Nagyvilág
Élő
A közel-keleti konfliktus októberi kiújulása óta felerősödtek az antiszemita és a muszlimellenes megnyilvánulások, emellett gondot okoz az Ukrajnából menekült romákkal és más menekülttel szembeni hátrányos megkülönböztetés Európában – ezt állapította meg az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) a csütörtökön közzétett, 2023-es adatokra támaszkodó éves jelentésében az MTI tudósítása szerint.
2024. 06. 20. 12:37
Élő
Szabályok nélküli háborúra figyelmeztetett a Hezbollah vezetője abban az esetben, ha Izrael teljes körű offenzívát indít Ciprus közreműködésével a libanoni milícia ellen, írja a Guardian.
2024. 06. 20. 10:16
Élő
Izrael mellett Ciprust is megfenyegette a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője a Gázai övezeti háborúval, illetve az izraeli-libanoni határ menti konfliktussal kapcsolatban szerdán egy tévéműsorban.
Élő
Miközben láthatólag teljes az összhang Vlagyimir Putyin orosz elnök és észak-koreai kollégája, Kim Dzsong Un között, alsóbb szinten volt egy kisebb incidens a felek között.
Élő
Nir Barkat gazdasági miniszter a kormányzó Likud párt második magas rangú tagja, aki nyilvánosan kijelentette, az az ultraortodoxok sorozásáról szóló törvény ellen fog szavazni a Kneszetben, ha az nem esik jelentős változtatásokon.
2024. 06. 19. 16:43
Élő
Helyi lakosok és a Hamász tisztviselőinek egybehangzó beszámolói szerint egyre mélyebbre hatoltak Rafah városának nyugati részébe a repülőgépekkel és drónokkal támogatott izraeli tankok.
2024. 06. 19. 15:53
Élő
Ukrajna vesztésre áll az Oroszországgal vívott konfliktusban, és végleg veszíteni fog, ha nem történik változás – hangoztatta Dmitro Kuharcsuk, az ukrán fegyveres erők 3.
2024. 06. 19. 12:22
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerdán stratégiai partnerségi egyezmény írt alá, amely kölcsönös védelmi záradékot tartalmaz, ennek értelmében mindkét ország vállalja, hogy segít a másiknak a külső agresszió visszaszorításában – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2024. 06. 19. 12:15
Élő
Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.
2024. 06. 19. 10:06
Élő
A BBC fotót közölt egy szokatlan kinézetű rakéta roncsairól, amelyet Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban találtak meg.
2024. 06. 19. 08:28
- 16:42 Momentum-frakcióvezető: lépjenek vissza a billegő körzetek DK-s és kutyapártos jelöltjei
- 16:23 Tönkreverte ellenfelét a kézilabda-válogatott
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 15:58 Több száz gyerek apja lehet egy apa-fia páros, eltiltották őket a spermaadástól
- 15:47 122 millió forint helyett 70 millióért kelt el egy budai lakás – így alkudoznak a vevők az ingatlanpiacon
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 15:23 Őrültnek nézték a modern rakéta megalkotóját
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 14:00 Kvíz: felismered a magyar celebes műsorokat egyetlen pillanatképről?
- 13:58 Agyvérzése miatt tűnhetett alkalmatlannak Ulászló királyunk
- 13:56 Támadás érte Irán legfontosabb nukleáris létesítményét
- 13:49 Negyedmillió embert várnak a BTS visszatérő koncertjére
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
