A zalaegerszegi Daru Bence érkezhet.
Fél éves gyirmóti kölcsönjáték után visszatért a Sporting Kansas Cityhez a klub fiatal magyar játékosa, Sallói Dániel, aki januárban az alapozást is az MLS-csapattal kezdte meg. A támadó hivatalos Facebook oldalán arról számolt be, hogy számítanak rá az egyesületnél.
– Eddig két edzőmeccset játszottunk, mindkettőn kezdőként léptem pályára. Holnap hazautazunk egy kis időre, de jövő héten ismét Arizonában leszünk, hogy részt vegyünk a szokásos Desert Diamond Cup nevű felkészülési tornán.
Pintér Attila együttese 1-1-et játszott a kínai Hopejjel a spanyolországi edzőtáborban.
Az argentin vélhetően 15-20 napig nem bevethető...
2017. 02. 08. 18:41
Sallai alig várja, hogy sérülése után végre pályára léphessen.
A Bundesligából érkezhet pótlás a 33 esztendős játékos helyére.
A Fürth magyarját a Német Kupában állították ki.
Sima vendég siker az edzőmeccsen.
2017. 02. 08. 16:53
Emil Forsberg szerződést hosszabbított Lipcsében.
Domináltak az angyalföldiek, de a SZEOL egy büntetővel 1-1-re hozta az edzőmeccset.
Fröhlich Roland és Preklet Csaba az NB II-be igazolt, Csordás Szabolcs, Babolek Zoltán és Markó Ádám távozott.
Tévezék kizúgtak az ázsiai Bajnokok Ligájából.
2017. 02. 08. 15:41
Németh Milán és Póti Krisztián is aláírt.
Az olasz élvonal hétvégi bajnok fordulójában újabb sima vereséget szenvedett az újonc Pescara: a csapat ezúttal a Lazio játékosaival szemben maradt alul, a rómaiak 6-2-re nyertek.
A Pescara neve mellett 23 bajnoki fordulót követően csupán egyetlen győzelem és hat döntetlen szerepel a tizenhat vereség mellett, így jelentős a lemaradásuk a még bent maradást érő helyen tanyázó klubok mögött.
A szurkolók természetesen nehezen viselik csapatuk gyengélkedését: a Lazio elleni vereség után előbb utcai rendbontásokra került sor, majd az ultrák később az elnök, Daniele Sebastiani autóját gyújtották fel saját háza előtt.
A klub első embere az eset után bejelentette: szezon végén távozik az egyesület éléről.
Lazio'ya 6-2 yenilen Pescara'nın taraftarları, kulüp başkanı Daniele Sebastiani'nin aracını yaktı. pic.twitter.com/GLpcl6CL2C— Online Spor (@onlinespor) 2017. február 7.
Már a találkozó lefújása után feszült volt a helyzet:
Violence from Pescara fans after the Lazio game..... pic.twitter.com/CNMOnLUV6m— ItalianFootballTV (@IFTVofficial) 2017. február 5.
Az egykori magyar válogatott csatár szerint jelenleg a játéklehetőség a legfontosabb középpályásunknak.
Szerdán is több NB II-es csapat lépett pályára felkészülési mérkőzésen.
Karl-Heinz Rummenigge, a klub elnöke sérelmezi, hogy a futballista nem várt még a bejelentéssel.
2017. 02. 08. 14:41
A fővárosi klub jelentősen csökkentette jegyárait a tavaszi idényre.
A 28 éves, ötszörös osztrák válogatott Daniel Beichler próbajátékon szerepel a Szombathelyi Swietelsky-Haladásban.
A 183 cm magas csatár hétfő óta készül Szombathelyen, korábban 12 alkalommal az U17-es, háromszor az U18-as, 14-szer az U19-es, négyszer az U20-as, háromszor az U21-es osztrák válogatottban is pályára lépett. Öt alkalommal a felnőttválogatottban is játszott - adta hírül a Haladás hivatalos honlapja.
A Sturm Grazban nevelkedett játékos pályafutása során több klubban is megfordult. Az olasz Regginában, a német Hertha BSC-ben és Duisburgban, a svájci St. Gallenben, az osztrák Riedben, a német Sandhausenben játszott, majd ismét nevelőegyesülete, a Sturm Graz következett. 2016 nyarán került az osztrák elsőosztályú St. Pöltenhez, ősszel viszont a klub második csapatában kapott lehetőséget.
Az osztrák első osztályban eddig 144 meccsen 38 gólig jutott, a német másodosztályban kilenc bajnokin szerepelt, és 13 Európa-liga találkozón is lehetőséget kapott, négy gólt szerzett.
A házigazda FTC mellett parkettre lép az Újpest, a Honvéd és az MTK öregfiúk-csapata is.
2017. 02. 08. 14:01
Nem spóroltak a pirotechnikával.
Botrányos jelenetek játszódtak le a három kiállítást hozó kupameccs után.
Számítógépes játékban utánozták le az átemelését.
A Diósgyőr kivásárolta szerződéséből Nagy Tibort.
2017. 02. 08. 12:42
- 13:04 A tavak láthatatlan élővilágáról készített filmet az Ökológiai Kutatóközpont
- 12:59 Magyar Péter négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Brüsszelben
- 12:47 Szerdán soron kívül meghallgathatja Fürcht Pál volt főügyészt a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság
- 12:31 Lefizetett állatorvosok hamisíthattak útleveleket külföldre szállított kiskutyáknak
- 11:55 Repülni és fejjel lefelé közlekedni is tud a Tesla új autója
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:30 Hipóval locsolta nyakon szurkált áldozatát a szegedi rém – életfogytiglant kért rá az ügyész
- 11:30 A Soroksárról visszarendelt Fradi-kapus: Az első félidőben volt egy rossz kirúgásom, de utána belejöttem
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 10:52 Alig fél óráig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- 10:44 Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben
- 10:37 Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban
- 10:31 Oscar-díjas rendező ugrik be, hogy elkészüljön a Batman második része
- 10:29 Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 08:57 Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárdos szállodafejlesztési programja kapcsán
- 06:37 Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés