Az utóbbi időben a sajtó különböző témában kapta fel az affluenzát (jólét+influenza), amikor valaki pszichésen nem tudja feldolgozni gazdagságát, karrierjét, kivételezett helyzetét, így már azt sem tudja, mit csinál, már semmi sem jó neki.
Indítsunk messziről. Onnan, hogy manapság mindent mindenki azonnal akar. Ha valaki elhagyja a mobilját, már azt érzi, a világ elrohan mellette. A politika celebjei csaknem 24 órás készenlétre rendezkedtek be. Állandóan szerepelnek. Ha nincsenek stúdióban, nem avatnak, vagy mentenek éppen demokráciát, akkor a közösség oldalán osztják az észt. Félnek, hogy lemaradunk róluk. Fontosnak kell látszaniuk, mert egyébként kiderülhetne, hogy nélkülük is elég jól ellennénk. Akkor meg vissza kellene menni jogásznak, tanárnak, és ki tudja, mi lenne velük. Le kellene mondani pénzről, hatalomról, ami azért még ellenzékben is több mint egy átlagpolgáré. Ráadásul szorít az idő is. Négy év? Az meg mire elég? A magyar politikusok nem ismerik a türelmet. Pedig az átlagembernél jóval rövidebb idő elég nekik , hogy a javakat megszerezzék, gazdagodjanak, boldoguljanak.
Márpedig a magyar közvélekedés szerint a gazdagabbak boldogabbak, mint a szegények, és legfeljebb azért nem hirdetik, hogy a több pénz, több boldogság is, mert már hozzászoktak a jóhoz, és nekünk is több pénzt kellene adniuk. (Ahogy mi is hozzászoktunk egyébként a jóhoz. Emlékszem például a nagymamám házára, ahol volt folyóvíz, fürdőszoba, mégis mindenki a budira járt, ahol volt lapozós vécépapír, de a régi szétvagdalt újságot illett inkább használni. Ma ez már senkinek eszébe se jutna, pedig néhány sajtótermék…, és környezettudatosabbak is lettünk.) Tehát el kell ismerni a magyar politikusnak sokkal nehezebb. Elég rövid időn belül, magától értetődőnek tekinti, hogy bent ül a T. Házban, ahol beszél, amiért pénzt kap. A „hirtelen meggazdagodás szindrómája”, persze nemcsak politikust, hanem minden mesebeli figurát fenyeget, aki az uborkafára – a társadalmi hierarchia magasabb szintjére – felkapaszkodott. Ő mindenre képes hatalma, vagyona megtartásáért, miközben szinte kifordul önmagából és egyre boldogtalanabb. (Többet és még többet akar, már nem tud veszíteni, nem tudja megkülönböztetni, mi az, amire vágyik és mi az, ami valóban kell neki.) A betegnek azért nincs kapcsolata a valósággal, a társadalommal, az erkölcsi normával, mert kivételezett helyzetéből adódóan azt nem is tartja fontosnak.
A tökéletes magyar politikus
Kép: Neményi Márton
Ezért tényként kezelhető, hogy a mentális betegség akkor a legveszélyesebb, ha politikusra támad. Újabb voksért, 4 évnyi hatalomért bármit megígér. A választó meg beveszi, hiszen ott ül a tévé előtt, ami éppen azért van, hogy beadja a hirdetői, fenntartói által pénzelt meséket. Van–e bármi különbség egy pártprogram és egy fékezett habzású reklám között? Hatásukra a tárgyi és szellemi kultúra nem „a mindent, de azonnal” jegyében alakult-e át. Fáj a feje? Itt a pirula, amely azonnal hat. Gondjai vannak? Csak szavazzon ránk, holnaptól mintha elvágták volna! Aztán torzul minden. Kiüresedett, önző és mások iránt érzéketlen figurák ránthatják meg vállukat, ha szembesítenék őket ígéreteikkel.
Az egyszerű választó is vágyik a pénzre, elég átnéznie a szomszédba és máris többet akar, menőbb autót, pálmafásabb nyaralást, márkás cuccot a gyereknek, miközben az asszony szóba se áll vele, mert nem is látja, úgy hajtja magát. Közben észre se veszi, és a gyerekből is ugyanilyen „jó fogyasztót/választót” nevel. Őt is megvezeti, ő is megvezet. Közben minden állam családokból áll. Az állami hatalom gyakorlója pedig minden család fölött uralkodik, vagyis a szülői hatalom veti meg lélektanilag az ágyat a politikai hatalomnak. A politikusnak ezért nem elég rátelepednie saját családjára. Ha nem akar lecsúszni, be kell furakodnia másokéba is, a háló- és a gyerekszobába, és az ebédlőasztalhoz. És itt a kör be is zárulhat. Politikai celebjeink tehát nem tehetnek róla, hiszen tőlük is engedelmességet várnak, azért, hogy az uborkafán föléjük mászók szeressék őket. Így tesz mindenki.
Az ideális honatya persze más lenne. Korábban – egy fiatal szobrászművész ötletén felbuzdulva – mi el is készítettük a portréját, aki természetesen gondoskodó, de nem atyáskodó. Végül ő is szörnyszülött lett. Schorbajstercsány Anvikfencattdon kizárólag gyermek megregulázására jó: ha hisztizik, meg kell fenyegetni, hogy elviszi a Politikus.
