A kínai ligába csábítják az Arsenal gólerős támadóját.
Kizárólag győzelemmel lehet csoportelső a Real.
Ralf Ragnick szerint a két világklasszis túl idős már az RB Leipzigbe.
Letartóztatták a vétkes skót szurkolót, csakúgy, ahogy jó néhány hazai verekedő drukkert.
2016. 12. 07. 09:12
A Porto is otthon harcol a továbbjutásért.
Kirúghatják a portugál trénert, ha a Loki kikap az Újpesttől az ősz utolsó fordulójában.
A Napoli mellett a Benfica jutott tovább a B-csoportból, a PSG meglepetésre nem győzött a Ludogorec ellen.
2016. 12. 06. 22:39
Tottenham-CSKA Moszkva 1! (0-1) 1!
A londoniak mát csak az EL-ben bízhatnak, de ezt a lehetőséget nem szúrják el...
Pochettino mester alakulata fájdalmas búcsút intett a BL-nek két hete szerdán, miután vereséget szenvedett Monacóban. A gárda a záróforduló előtt 4 egységével a 3. az E csoportban, előtte a Leverkusen 7-nél, a Monaco 11-nél, mögötte a CSKA 3-nál jár. Ha ma legalább ikszelnek Erikssenék, úgy tavasszal ők folytathatják a második számú európai kupasorozatban.
Alliék eddig felemás szezont tudhatnak maguk mögött. A csoportban mindkét hazai fellépésüket elveszítették, idegenben nyertek Oroszországban, remiztek a Leverkusen vendégeként, ám a hercegségben már kapituláltak. A bajnokságban sokáig őrizték veretlenségüket, ám rengeteget ikszeltek, másfél hete pedig kikaptak a Cheslea-től. De letargia nem lett úrrá az alakulaton, ugyanis szombaton látványos játékkal 5-0-ra verték a Swansea-t! A keret szinte teljes lesz a mai ütközeten is.
A moszkvaiak eddig háromszor ikszeltek és kétszer kaptak ki a kvartettben, így a piros-kékeknek csak akkor marad esélyük a továbbjutásra, ha ma győznek Londonban. A pontszerzés eddig csak a Leverkusen stadionjában jött össze Leonid Slutski együttesének. A bajnokságban a 3. helyen tanyáznak Traoréék, akik legutóbb magabiztos, 4-0-ás győzelmet könyveltek el az Ural ellen. Októberben került kisebb hullámvölgybe a társulat, de ez már a múlt, Tosicék az elmúlt hetekben már jó passzban futballoztak. A keretben lesznek hiányzók, a középpályások közül ketten nem lesznek bevethetőek.
Kane-ék szombati győzelme lendületet adhat az alakulatnak, amely meggyőződésünk, hogy megnyeri a találkozót - akár hendis különbséggel is... Tippünk 1-es és (0-1) 1!
Real Madrid-Borussia Dortmund Mindkét csapat szerez gólt: IGEN!
Az F-jelű kvartettben így áll a helyzet az utolsó játéknap előtt: 1. Borussia 13, 2. Real 11., 3. Sporting 3, 4. Legia 1. A madridiak jó formában várhatják az összecsapást: szombaton délután döntetlent értek el a királyiak a Camp Nouban, így megőrizték tekintélyes előnyüket a katalánokkal szemben. Zinedine Zidane vezetőedző alakulata a Bernabeuban félelmetesen teljesít, a BL-ben és a La Ligában egyaránt. Ronaldóéknak a csoport megnyeréséhez győzniük kell, Kroos, Morata és Bale nélkül ez nem lesz egyszerű feladat. A Dortmund a Bundesligában olykor-olykor hibázik, másfél hete kikaptak a sárga-feketék Frankfurtban, de szombaton már javítottak, a Gladbachot küldték haza 4-1-gyel. A támadósor félelmetes, öt BL-meccsn 19 találatot jegyeztek Reus-szék. A kapus Bürki mellett Bender sérült, a többiek jó eséllyel bevethetőek lesznek. A mai találkozó a támadások jegyében zajlik majd: szeptember végén 2-2 lett a végeredmény a Borussia pályaválasztásával. Ma is a gólváltásban látjuk leginkább a fantáziát. Tipp. Mindkét fél betalál!
2016. 12. 06. 22:12
Fabri összeomlott, csak úgy, mint a csapata.
Bujalszkij is hozzátett a kiütéshez.
Erre nem érhetett oda a szlovén kapus.
2016. 12. 06. 21:43
Szluckij szerdán még leül a CSZKA kispadjára.
Mint beszámoltunk róla, a Messi, Suárez, Neymar hármasból csak Messi kezdett a Barcelonában a Mönchengladbach elleni Bajnokok Ligája-csoportzárón. Azonban az argentin állandó társai nélkül is megállíthatatlannak bizonyult, a 16. percben ő szerzett vezetést csapatának.
A második félidőben aztán az imént gólpasszt jegyző Arda Turan egymaga vállalt további három gólt, így a Barca 4-0-ra nyert – az már korábban eldőlt, hogy csoportelsőként jut tovább a Manchester City előtt.
A magyar futsalválogatott színeiben ezúttal is Klacsák vette be az Európa-bajnok kapuját.
A Bayern viszont nem bízza a véletlenre az Atlético elleni meccset.
2016. 12. 06. 19:42
Amikor azt hiszed, hogy ilyen már tényleg nincs.
2016. 12. 06. 19:24
David Villát választották az amerikai bajnokság legjobb játékosának.
A hölgy játékvezető szidása ezúttal nem számított „döbbenetes, alpári és tiszteletlen magatartásnak”.
Egy meccset kapott, kihagyja az NB I utolsó őszi fordulóját a diósgyőri játékos.
A Przeglad Sportowy lengyel sportlap szerint Mervó Bence ideje meg van számolva a Slask Wroclawnál, visszaküldhetik Sionba.
2016. 12. 06. 17:37
Jose Fonte elutasította a Southampton szerződéshosszabbítási ajánlatát, így Manchesterben köthet ki.
2016. 12. 06. 17:18
A hétvégi El Clásico, azaz a Barcelona – Real Madrid (1-1) találkozó első félidejében „összeakaszkodott” a két együttes két klasszisa, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo. Utóbbi kezdte, szekálta riválisát, míg az argentin egy „Nyugi” beszólással csitította a madridi játékost.
A szövetség kapja a rekordösszeget.
Vajon melyikőjük érdemli meg jobban az Aranylabdát?
2016. 12. 06. 16:34
- 13:02 Marosi Gergely: Aljas módszereim arra, hogy focifüggő legyen a négyéves fiamból
- 13:00 Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között
- 12:46 Gigaflamingók, pápai labda és lángoló autó a hét képein
- 12:39 Sajnos ez a realitás, mondta a vereség után, másnap kirúgták a Kisvárda edzőjét
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 12:27 Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten
- 12:02 Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi
- 11:46 Gasperini egy fiatal magyar kapust ültetett az AS Roma kispadjára
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 11:04 „Három perc alatt bárhol ott kell lennünk” – 40 tonnás gépekkel száguldanak a ferihegyi tűzoltók a repülőtéren
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 10:50 Múzeumba kerül a magyar zászlós furgon, amely végigkísérte a Tisza kampányát
- 10:48 Már három vb-éremnél jár a Los Angeles-i olimpia első magyar kvótása
- 10:33 Okoskukát tesztelnek egy újbudai téren
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól