Alakul a Pontes-csapat felkészülési programja.
Conte akár 40 millió eurót is kifizetne Chicaritóért.
Azt mondja, az őszi remek szereplésre ráfizetnének tavasszal.
A 23 éves Sandesh Jhingan érkezhet a diósgyőriek hátvédsorába.
Holczer Ádám a másodosztályú Soroksártól érkezett.
Allegri ügynöke a hírek szerint már fel is vette a kapcsolatot az „ágyúsokkal”.
Szombathelyen karácsonyozott, Krakkóban szilveszterezik.
Az FC Porto már januárban kölcsönvenné kiszemeltjét.
2016. 12. 29. 13:03
A megengedettnél több infúziót kapott a Sevilla csatára.
Az ország labdarúgó szövetsége betiltotta a fekete mágiát.
Az AS Roma és az AC Milan is bejelentkezett a 25 éves játékosért.
Olvasóink szavazás formában is elmondhatják, mennyi esélyt látnak Kádár Tamás, Gyurcsó Ádám, vagy éppen Botka Endre januári távozására.
A hírek szerint Oxlade-Chamberlain neve áll Klopp kívánságlistájának élén.
Priskin Tamás és Varga Roland is ott volt Dubaiban.
Fülöp István az FC Botosani csapatából szerződik a DVTK-hoz.
Továbbra is Brazíliában üdül Szalai Ádám, aki a legutóbbi buliban nem akárkivel futott össze, hiszen a Juventus és a brazil válogatott háromszoros Bajnokok Ligája-győztes sztárjával, Dani Alvessel készített közös képet.
A német edző igazán „klopposan” értékelte játékosa teljesítményét.
A csatár a Montpellier együttesét erősítheti.
Tomas Rincón a Genoa együttesétől érkezik a torinóiakhoz.
Alighanem a Tottenham magabiztos győzelme is segített abban, hogy a csatár viccelődjön a hibáján.
2016. 12. 29. 09:54
Az argentin világklasszis mellett a németek magyar játékosát díjazta a nemzetközi szervezet.
Már a Kínai Szuperliga hivatalos csatornái is a magyar védő érkezésével foglalkoznak.
Az esztendő legszebb magyar góljára az interneten voksolhatnak a szurkolók.
Az ázsiai országban négy klub is érdeklődik a német Lukas Podolski iránt.
- 18:15 Feleségeik tiszteletére szólította fel a férjeket XIV. Leó pápa
- 17:10 Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez összefejelt ellenfelével
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 16:40 Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok
- 16:38 Összeütközött két vonat Egyiptomban
- 16:02 Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei
- 15:59 Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek
- 15:58 Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek
- 15:48 „Jó móka volt elkészíteni a koporsómat” – aki szeretné, a temetésig könyvesszekrényként is használhatja
- 15:27 Súlyos baleset a horvát autópályán: áttörte a szalagkorlátot, majd felborult egy busz
- 15:26 Továbbra is félelmetes szezonkezdetet produkál a Lazio
- 15:06 Autóbusz ütött el egy vándorcirkuszból elszökött tevét Bajorországban
- 15:00 „Ha négy-öt napig senki nem adna vért, a rendszer nem tudna működni”
- 14:44 Ilyen szürreális módon talán még sohasem buktak el bajnoki aranyérmet
- 15:59 Érti a kutya, ha leszidjuk? A reakciója egészen mást jelenthet
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!