A Fradi 23-1-re nyert a megyei első osztályú Tevel ellen. Djuricin hetet lőtt, Bognár István egy félidő alatt ért el mesterhármast.
Remekelt a magyar fiú az edzőmeccsen.
Szombati légióskörkép.
Az NB II utolsó helyén álló SZEOL SC a szerb FK Spartak Subotica ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A szegediek az első félidőben szerzett góllal a szünetben még vezettek, de az utolsó percben kapott találattal végül a szerbek nyertek 2-1-re.
Felkészülési mérkőzés:
SZEOL SC - FK Spartak Subotica 1-2 (1-0)
2017. 01. 14. 15:03
Egy szabadrúgást tekert a rövid alsóba a sorfal mellett, majd öngólt érően rúgta rá a labdát az egyik védőre.
Többen is megfilmesítenék a brazil Chapecoense labdarúgóklub 19 játékosának halálát okozó tavaly novemberi légi katasztrófát. A brazil csapat megerősítette, hogy a Netflix amerikai internetes műsorszóró és mások is megkeresték már a kolumbiai repülőszerencsétlenség megfilmesítési jogainak megszerzésével kapcsolatban.
A klub Twitterre feltett közleménye szerint számos ajánlatot meghallgattak, de egyelőre nem született döntés a részükről. Mint kikötötték: "semmi esetre sem járulnak hozzá a tragédia szórakoztató célú feldolgozásához", vagy a "nem megfelelő módon" történő bemutatásához.
A Chapecoense csapata november végén a Copa Sudamericana döntőjére utazott, amikor repülőgépe - vélhetően azért, mert kifogyott az üzemanyag - röviddel a leszállás előtt lezuhant a kolumbiai Medellín közelében. A klub 19 játékosa hunyt el a 71 áldozattal járó szerencsétlenségben - közölte az MTI.
Később a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a Chapecoensét nyilvánítja a második számú kontinentális kupasorozat győztesének. A Chapecoense bevethető játékosai január 21-én játsszák az első meccsüket a tragédia óta. A barátságos mérkőzést a Palmeiras ellen fogják megvívni.
A másodosztályú Szolnoki MÁV FC 2-2-es döntetlent játszott az NB III Nyugati-csoportjának éllovasa, az Érdi VSE ellen. A végeredmény már az első játékrészben kialakult, a szolnokiaknál Rokszin Ádám és Tóth László, míg az érdieknél Pallagi Botond és Kelemen Patrik volt eredményes.
A harmadosztályú együttes hivatalos honlapja így számolt be a felkészülési mérkőzésről: Az első játékrészben Pallagi Botond góljával még vezettünk, majd 2–1-re fordítani tudott a Szolnok, ám még a szünet előtt Kelemen Patrik találatának köszönhetően döntetlennel vonultunk pihenőre. Az első játékrészben mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, majd a fordulás után – Limperger Zsolt véleménye szerint – az edzőtábor alatti napi három edzés miatt a csapat elfáradt, s ugyan a hazaiak domináltak, de Kertész Ferenc kapuját nem tudták bevenni, így a felkészülés első állomásaként csapatunk 2–2-es döntetlent ért el az NB II-es ellenfél otthonában.
A BFC Siófok szombat koradélután a Dunaújváros ellen játszott volna felkészülési mérkőzést, de pálya Dunaújvárosban mérkőzésre alkalmatlannak bizonyult a rossz időjárási viszonyok miatt,így a két klub megegyezése és a játékvezetők véleménye alapján a találkozó a sérülések elkerülése érdekében elmaradt - adta hírül a Balaton-partiak hivatalos Facebook oldala.
A siófoki játékosok azonban így sem kaptak pihenőt, a mérkőzés helyett váltott csoportban kemény edzést vezényelt a csapatnak a szakmai stáb.
A Schalkéból érkezett középpáyás a Darmstadtba.
Az NB II-es Ceglédi VSE a harmadosztályú Dabas ellen játszotta le első felkészülési mérkőzését péntek délelőtt. Az első játékrészben Szalkai szabadrúgását Csordás fejelte a kapuba a 44. percben, így egygólos ceglédi előnnyel ért véget a félidő - számolt be a találkozóról a Cegléd Facebook-oldala. A helyzet pedig nem változott a második játékrészben sem, mint később kiderült, Csordás gólja egyben a győztes találatot is jelentette.
Tajti Mátyás hivatalos Facebook oldalán számolt be arról, hogy túl van első edzésén a Málaga FC felnőtt csapatával, lentebb az erről készült videó.
Mint ismert, a 18 éves középpályás nyáron a Barcelonából igazolt a szintén élvonalbeli Málagához, ősszel a B-csapatban számoltak vele. Az új év első fele nagyszerűen indult a játékosnak, hiszen edzésen már a felnőttek között is megmutathatta magát.
2017. 01. 14. 13:02
A világhírű kolumbiai énekesnő nehezen viseli a párját, a Barcelonában futballozó Gerard Piquét ért szurkolói támadásokat, ami miatt Londonba akar költözni - írja a spanyol Don Balón.
A lap szerint így könnyen előfordulhat, hogy a spanyol válogatott védő a Premier League-be igazol. Mint ismert, Piquét rengeteg szurkoló megtalálja a Real Madrid, valamint a liga felé tett megnyilvánulásai miatt, és volt már rá példa, hogy a spanyol szurkolók kifütyülték a válogatott mérkőzésén.
A hírek szerint a hátvéd gyermekeinek anyja, Shakira egyre nehezebb tűri a családot ért támadásokat, ezért Angliába akar költözni. Az énekesnő abban reménykedik, hogy Piqué egyik legjobb barátja, a Chelsea-ben szereplő Cesc Fábregas segíthet meggyőzni párját a váltásról.
A magyar tréner szerint együttese rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amik a siker felé vezetnek.
A sérülések elkerülése miatt nem vív egymás elleni mérkőzést a Békéscsaba első és második csapata.
2017. 01. 14. 12:21
A Mezőkövesd játékosa, Sós Bence hivatalos Instagram oldalán élő időjárás hírekkel jelentkezett. A fiatal középpályás: „a munka hőse” leírással mutatta be a magyóföldi csapat stadionja körüli állapotokat.
A munka hose Bence Sós (@sos_bence99) által közzétett fénykép, 2017. Jan 14., 01:37 PST
2017. 01. 14. 12:05
„Nem tudom, Özil és Sánchez, mit szeretne.”
A horvátok ikonja tiszta vizet öntött a pohárba az átigazolásával kapcsolatban.
Sajtóhírek szerint a Lokinál nem mondtak le a középpályásról, újabb ajánlatot tettek érte.
A 19-szeres válogatott ügynöke szerint a nyáron váltás következhet.
2017. 01. 14. 10:02
Hazájában folytatja pályafutását a 32 éves támadó.
A spanyol gólvágó napok óta nem edz és Contéval is összeveszett, amiért nem engedik őt Kínába.
Kovácsik Ádám Einsteinről, Bódi Ádám Real Madrid drukkerként a Barcelonáról, Horváth Tamás Szuper Leventéről, míg Pető Tamás edző Simeonéról olvas szabadidejében az Emírségekben. A fiatal kapus, Zöldesi Illés Ady-verseskötetet vitt magával az edzőtáborba.
címlapkép: vidi.hu
Conte támadója mellet a Swansea alapembere is képben van.
Steer Bence két norvég klubnál is szerepelt próbajátékon, végül úgy döntött, három év után hazatér és Soroksáron bizonyít.
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk