Egyre forróbb lehet a kispad a Fiorentina portugál vezetőedzője, a korábban Videotont is irányító Paulo Sousa alatt. Az olasz csapat csütörtökön háromgólos előnyről esett ki az Európa Ligából a Mönchengladbach ellen, mely után a szurkolók órákig tüntettek a stadionon kívül.
Sousa az EL-kudarc után még bizalmat kapott, de aztán hétfőn este 2-0-s vezetésről hazai pályán leadták az előnyt, és végül 2-2-re végeztek a Torinóval szemben. A lilák drukkerei ismét hatalmas füttyszóval illették a vezetőedzőt és a játékosokat is.
- A szurkolók kifizették a jegyet, ezért minden joguk megvan arra, hogy tiltakozzanak. A játékosok a legjobbjukat nyújtották. Nem azért vagyok itt, hogy megmentsem az állásom, hanem hogy végezzem a munkámat. Ez minden. A csapatom megtett mindent, és boldog vagyok, amikor ez így történik. Nyugodtan fogok aludni, mert őszintén és tisztességgel dolgozunk, a lelkiismeretem tiszta - mondta a mérkőzés után a korábban Videotont is irányító Sousa.
Az utóbbi kudarcok ellenére a Fiorentina játékosa, Ricardo Saponara a védelmébe vette a portugál szakembert.
- A bizalmunk a főnök felé nem változott, ebben mindannyian együtt vagyunk benne. A csapat kitart az edző mellett. A mai meccsen elkövettünk néhány hibát, de a hozzáállásunkra nem lehet panasz - nyilatkozta Saponara.
2017. 02. 28. 08:53
Hétfőn még ő tartotta a diósgyőriek edzését.
Vardy duplázott, a Liverpool csak szenvedett.
2017. 02. 27. 22:52
Belotti a második játékrészben duplázott, így pontot mentett a Torinónak.
2017. 02. 27. 22:39
Az alapszakasz 16. fordulójával folytatódott a teremlabdarúgó élvonal.
Az éllovas Rába ETO számára nehezen indult be a gólgyártás, végül háromgólos győzelmet aratott Veszprémben. A második helyen álló Dunaferrnek nem okozott gondot a Göcsej, tízgólos meccsen simán behúzták a három pontot.
A sereghajtó Bőny és az utolsó előtti Fradi nem bírt egymással, az Aramis pedig súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Haladástól
Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 16. forduló
Futsal Club Veszprém – Rába ETO 1–4 (0–1)
Gólszerzők: Gulyás (22.), illetve Juanra (20.), Alex (25.), Harnisch (31.), Davide Moura (40.)
Bőny - Szavill Consulting – FTC Futsal-FisherKlíma 3–3 (2–1)
Gólszerzők: Balanescu (9., 29.), Pinczés (15.), illetve Safar (4.), Karacs (25.), Lak (35.)
Dunaferr DUE Renalpin FC – Göcsej SK 7–3 (4–2)
Gólszerzők: Németh P. (12., 19., 35.), Horváth N. (13.), Gorjánácz (18.), Fekete R. (28., 38.), illetve László (9.), Nagy G. (11.), Szőke (33.)
Aramis SE – Swietelsky-Haladás VSE 0–6 (0–4)
Gólszerzők: Horváth P. (4., 15., 38.), Németh P. (7., 28.), Öreglaki (20.)
A top 10-es válogatásban kapott helyet a magyar válogatott csatár.
2017. 02. 27. 21:44
Valencia-Leganes 1
Furcsa leírni: a kiesési rangadón a házigazdákat tartjuk esélyesebbnek...
A denevérek 26 pontjukkal a La Liga 13. pozícióját foglalják el. A zaklatott szezon eddig rendeget kudarccal járt a Mestalla népének, elég, ha csak a 4-2-4-os pocsék hazai mérleget említjük. Az edzőváltások után immár két hónapja Voro mester látja el a szakmai feladatokat, és sokáig vele sem jöttek az eredmények. Februárban aztán előbb a Bilbaót, majd a Realt is elverték Zazáék - viszont szombaton már megint összejött egy vereség, az újonc Alavesnél pedig nem kellett volna feltétlenól kapitulálniuk Soleréknek. A keret ma sem lesz teljes, a Celtától vett Orellana eltiltását tölti majd, Rodrigo, Santi Mina, Nani és Montoya sérült - a csatársorban lesznek fontos hiányzók.
A Leganes újonc a ligában, és Asier Garitano fiai egyelőre tartják bennmaradó pozíciójukat. Nyugalomra semmi ok, mivel 21 pontos csak a kék-fehér együttes, a már vonal alatti Sporting 17-nél jár. A társulat pocsék formában volt hónapok óta, a hétvégén viszont óriási diadalt arattak a Depor fölött: 4-0 lett a vége, ezek az egységek nagyon kellettek a csíkosaknak. Idegenben 3-2-7-es mérleggel rendelkezik, viszont legutóbb október elején nyertek Gabrielék. A csapatban Serantes kapus mellett középpályások és támadók maradnak ki sérülés miatt.
Noha több hiányzója is lesz a Valenciának, mégis a hazaiak sikerét várjuk. Bakkaliék bebizonyították az elmúlt hetekben, hogy nagyon tudnak küzdeni, és már olykor a játékkal sincs probléma. A Leganes lelkes alakulat, ám ma ez kevés lesz a Mestallában a pontszerzéshez. Tippünk: 1-es!
Real Sociedad-Eibar Mindkét csapat betalál!
Igazi rangadót rendeznek ma az Anoétában: szerintünk mindkét háló megzörren majd...
A San Sebastian-i alakulat az előkelő 5. helyről várja a folytatást 44 egységgel, a 4. Atletico Madrid csak eggyel gyűjtött többet nála, tehát egy sikerrel előzhetnek is a csíkosak. Eusebio mester legénysége otthonában erős, 7-2-3-as sorral rendelkezik, és a formája sem rossz: a legutóbbi hét ligameccsén 5-0-2-es sort produkált, csak a Realtól és a Villarrealtól kapott ki, utóbbitól otthon, nagy peches körülmények között. A hétvégén a Las Palmas vendégeként viszont ismét győzelmet ünnepelhettek Xabi Prietóék (0-1). A keretben Willian José és Imanol Agirretxe sérülés miatt hiányzik majd a csatársorból, rajtuk kívül Carlos Martínez és Bergara marad ki. Elől Juanmi kezdhet centerben, a hadrend marad a 4-2-3-1.
Az Eibar 38 ponttal a 7., a piros-kékek simán megszerezhetnek egy EL-t érő helyet, ehhez állandósítaniuk kellene mostani formájukat: az utolsó öt bajnokijukból négyet behúztak, a hétvégén a Malagát intézték el könnyedén (3-0), a vereség pedig Sevillában csúszott be. José Luis Mendilibar vezetőedző nagyszerű munkát végez, és gárdája idegenben sem veszélytelen: 3-3-5-ös statisztikájához annyit fűznénk hozzá, hogy a túráin rendre eredményes a brigád, gólkülönbsége 17-18. A keret nem lesz teljes, Kike és Nano a csatársorból, Junca és Galvez a védelemből maard ki, mint ahogy Riesgo kapus sem áll még a szakmai stáb rendelkezésére. Pedro Leon szervezi a játékot, elől Enrich lesz az ék, Inui és Gonzalez pedig a szélekről rohamoz majd. Jó kis csapat az Eibar, bárkire veszélyes lehet...
A hazaiak esélyesebbek egy árnyalattal, de szerintünk a gólváltás lehet a legjobb opció erre a meccsre. Az Eibar eddig csak kétszer nem talált be vendégként - ma is jó eséllyel eredményesek lesznek Inuiék. Ugyanakkor a támadópontenciál a Sociedadban is benne van - mindkét háló megzörren majd legalább egyszer...
2017. 02. 27. 21:41
Bőle Lukács nem játszott a CSM Iasiban.
2017. 02. 27. 21:32
A BLSZ első osztályú U16-os bajnokságában csapott össze az Újpest FC és a Ferencvárosi FC: a hazaiak kiütötték a korábban Fradi-szurkolók által alapított klubot.
2017. 02. 27. 20:14
18,5 millió forintnyi eurót kell fizetniük.
2017. 02. 27. 19:58
Kispesten mindenki egy irányba húz – ilyen mentalitással bízik a vízválasztó hét sikerességében az éllovas rutinos védője.
Három NB II-es bajnoki időpontja is változik a televíziós közvetítések miatt – erről tájékoztatta az MLSZ a klubokat. Mindegyiket továbbra is vasárnapi napon rendezik, ám a március 5-i Puskás Akadémia–Kisvárda meccs 17 helyett 13 órakor lesz, a március 12-i Siófok–Nyíregyháza találkozó 14.30 helyett 12.30-kor kezdődik, a március 19-i Zalaegerszeg–Balmazújváros összecsapást pedig 13 órakor kezdik az eredetileg kijelölt 17 helyett.
2017. 02. 27. 18:49
Tizenöt napon belül bejelentik az olasz klubnál az új tulajdonost.
Nem focilabdák, de továbbra is gömbölyded formák uralták a közösségi oldalt.
2017. 02. 27. 17:39
Továbbra sem számíthat középpályására Thomas Tuchel vezetőedző.
Egy hete elmaradt az NB III Közép csoport 19. fordulójára kiírt Szigetszentmiklós-Paksi FC II. mérkőzés. A meccset Diósdon játszották volna le, amely ősszel a Szigetszentmiklós otthona volt, azonban a pálya hitelesítése erre a szezonra nem történt meg. Így a paksi játékosok hiába melegítettek be, a találkozó elmaradt – írja a klub honlapja.
Az MLSZ versenybizottsága hétfői ülésén tárgyalta az ügyet, és azt a határozatot hozta, hogy a mérkőzést három-nullával a Paksi FC II. csapatának ítéli. Az így kapott három ponttal a Tolna megyeiek a tabella 5. helyére léptek fel 34 ponttal, a Szigetszentmiklós maradt az élen.
2017. 02. 27. 16:29
Előre megbeszélt helyen csaptak össze a Hertha és a Frankfurt huligánjai.
Vermes Péter méltatta a fiatal magyar csatárt.
2017. 02. 27. 15:49
Sokan ültek a tévé vagy a számítógép képernyője elé.
2017. 02. 27. 15:20
Nagy mókamester a belga csatár.
Héctor Bellerín lehet a nyár egyik legkelendőbb játékosa.
Amerikai befektetők vásárolhatják ki az öreget.
Pedig a Middlesbrough lett volna a célpont – negyvenezer fontos kárt csináltak.
2017. 02. 27. 13:57
- 16:38 Súlyos sérülést szenvedett Rossi nagy felfedezettje, vége a szezonjának
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 16:25 A DM is bocsánatot kért Gryllus Dorka menopauzás médiahackje miatt
- 16:10 Így vadászták le a Luftwaffét az angliai csatában
- 16:09 Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 15:33 Kigúnyolták, bosszúból bombariadóval fenyegetett egy budapesti iskolát egy 17 éves fiú
- 15:13 Aligátor ölt meg egy horgászt Floridában
- 15:08 Vinícius helyében Mourinho már régen elhagyta volna a La Ligát
- 15:00 A halogatás hosszú csúcsa
- 14:39 Beteljesítette gyermekkori álmát, rendőr lett az egykori NBA-sztár
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?