A topligák csapatai közül a Real Madrid, de egész Európát tekintve az Ajax a legjobb utánpótlás-nevelő klub; az MTK a 22. helyen végzett.
2016. 10. 31. 21:01
Ryan Giggset nevezhetik ki az angol harmadosztályban szereplő MK Dons menedzserének - írja a Daily Mail.
A 42 éves szakembert korábban a Premier League-ben szereplő Swansea-vel is szóba hozták, miután távozott a Manchester Unitedtől, de a vörös ördögök legendája nem vállalta a walesi klub irányítását. Az MK Dons tulajdonosa, Pete Winkleman hat szezon után elbocsátotta a csapat menedzserét, Karl Robinsont, és a hírek szerint Giggset bízná meg a csapat irányításával.
Rendőrt és mentőt kellett hívni a Heves megyei utánpótlásmeccsre.
Cristiano Ronaldo újra szingli, legalábbis erről számolt be egy portugál lap.
2016. 10. 31. 17:41
A LaLiga közzétette december első hétvégéjének programját.
Az Everton első számú téli kiszemeltje az AS Roma holland válogatott középpályása, Kevin Strootman - írja TuttoMercatoWeb. A 26 éves, 32-szeres válogatott játékos neve már többször is felmerült angol csapatoknál, korábban a Manchester United érdeklődéséről lehetett hallani, de a futballista súlyos térdsérülései miatt végül meghiúsult az üzlet.
Az Everton menedzsere, a holland Ronald Koeman a hírek Strootmannal pótolná a kiöregedőben lévő, 35 éves Gareth Barry-t. Strootman most már egészséges, és kilenc bajnokin játszott az idei szezonban a Roma csapatában, piaci értékét 15 millió euróra becsülik.
Bogdán is remekelt, ám összességében visszafogott teljesítménnyel rukkoltak elő honfitársaink.
Vasárnap délután a holland bajnokság 11. fordulójában a Zwolle a Go Ahead Eagles csapatával mérte össze erejét, s 3-1-es hazai siker született. A mérkőzés után egy 50 éves vendég szurkoló bent maradt a stadionban, három órával a lefújás után besétált a pályára, s a középkörben elvégezte a nagy dolgát.
A biztonságiak azonban lekapcsolták a férfit és átadták a rendőrségnek.
Pápai audiencián vesz részt november 14-én a világbajnok német labdarúgó-válogatott. Joachim Löw és együttese egy nappal az olaszok elleni, Milánóban sorra kerülő barátságos mérkőzés előtt keresi fel vatikáni hivatalában Ferenc pápát.
- Ebben a csapatban nem fontos, hogy ki melyik hit vagy vallás szerint él, a közösséget kívánjuk fejleszteni gyökerektől és kultúrköröktől függetlenül - hangsúlyozta a német szövetségi kapitány azon a frankfurti sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette szerződéshosszabbítását 2020-ig.
2016. 10. 31. 16:43
Emberes lökdösődés és anyázás jellemezte a brazil és a portugál futballista kapcsolatát…
Ki a legjobb? - teszi fel a kérdést a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség. A FIFA hivatalos holnapján jelentette be, hogy a korábbi Aranylabda helyett "The Best" néven adja majd át az év legjobb játékosának járó díjat. A közleményből az is kiderül, hogy január 9-én Zürichben tartják majd a díjátadót.
Új korszak kezdődik az Aranylabda-díj történetében, mert a France Football francia hetilap megszakította együttműködését a FIFA-val, a nemzeti szövetség így kénytelen volt új brandet létrehozni saját díjának.
A FIFA holnapján az is olvasható, hogy továbbfejlesztették a szavazási rendszert, mindez azt jelenti, hogy a szurkolók interneten szavazhatnak kedvenceikre. A vezetőedzők és szövetségi kapitányok mellett több mint 200 újságíró leadhatja majd voksát.
A vajdasági Csúrogon nem telt nyugodtan a félidő a sporik számára.
2016. 10. 31. 15:57
A belga másodosztályban szereplő Tubize hálóőrénél a Royal Antwerp elleni bajnoki 89. percében szakadt el a cérna. Csapata 2-0-s hátrányban volt, a labdaszedő pedig nem végezte dolgát, hagyta hogy a kapus a reklámtáblák közül kotorja elő a labdát. Quentin Beunardeau ahelyett, hogy elvégezte volna minél előbb a kirúgást, inkább arcon dobta a fiatalembert. Ő jót mosolygott az egészen, ám a hazai játékosok elégtételt próbáltak venni.
Vérfagyasztó képsorokat lehetett látni a chilei bajnokság tizedik fordulójában, amikor az Audax Italiano argentin játékosa, Sebastián Pol a kerítésre mászva rúgta meg az Universidad Católica egyik vehemens szurkolóját. Egy chilei lap információja szerint a szurkoló odaköpött a vendégek kispadjára, ezért vált ingerülté Pol, akit a meccs végén rendőrök vittek el.
Nem ez volt az egyetlen brutális jelenet azonban a mérkőzésen, a 87. percben, 4-1-es állásnál szállt bele Stefano Magnasco, a Católica játékosa az ellenfelének térdébe, amivel keresztszalag-szakadást okozott.
El caótico final entre Universidad Católica y Audax Italiano que terminó con Sebastián Pol agrediendo a un hincha cruzado. pic.twitter.com/1rgm4C3fGo— Canal del Fútbol (@CDF_cl) 2016. október 30.
La criminal patada de Magnasco, le corto el ligamento cruzado !! La cago pic.twitter.com/6UqYul5iVU— #YoFuíACollao (@cseguelf) 2016. október 29.
Theo Walcott a társaitól külön edzett hétfőn, az Arsenal Ludogorec elleni Bajnokok Ligája mérkőzése előtt. Az angol válogatott támadó combizomsérülése miatt minden bizonnyal kihagyja csapata keddi meccsét, csak úgy, mint a Sunderland 4-1-es legyőzését szombaton - adta hírül a goal.com
A 27 éves játékos állapota azonban folyamatosan javul, így a tervek szerint a hétvégi, Tottenham elleni városi derbin már pályára léphet. Walcott remek formának örvendett apró sérülése előtt, 11 idei fellépésén összesen 8 gólnál és 2 gólpassznál jár, ebből három alkalommal a BL-ben volt eredményes. Walcotton kívül sérülés miatt kihagyni kényszerül a keddi találkozót a spanyol duó, Santi Cazorla és Nacho Monreal is.
2016. 10. 31. 15:21
A középpályás frusztrált, de nincs valóságalapja a távozásáról szóló pletykáknak és Emeryvel is jól kijön.
A hátvéd szerint a válogatott szünet jót tett a Mezőkövesdnek, a Gyirmót elleni meccs pedig fordulópontot jelentett.
2016. 10. 31. 14:44
A Manchester United menedzsere az ötcsillagos Lowry Hotelben éli mindennapjait, amióta átvette a vörös-ördögök irányítását. A Barcelona kedden a városi rivális Cityvel méri össze erejét a Bajnokok Ligájában, s a katalán csapat tagjai is ugyanebben a szállodában pihenhetnek.
A Barcelona igencsak megfogyatkozott erre az összecsapásra, többek közt Jordi Alba, Jeremy Mathieu, Gerard Piqué, Rafinha, Andrés Iniesta és Arda Turan sem áll Luis Enrique rendelkezésére.
Ventura szerint Pellé bemocskolta az Azzuriról kialakult képet, ezért pedig kényszerpihenő jár.
Egyelőre az edzőváltás sem segített a sereghajtó hamburgiakon.
Bastian Schweinsteiger még egyetlen percet sem játszott idén a Manchester Unitedben, s Jose Mourinho a tartalékok közé száműzte a német válogatott középpályást. Hétfőn reggel viszont változás állt be az ügyben, a klub által közölt fotókon jól látszik, hogy Schweinsteiger a felnőtt csapat tagjaival készül.
Csütörtökön a Fenerbahce ellen biztosan nem lép pályára, hiszen a portugál mester nem nevezte be az Európa-ligába, viszont vasárnap a Swansea ellen akár szerephez juthatna, hiszen Ander Herrera kiállítása miatt eltiltását tölti.
2016. 10. 31. 13:46
A magyar válogatott szélsője szerint Lengyelországban sokkal nagyobb az érdeklődés a foci iránt.
2016. 10. 31. 13:36
Az angol szövetség segítene ebben a két középpályásnak.
A 2020-as Eb végéig biztosan az 56 éves szakember irányítja a válogatottat.
2016. 10. 31. 13:10
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól