Csütörtökön kezdődik a klubvilágbajnokság. A tornának magyar résztvevője is lesz: a játékvezető Kassai Viktor.
2016. 12. 07. 19:18
„Ötvenmillió fontért visszavásárolhatjuk."
2016. 12. 07. 18:24
A magyar játékos korábban cáfolta, hogy hazatérne.
A következő év elején válhat hivatalossá a nagy horderejű változtatás.
A magyar futsalválogatott hétfőn és kedden is megmérkőzött a kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok, jelenlegi Eb-címvédő spanyolokkal Nyíregyházán. A spanyolok mindkét mérkőzést megnyerték, de a mieink számára ezúttal nem az eredmény volt a fontos – írja az MLSZ.
A magyar válogatott már nagy erőkkel az áprilisi, azerbajdzsáni Eb-selejtező tornájára készül, a novemberi, horvátok elleni meccsek után a héten a világranglista-második spanyolokkal is megmérkőzött. A nyíregyházi páros mérkőzésen nem sikerült borítani a papírformát, a spanyolok ízelítőt adtak az elitfutsalból: magabiztos, látványos játékkal előbb 5-1-re, majd 6-1-re nyertek. Mindkét találkozónak voltak olyan periódusai, amikor a magyar csapat fel tudta venni a spanyolok által diktált hatalmas tempót, és néhány kulcsjátékos távollétében, fiatalokkal kiegészülve is egyenrangú ellenfele volt a vendégeknek, de kétszer húsz percen keresztül nem sikerült tartani az ellenfél iramát.
– A két mérkőzés között leginkább az volt a különbség, hogy kedden már jóval fáradtabban mozogtunk, hiszen kevesebb mint 24 óra pihenő volt a két meccs között, és ez nem elég a teljes regenerálódáshoz – mondta a találkozókat követően Klacsák Bence, a keret egyik legfiatalabb tagja, a két magyar gól szerzője. – Kedden nehezebben ment a játék, már a bemelegítésnél éreztük, hogy hiányzik az a frissesség, ami hétfőn még megvolt. A mérkőzés előtt megbeszélt taktikai feladatokat viszont sikerült betartani, és ezúttal nem kaptunk gólokat olyan buta hibákból, mint az első találkozón. Minden másodpercben éreztük, hogy a spanyolok más szinten, más sebességgel futsaloznak, és ez végül az eredményben is kijött. A világ legjobbjai ellen mindig nagy élmény játszani, sokat lehet tőlük tanulni, a fejlődésünkhöz az ilyen összecsapások járulnak hozzá leginkább. Ami a két gólomat illeti: fantasztikus élmény volt és nagyon sokat jelent számomra, hogy sikerült betalálnom a spanyolok ellen, remélem, a jövőben is gólokkal tudom segíteni a csapatot, akár a legerősebb riválisokkal szemben is.
A keddi összecsapás Harnisch Ákos számára is emlékezetes marad, az ETO Futsal játékosa ezen a találkozón ünnepelte századik válogatottságát. Harnisch még 2008-ban, Kozma Mihálytól kapta első válogatott meghívóját, most éppen az MLSZ szakágvezetőjeként dolgozó korábbi kapitány köszöntötte, és nyújtotta át neki a szövetség ajándékát.
– Óriási megtiszteltetés, hogy századik alkalommal ölthettem magamra a válogatott mezét, fantasztikus érzés volt éppen a világ egyik legjobb csapata ellen ünnepelni a kerek válogatottságot – fogalmazott Harnisch Ákos. – Sajnos nem tudtunk igazán szoros mérkőzéseket játszani, de fontos megjegyezni, hogy nekünk nem az az elsődleges célunk, hogy felkészülési mérkőzésen megszorítsuk a világ egyik legjobbját, hanem az, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az áprilisi Eb-selejtezőkre, mert le akarjuk győzni a szintén nagyon erős Azerbajdzsánt, hogy egyenes ágon jussunk ki a kontinensviadalra. Mindkét meccsen megtapasztalhattuk, hogy a spanyolok minden tekintetben előttünk járnak, legfőképpen a játék gyorsaságában nőttek fölénk. Nagy élmény volt játszani ellenük, sokat tanulhattunk ebből a két összecsapásból.
A futsalválogatott tagjai legközelebb jövő év elején lépnek pályára, januárban egy horvátországi nemzetközi tornán vesz részt a csapat.
A manchesteri klub hű marad hagyományos színeihez.
2016. 12. 07. 17:26
A magyar labdarúgás több meghatározó játékosa is helyet kapott a listán, többek közt Lipcsei Péter vagy Illés Béla.
2016. 12. 07. 17:02
Kenesei Krisztián, Kabát Péter és Rajczi Péter is még mindig húzóembere jelenlegi csapatának.
Németh Krisztiánt a keretbe sem nevezték Katarban.
A fegyelmi bizottság sportszerűtlen magatartás miatt két mérkőzésre eltiltotta Kevin Strootmant, a Serie A-ban szereplő AS Roma holland válogatott középpályását. A 26 éves játékos – aki az első találatot szerezte a Lazio ellen 2-0-ra megnyert találkozón – a gólja után után előbb lelocsolta a Lazio egyik cserejátékosát, Danilo Cataldit, majd miután válaszul megráncigálták a nyakánál a mezét, fájdalmas arccal a földre dobta magát.
Az eset után csoportos lökdösődés vette kezdetét, ám a játékvezető csupán egy piros lapot mutatott fel, méghozzá a hazaiak kispadján ülő Cataldinak. Strootmant utólag, a videófelvételek alapján tiltotta el a fegyelmi bizottság, méghozzá sportszerűtlen magatartás miatt – írja a digisport.hu.
A farkasoknak azért is lehet különösen fájdalmas az eltiltás, mert Strootmannak így a Milan és a Juventus elleni, kulcsfontosságú mérkőzéseket kell kihagynia. Az AS Roma klubmenedzsere, Mauro Baldissoni bejelentette, hogy mindenképpen fellebbeznek a döntés ellen, és péntekre kértek meghallgatást.
A Roma csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően áll a bajnokságban a második helyen a harmadik Milant megelőzve, és jelenleg négy pont a hátránya az éllovas Juventus mögött.
2016. 12. 07. 15:57
A Manchester City és a Liverpool is soraiban szeretné tudni Sead Kolasinacot.
Mint, ismert a Besiktas 6-0-ra kikapott a Dinamo Kijev otthonában a Bajnokok Ligája utolsó csoportmérkőzésén, ezzel a vereséggel pedig a törököknek elúszott a továbbjutás. A csapat fanatikus drukkerei azonban már az isztambuli reptéren hajnal négy órakor tudatosították a csapatban, hogy az ilyen helyzetekben is kitartanak mellettük, sőt mi több a vezetőedzőre sem haragszanak, hiszen a videón hallható, az első másodpercekben Senol Günes nevét skandálják.
Last night at 4am the Besiktas Fans at Istanbul airport welcoming their team, which just got eliminated by a 6:0 loss from soccer
2016. 12. 07. 15:52
Mint ismert, az idei évtől már külön díjazza az év legjobb labdarúgóit a FIFA és a France Football szaklap. Utóbbi annak a játékosnak ítéli majd oda az Aranylabdát, aki a legtöbb voksot kapja a döntést hozó sportújságíróktól. Nem meglepő, hogy az idei évben is Lionel Messi és Cristiano Ronaldo külön párharcáról szól a díj, ám úgy néz ki, a katalán lap már tudja is, hogy ki lesz a végső befutó – írja a Blikk.
A hírek szerint Cristiano Ronaldo veheti majd át december 12-én a díjat, ami nem lenne meglepő annak ismeretében, hogy csapata bár a bajnoki tabellán csak másodikként zárt a Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában felért a csúcsra, csak úgy, mint az Európa-bajnokságon Portugália, amelynek vezére szintén a Real klasszisa volt.
A lap közlése szerint az információ amiatt terjedt el, ugyanis a szaklap a díjátadó másnapján már egy hosszabb interjút jelentet meg a végső győztessel, amit már az átadás előtti héten, csütörtökön elkészítenek. Az időpont leegyeztetése miatt pedig a francia szaklap már felkereste a klubot és a játékost is.
Amennyiben az El Mundo Deportivo információi igaznak bizonyulnak, úgy Cristiano Ronaldo negyedjére nyerheti el a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését.
2016. 12. 07. 15:39
Megszületett az angyalföldiek játékosának, Debreceni Andrásnak a második gyermeke, Márton.
2016. 12. 07. 15:23
Silvio Berlusconi, aki 30 éve vásárolta meg a Milant, jelenleg a klub 99 százalékos tulajdonosa.
2016. 12. 07. 15:17
Pedig a franciák az utolsó játéknap előtt vezették az A jelű négyest.
2016. 12. 07. 15:13
Az Inter brazil válogatott támadója a LaLigába kerülhet kölcsönbe.
2016. 12. 07. 14:24
Rangadó-exkluzív! A miskolci csapattól nyáron távozó tréner nyitott az új kihívásokra, úgy érzi van benne muníció.
Kemény balhé volt a BL-meccs előtt az ukrán és a török huligánok között.
2016. 12. 07. 11:53
A Dortmund középpályására vette ki hálóját a Liverpool mestere.
A borsodi szurkolók kiakadtak a fegyelmi bizottság döntésein.
Házi gólkirályság ide vagy oda, Prijovicot jelölhetik a kezdőbe a Sporting ellen.
2016. 12. 07. 11:14
A madridi hátvéd szinte már rutinszerűen szállítja a fontos gólokat – nem ritkán a mérkőzés utolsó pillanataiban.
Őrizetbe vették Gustavo Vargast, a LaMia légitársaság első emberét.
- 10:42 Pályafutása legnagyobb győzelmére készült, de 82 másodperc után kizuhant a ringből
- 10:36 Trump barnára váltott
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 10:03 Ismeretlen anyagot fújtak szét egy német szórakozóhelyen, többen rosszul lettek
- 10:00 Szakértő: keleten kell keresnünk a klímaváltozáshoz alkalmazkodó növényeket
- 10:00 Hatan haltak meg idén a Balatonban, a vízirendőrök szerint új veszély fenyegethet a jövőben
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 09:02 Több minőségi időre vágysz a pároddal? Lehet, hogy nem azt kapod, amire számítasz
- 08:50 Putyin személyesen tárgyalt Trump embereivel a háború lezárásának megvitatásáról
- 08:32 Kid Cudi: Kanye West megérdemli a megbocsátást
- 08:15 Hallerné Nagy Anikó: A miniszterelnök úr belátja és elfogadja, hogy a szabályok mindenkire érvényesek
- 08:08 Turi Tímea: Hogyan nem lettem a közmédia világosítója?
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 06:39 Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 08:15 Hallerné Nagy Anikó: A miniszterelnök úr belátja és elfogadja, hogy a szabályok mindenkire érvényesek
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 06:02 Egy éve ilyenkor: 200 ezer forintot kért a budapesti nő, mert lespriccelte a siófoki szökőkút
- 19:36 Ötös lottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?