A 33 éves Weöres Sándor és a 37 éves Károlyi Amy 1946-ban egy temetőben randevúztak először. Beszélgetés közben rájuk esteledett, a temető kapuját bezárták. Amikor reggel végre kiengedték őket, már tudták, hogy össze fognak házasodni.
A költőnő pályája későn indult, első versei csak 30 éves korában jelentek meg folyóiratokban. A Weöres család csöngei házában vendégeskedő Illés Árpád grafikusművész levélben kért tőle újabb verseket, mert érezte, hogy tetszeni fognak az akkorra irodalmi csodagyerekből elismert költővé lett barátjának. Jól gondolta, Weöres azonnal rajongó levelet írt az ismeretlen költőnőnek: „Ma csak néhány költőnő tud ennyire a lét mélységeihez, az igazi valósághoz férkőzni, a férfi költők elkárhoznak az artisztikumok útvesztőiben, vagy még rosszabb esetben a napi politika büdösségében. Vigyázzon a tehetségére (…) legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő!” A címzett egy légiriadó alkalmával a pincében olvasta el a levelet, és eszébe jutott, hogy évekkel korábban, Babits Mihály előszobájában várakozva már látta Weörest, de a mesterétől távozó fiatalember elsuhant mellette. Még sokáig kellett várniuk, amire újra találkoztak, a háborús évek összekuszálták mindkettejük életét.
Sanyikáról, ahogy barátai hívták, nehezen lehetett eldönteni, hogy egy kisgyerek vagy egy százéves öregember lakik-e apró testében. Különös, éneklős hanghordozásához, sajátos mozgásához, grimaszaihoz megdöbbentően széles körű műveltség társult, és ez kortalan mesealakhoz tette hasonlatossá. Sok visszaemlékezés egyezik abban, hogy az első találkozáskor mindenkinek egy manó vagy kobold jutott róla eszébe. Mégis vonzalmat ébresztett több nőben, legalábbis erről tanúskodik fennmaradt levelezése. Ő maga is hajlamos volt egy mozdulat vagy egy mosoly hatására másodpercek alatt beleszeretni valakibe. Így például a 24 éves Polcz Alaine-be, akivel 1946 elején a Széchényi Könyvtárban találkozott először. Ott, helyben megírta a lánynak a Galagonya című verset, amelyet szerelmi vallomásnak szánt. Érzelmei nem találtak viszonzásra, rajongása később életre szóló barátsággá szelídült.
Így került sor néhány hónappal később a temetői randevúra Károlyi Amyval. Szinte azonnal összeházasodtak. A házasság hírét Weöres barátai részéről nem fogadta osztatlan lelkesedés: „Amikor férjhez mentem Sanyihoz, az valahogy az irodalmi életnek nem tetszett. Ariel meg Puck ne házasodjon meg, ugyan ki az, aki őt elkanyarta, ilyen hangulat volt” – írta később Károlyi Amy. Pedig szimbiózis-szerűen szoros szerelemben éltek együtt Weöres haláláig. „Sanyikának könnyű, ő nem ember” – mondta róla Nemes Nagy Ágnes. Károlyi Amynak viszont nem lehetett könnyű: nehéz egy olyan gyereklelkű felnőttel élni, aki a költészeten kívül semmit nem vesz komolyan. Amyra maradtak az evilági dolgok, a mindennapi szükségletek biztosítása, a pénz beosztása, és persze a korlátok felállítása. Korlátokra szükség volt, hiszen Weöres szeretett inni, ráadásul ezt is úgy csinálta, mint egy gyerek, aki először fogyaszt alkoholt. Károlyi Amy egész későbbi életét meghatározta, hogy megóvja férjét az alkohollal való kalandoktól. Barátjuk, Lator László szerint „ha nem jön Amy, Weöres Sándor az árokparton halt volna meg harmincvalahány éves korában.”
Gyermekük nem lehetett, de Amy elfogadta, hogy Sanyikával nemcsak férjet, hanem gyereket is kapott, akinek minden reggel ki kellett készíteni a ruháját, és a haját is meg kellett fésülni. Mások ezt úgy értelmezték, hogy a költőnő rátelepszik férjére, és életének minden mozzanatát irányítani akarja. Szellemi kapcsolatuk azonban e felszíni dolgoknál sokkal kiegyensúlyozottabb volt, kölcsönösen hatottak egymás költészetére is: „Ahelyett, hogy megrekedtem volna a saját vackomon, olyan irdatlan távolságokat jártam és száguldottam be, ahová tán messzelátóval és hétmérföldes csizmával sem láthat, illetve juthat el az ember soha” – mondta Amy.
Házasságkötésüket követően úgy tűnt, a költőpár „beérkezett”, egyenletesen felívelő pálya áll mindkettejük előtt. Amynak, közel a negyvenhez, végre megjelent első kötete, Weöres verseiért pedig sorban álltak a legjobb folyóiratok. Egy évig sem tartott az idillikus állapot. 1948-ban dörgedelmes kritika jelent meg a Szabad Népben Weöres verseinek tűrhetetlen formalizmusáról. Tíz év szilencium következett, legfeljebb műfordításokkal és gyermekversekkel lehettek jelen az irodalmi életben. Egyéb műveiket az asztalfióknak írták, a megjelenés reménye nélkül. Így született az a különös ajándék is, amellyel Weöres 1950-ben lepte meg feleségét. Egy kockás füzetet teleírt pajzánul erotikus versekkel, és megkérte Borsos Miklós szobrász-éremművészt, hogy készítsen mellé egy karkötőt Amynak: „Sziklazúzó Miklós mester, / e könyvért cserébe kérem: /magad verte karpereccel / örvendeztesd feleségem. / Mind illetlen versezet, / s ládd, mégsem ledér dalok: / nyomdát tűrni egy se fog, / őrzik szüzességüket.” Bár a Priapos címet viselő versgyűjtemény csak egyetlen embernek készült, Károlyi Amy halála előtt hozzájárult, hogy fakszimilé kiadásban mégiscsak nyomdát lásson. Kapcsolatuk összetettségének, játékosságának gyönyörű dokumentuma.
A külvilág számára azonban továbbra is csak a Sanyikát őrző szigorú börtönőrnek látszott Amy. Megesett, hogy amikor elment otthonról, valóban férjére zárta az emeleti dolgozószoba ajtaját, nehogy Sanyika a kocsmában kössön ki. Weöres egy alkalommal az utcán dolgozó munkásokat kérte meg az ablakból, hozzanak néhány palack zöldszilvánit. Ezt testvériesen megosztotta velük, a saját részét madzagon húzva fel a bezárt szobába, és bűnbánó mosollyal várta feleségét. Amynak minden energiáját a hasonló esetek kivédése vagy a következmények elhárítása kötötte le.
Amikor 1988 végén a költő kórházba került, Amy is nagyon beteg volt már, de nem akart elszakadni férjétől. Mellette ült akkor is, amikor azt látta, hogy hirtelen mély ránc jelenik meg Sándor szemöldökei között. „Mi fáj, Sándor?”– kérdezte. „Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj”. Ezek voltak az utolsó szavaik egymáshoz, Weöres Sándor nem sokkal ezután kómába esett, és többé nem tért magához.
Károlyi Amy még tizennégy évet élt. Élete végéig kereste a választ, nem lett volna-e jobb Sándornak, ha mégis nagyobb szabadságot hagy neki, hogy teljesebb életet élhessen. A választ maga Weöres adta meg A nő című versében. Sorai a férfiak életének értelméről kettejük kapcsolatát is jellemzik: „Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, / alkot s rombol, de igazán nem él / s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik – / ha nők szeméből rá élet sugárzik.”
Weöres Sándor Canzone – feleségemnek
1947 · részlet
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Corvina, 2013
