016. 10. 31. 10:53
A képek alapján Firmino, Coutinho és Lucas élvezték a Halloween partit.
A Kisvárda–Nyíregyháza NB II-es találkozón a vendégek kispadját figyelmeztette a játékvezető, majd Véber György közreműködésével jó hangulat kerekedett és még egy puszi is elcsattant a mestertől a megregulázott kispad irányába.
Az M4Sport videója ide kattintva érhető el.
2016. 10. 31. 10:42
A portugál sztáredző honfitársát és korábbi játékosát, Pepét nézte ki magának.
2016. 10. 31. 09:36
Montella szerint Okazaki jól passzolna a csapatába.
Tagliabue úgy véli, nemsokára százszázalékos állapotban lesz a magyar játékos.
A Newcastle-legenda mércéjének nehéz megfelelni.
2016. 10. 31. 08:37
Nem megy a SZEOL-nak.
Cagliari-Palermo 1-es +2,5
Pocsék passzban lévő alakulatok találkoznak ma Szardínián. A formánál talán a védelmek rosszabbak - ebből góleső lesz...
A szárdok 13 egységgel a tabella hátsó felében tanyáznak. A Sant'Eliában 3-1-1-es mutatója nem nevezhető gyengének, 12-9-es hazai gólkülönbsége pedig önmagáért beszél: bátor, bevállalós futballt játszanak a szárdok. Massimo Rastelli vezetőedző alakulata viszont kisebb hullámvölgybe került, előbb a Fiorentina fosztotta meg Isláékat a hazai veretlenségüktől, majd a Lazio elleni idegenbeli fellépés is kudarcba fulladt (4-1). A védelem felettébb sebezhető, elől Boriellóék szépen termelik a gólokat, ám ez olykor nem elegendő... A szigetlakók eddig mindössze a Juvénak nem találtak be, a többi fellépésükön eredményesek voltak. A keret nem lesz ezúttal teljes, Murru, Ionita, Joao Pedro és Farias sérült, tehát minden csapatrészben lesz hiányzó.
Palermóban áll a bál, de ez már megszokott a szigeten. De Zerbi napjai meg vannak számlálva, lapértesülések szerint Edy Reja érkezik a helyére, és rutinos tréner már állítólag ott is lesz ma Cagliariban... Ilyen hangulatban nem lehet egyszerű felkészíteni az egyébként is rossz passzban lévő alakulatot. A rózsaszínek 1-3-6-os mérleggel kieső helyen várták a játéknapot, 7 rúgott góljukra 19-et kaptak... Idegenben jobban megy Diamantiéknak, 1-3-1 a mérlegük, viszont borzalmas formát mutatnak: utolsó három fellépésüket úgy bukták el, hogy kaptak 11 gólt... Elől azért rendre betalálnak Nestorovskiék, eddig minden túrájukon rúgtak gólt. Az egyébként is gyenge keretben lesznek bőséggel hiányzók, Gonzalez, Rajkovic, Giuliano, Bentivegna, Trajkovski és Balogh sérült, Sallai pedig eltiltását tölti.
A két rossz passzban lévő együttes találkozójától hazai sikert várunk, no és gólokat... Tippünk ennek megfelelően: 1-es és +2.5!
2016. 10. 30. 21:58
Nehéz meccsen és napon volt túl szombaton José Mourinho. A Manchester United menedzserét a Burnley elleni bajnokin a játékvezető a lelátóra küldte, a vörös ördögök pedig a sok kidolgozott helyzet és kapura lövés ellenére csak 0-0-s döntetlen értek el a kiscsapat ellen az Old Trafford közönsége előtt.
A kudarc ellenére Mourinho nem volt rest sportszerű és méltóságteljes magatartást gyakorolni. A portugál szakember ugyanis a lefújás után bement a Burnley öltözőjébe, és gratulált a csapatnak, illetve minden vendégjátékossal kezet rázott. Ez mindenképp egy lenyűgöző gesztus volt a csalódott menedzsertől, akinek a csapata, a Manchester United csak a nyolcadik a Premier League tabelláján.
2016. 10. 30. 21:50
Orosz Pál szerint az MLSZ-nek ki kell vizsgálnia a DVTK trénere és Cristian Ramirez között történt esetet.
2016. 10. 30. 21:36
A Vasas támadójának felejthetetlen élmény marad a stadionbúcsú.
Rosszul viselték Ronaldo mesterhármasát az ellenszimpatizánsok.
Az Eibartól szenvedte el első vereségét a Villarreal.
2016. 10. 30. 19:08
Diego Costa meglőtte a 40. Premier League-gólját.
A 16. percben szerezte meg a vezetést a Hajduk Split az Osijek ellen hazai pályán a horvát bajnokság 14. fordulójában. A splitiek gólját a magyar csatár, Futács Márkó szerezte egy nagyon finom és okos mozdulat után. A támadónak ez volt a negyedik gólja a bajnokságban, amely végül három pontot ért csapatának.
Donnarumma kapuját öt bajnokin sem tudták bevenni az ellenfelek.
2016. 10. 30. 17:58
Steven Gerrard szeretne kölcsönben újra Európában futballozni, amint véget ér számára az MLS-szezon. A 36 éves liverpooli legenda 2015 óta az USA-ban, a Los Angeles Galaxy együttesében szerepel, de a télen ismét egy európai topcsapatban játszana - adta hírül a The Sun.
A Premier League-et ki lehet zárni Gerrard jövőjével kapcsolatban, az angol középpályás ugyanis elmondta, soha nem szeretne a Liverpool ellen játszani. A hírek szerint a PSG vagy a Milan lehet a klasszis következő klubja.
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól