Leonardo Bonucci nem eladó, Massimiliano Allegri viszont szedheti a sátorfáját.
Illusztris társaságban kapott helyet.
Sokak szerint nem is ért tizenegyest.
Nathan Lowe saját térfeléről vette be az ellenfél hálóját.
2017. 02. 28. 15:17
Florentino Perez inkább Benzemát, Iscót és Moratát adná el.
Később rendezte volna a meccset a házigazda, de a kövesdiek ebbe nem egyeztek bele.
2017. 02. 28. 14:40
Az UEFA elnöke szerint a brexit az európai futballra is negatív hatással lehet.
Rekordot jelentő 388 millió euróért (119,5 milliárd forint) erősítettek a téli átigazolási időszakban a kínai futballklubok.
A Szuperligában ezzel megdőlt a tavaly ilyenkor felállított 345 millió eurós összkiadási csúcs. A távol-keleti nagybevásárlás mértékét jelzi, hogy az európai rekorder angol Premier League húsz egyesülete 259 milliót költött januárban.
A legdrágább játékos Oscar volt, a brazil középpályásért 60 millió eurónyi összeget fizetett a Sanghaj SIPG a Chelsea-nek. Ugyancsak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk az új munkaadóknak Carlos Tevezért (Sanghaj Senhua), Axel Witselért és Alexandre Patóért (Tiencsin Csüancsien), John Obi Mikelért (Tiencsin Teda) és Ricardo Carvalhóért (Sanghaj SIPG) is.
Kínában kedden zárult le az átigazolási időszak.
Az új-zélandi U20-as világbajnokság társgólkirálya aláírt a Dunaszerdahely csapatához.
José Mel Pérez, vagyis becenevén Pepe Mel lett a spanyol élvonalban szereplő Deportivo La Coruna új vezetőedzője. Az 54 éves szakember a hétfőn menesztett Gaizka Garitano helyére ül le a kispadon.
A kiesés ellen harcoló együttes sorozatban négy mérkőzést veszített a Primera Divisiónban, amelyben 24 forduló után a 17., még éppen bennmaradó helyen áll úgy, hogy riválisainál eggyel kevesebb mérkőzést játszott.
Pepe Mel legnagyobb sikerét a Betis kispadján érte el, melyet a 2012‒2013-as szezonban a hetedik helyig vezetett. Legutóbb is a sevillai csapatnál dolgozott, a gyenge eredmények miatt tavaly januárban menesztették.
Az új szakvezetővel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek. A szakember a csütörtöki Atlético Madrid elleni mérkőzésen mutatkozhat be.
A Chelsea kegyvesztett középpályását, s egyben korábbi játékosát vinné az Unitedhez.
2017. 02. 28. 13:16
Kalidou Koulibalyra vetett szemet a milánói alakulat.
A Manchester City chilei hálóőre, Claudio Bravo iránt érdeklődik az RB Leipzig.
2017. 02. 28. 12:29
Jobbhátvédből védekező középpályás, a játékvezetők hibáztatása - Thomas Doll kezéből kezd kicsúszni a gyeplő.
Enis Bardhi speciális kezelést kapott Belgiumban.
A DVSC-nél továbbra is bíznak Leonel Pontes vezetőedző munkájában.
A BME-BT FC megnyerte a teremlabdarúgó NB II Nyugati-csoportjának alapszakaszát, miután a 22. fordulóban, hétfő este 6-0-ra legyőzte a Tihanyi FC. Vereségükkel a balatoniak ősztől az NB III-ban folytatják.
A meccsen telt ház és óriási hangulat, több mint ötszáz néző fogadta a csapatokat. A lelátón Sito Rivera szövetségi kapitány mellett Dunai Antal olimpiai bajnok, valamint Lisztes Krisztián és Telek András válogatott labdarúgók is helyet foglaltak.
A mérkőzésen átadtak az Ökumenikus Segélyszervezet részére 2500 darab konzervet, amit az egyetemisták gyűjtöttek az elmúlt hetekben a rászoruló családoknak.
Az ünnepélyes kezdőrúgást Szabó Zoltán, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a BME-BT FC új névadó főtámogatója végezte el.
Jürgen Klopp vezetőedző szerint a Liverpool csapatánál a szezon hátralevő részében mindenki a jövőjéért futballozik.
„Magamat is beleértve, mindenki a jövőjéért játszik. Nem gondolom, hogy a játékosok ne lennének olyan jók, mint amilyennek én ismerem őket, de szükségük van a segítségemre ahhoz, hogy ezt hétről hétre bizonyítsák. Többször is mondtam már, ha veszítünk, azért én érzek maximális felelősséget” ‒ nyilatkozott a német szakember a bajnok Leicester City otthonában elszenvedett hétfői 3-1-es vereséget követően.
„Remélem, az, hogy az ők helyett mindig a mi szót használom, jelzi, én is a részese vagyok ennek” ‒ tette hozzá Klopp.
A Liverpool a remek szezonkezdet után nagy hullámvölgybe került, 2017-ben mindössze egyetlen mérkőzést nyert meg és a Premier League-ben az ötödik helyre csúszott vissza.
A Juventus 42 millió fontért elengedi egyik legjobbját a Chelsea-hez.
Az Arsenal edzője állítólag visszautasított egy kínai ajánlatot, pedig világrekorder lehetett volna.
Az Arsenal a nyáron leigazolná a Paris Saint-Germain védőjét, Layvin Kurzawát - adta hírül a Sport Mediaset.
Az Ágyúsok mindenképp szeretnék megerősíteni a mostani szezonban szenvedő védelmüket, és bíznak abban, hogy 17 millió fontért szerződtetni tudják a párizsiak balbekkjét. A 24 éves, hatszoros francia válogatott Kurzawa alapembere idén a PSG-nek, 21 tétmérkőzésen védő létére 3 gólt és 6 gólpasszt jegyez.
Nem Kurzawa az Arsenal egyetlen nyári célpontja, a londoniak megfigyelői ugyanis a hétvégén helyszínen tekintették meg a Napoli-Atalanta olasz bajnokit, a Tuttomercatoweb beszámolója szerint a nápolyiak támadójára, Lorenzo Insignére voltak kíváncsiak.
Az olasz válogatott szélső remek formában futballozik az idényben, 34 tétmeccsen már 9 találatnál és 8 asszisztnál jár, piaci értékét 25 millió euróra becsülik.
2017. 02. 28. 09:57
Hatvanban megvonták a bizalmat Híres Gábor vezetőedzőtől.
Zlatan Ibrahimovic 35 évesen is zsákszámra szerzi a gólokat, de emellett is mindig meg tudja lepni valamivel a világot. A labdarúgó sztárok közül ugyanis egyre többen fektetnek komoly összegeket internetes játékokba, és a svéd csatárról is kiderült, hogy nagyon is érdekelt a témában.
Attól persze nem kell félni, hogy elektronikus sportoló lesz a klasszis támadó, de hatalmas összeget (közel 100-150 millió forintot) fektetett be a Challengermode startup vállalatba.
A Challengermode egy versenyszervező és lebonyolító platform, némileg hasonló pl. a Battlefy-hoz vagy az ESL felületéhez annyi különbséggel, hogy itt már a pénz is bejön. Nevezési díjas versenyek, ahol minden kill plusz pénzt és minden halál mínusz pénzt jelent - érdekes modell - írja a goal.com
2017. 02. 28. 09:08
Egy szakértő szerint nem gondozták megfelelően a gyepszőnyeget.
2017. 02. 28. 09:05
- 17:30 „Ha egy medve megjelenik az utcán, azonnal lelövetem” – támadás ért egy nőt, aki gyerekét vitte az iskolába
- 17:24 Szoboszlai Dominik visszatért, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 17:17 Ólommal mérgezték az ételeket egy óvodai menzán Kínában, életfogytiglant kapott a vezetője
- 17:00 Éjjellátó strapatelefon és mobil, ami e-book olvasó is egyben – leteszteltünk hat újabb okostelefont
- 16:38 Súlyos sérülést szenvedett Rossi nagy felfedezettje, vége a szezonjának
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 16:25 A DM is bocsánatot kért a menopauzás médiahack miatt
- 16:10 Így vadászták le a Luftwaffét az angliai csatában
- 16:09 Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 15:33 Kigúnyolták, bosszúból bombariadóval fenyegetett egy budapesti iskolát egy 17 éves fiú
- 15:13 Aligátor ölt meg egy horgászt Floridában
- 15:08 Vinícius helyében Mourinho már régen elhagyta volna a La Ligát
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője