A Goal Magyarország információi szerint több magyar csapat is élénken érdeklődik a kolozsvári CFR Cluj két játékosa, Cornel Ene és Veres Szilárd iránt.
A 20 éves Veres középpályásként vethető be, míg a 23 esztendős Ene középhátvédként szerepel. A Miriuta László által irányított CFR Cluj jelenleg a hatodik helyen áll a román bajnokságban.
Kis híján a mesterhármast is megszerezte a magyar szélső.
Az ázsiai sajtó szerint a Vidi ragaszkodik a gólkirályjelölthöz.
Az első edzésről négyen már hiányoztak, délután pedig a szerződésbontásról szóló papírokat is aláírták a felek – tudósít az NB II-es Nyíregyháza hivatalos honlapja. Ezek alapján Ács Ádám, Heffler Norbert, Pölöskey Péter és Barna Szabolcs is távozik Nyíregyházáról.
Pölöskey Péter és Ács Ádám iránt több klub is érdeklődik, utóbbi valószínűleg Nyírbátorban folytatja pályafutását. Barna Szabolcs és Heffler Norbert kölcsönben szerepeltek ősszel a Szpariban, mindketten visszatérnek anyaegyesületükhöz, azaz előbbi Debrecenben, utóbbi Mezőkövesden készülhet a továbbiakban.
2017. 01. 04. 16:45
Parádés akciógólját az első félidőben érvénytelenítette a spori.
Ha Uli Hoenessen, a Bayern München elnökén múlik, akkor hamarosan ismét a német lesz a fő nyelv a csapat öltözőjében.
– Ha az az elhatározásom, hogy közép- vagy hosszú távon integrálódok egy klubba, akkor meg kell tanulnom az ott beszélt nyelvet. Ismét németül kell beszélni az öltözőben, a nyelv összeköti az embereket. Különben klikkek alakulnak ki – mondta a Sport Bildnek a vezető.
– Minden játékosnak meg kell tanulnia németül, ez kötelező. Ellenkező esetben fizetnie kell. És emiatt is van szükségünk hamarosan egy menedzserre: ezt pontosan szabályozni és ellenőrizni kell – mondta a klubelnök. Utóbbi posztra a pályafutása végéhez közeledő Philipp Lahm az egyik jelölt, a tárgyalások már el is kezdődtek vele.
Carlo Ancelotti, a Bayern München vezetőedzője tavaly nyáron vette át a csapat irányítását, és a sajtótájékoztatókon arra törekszik, hogy németül nyilatkozzon.
– Ez lenyűgöz. Egy tréner számára alapvető fontosságú a kommunikáció. És a hozzáállása arra is jó példa, hogy ha valaki akar, akkor megtalálja az utat a céljaihoz – mondta róla Uli Hoeness.
forrás: blikk.hu
Családja társaságában jól megérdemelt pihenőjét tölti Dubajban a Chicago Fire friss igazolása, Nikolics Nemanja. A támadó legfrissebb Instagram videójában megmutatta, a tengerparton sem pihen...
@nikolicnora Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett videó, 2017. Jan 4., 06:19 PST
real vacation starts now @nikolicnora#Qualiti#day#Maki#Tica Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett fénykép, 2017. Jan 3., 06:16 PST
A Premier League-ben szereplő Harry Arter halott lányával viccelődött egy másik játékos.
Artner Tamás motivált játékosokkal és nagyszerű körülmények között dolgozhat Kaposváron.
A Real Madrid 77 millió fontot és Moratát adta volna a fiatal támadóért.
A Diósgyőr korábbi játékosa családi okok miatt igazolt a kék-fehérekhez.
A Borussia Dortmund gólfelelőse lehet a világ legdrágább és legjobban kereső játékosa.
Végigcselezte magát a pályán az Evesham United védője.
Lassana Diarra iránt érdeklődik a Manchester United.
2017. 01. 04. 13:01
Hiszen az ünnepek az evésről és az ivásról szóltak...
Cohen Bramall 48 órán belül aláírhat.
A korábbi válogatott csatár már az első bajnokin játszani akar.
2017. 01. 04. 12:23
Közel kétmillió eurót kínáltak a müncheniek, a Lech nemet mondott.
A Leipzig fiatal középpályása elárulta: sorsa rövid időn belül eldől, hiszen minél hamarabb szeretne bekapcsolódni új klubja téli felkészülésébe.
Már folyamatban van az állampolgárság felvétele.
2017. 01. 04. 11:16
Az Arsenal chilei támadója ezúttal a kesztyűit dobálta a Bournemouth elleni meccs után.
Két-három játékos érkezésére számít Tamási Zsolt.
2017. 01. 04. 10:20
Az új tulaj 200 millió fontot akar a klubba invesztálni.
A magyar válogatott szélsője szerint csapata jelenlegi hátránya nem számottevő.
2017. 01. 04. 09:31
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 18:22 Európa mégis részt vesz az orosz–ukrán béketárgyalásokon
- 18:15 Feleségük tiszteletére szólította fel a férjeket XIV. Leó pápa
- 17:10 Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez összefejelt ellenfelével
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 16:40 Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok
- 16:38 Összeütközött két vonat Egyiptomban
- 16:02 Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei
- 15:59 Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek
- 15:58 Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek
- 15:48 „Jó móka volt elkészíteni a koporsómat” – aki szeretné, a temetésig könyvesszekrényként is használhatja
- 15:27 Súlyos baleset a horvát autópályán: áttörte a szalagkorlátot, majd felborult egy busz
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!