Nagyvilág
Élő
A kijevi védelmi minisztérium állítása szerint több mint ötezer orosz katona vesztette életét az ukrajnai harcok első négy napjában – írja a BBC.
2022. 02. 28. 10:59
Élő
Miután megérkezett a béketárgyalásra az orosz és az ukrán delegáció is hétfő délelőtt, Vlagyimir Megyinszkij, az orosz delegáció vezetője az MTI tudósítása szerint elmondta: készen állnak az ukrán féllel mindaddig tárgyalni, ameddig sikerül megállapodásra jutni.
Élő
Az ukrán elnök azonnali uniós tagságot követel Ukrajna számára, jelentette az AFP. Zelenszkij egy videóüzenetben úgy fogalmazott:
Élő
Ukrajna azonnali tűzszünetet és az orosz csapatok visszavonását követeli, írja a CNN.
Élő
Az ukrán küldöttség megérkezett az orosz-ukrán tárgyalások helyszínére a fehérorosz-ukrán határon, jelentette be az ukrán elnökség, írja a CNN.
Élő
Folyamatosan érkeznek az emberek a Sberbank Mammut2-ben lévő fiókjához, nyugdíjasok, fiatalok és vállalkozók is veszik ki a pénzüket az ATM-ből – írja a 444.hu.
2022. 02. 28. 10:11
Élő
Az SOS Gyermekfalvak megkezdte az ukrajnai intézményeikben lévő gyermekek evakuálását a megtámadott településekről, közölte a szervezet magyarországi alapítványa hétfőn az MTI-vel.
Élő
Az orosz szárazföldi erők nagy része még mindig több mint 30 kilométerre van Kijev északi részétől, jelezte a brit védelmi minisztérium hétfőn.
Élő
A város minden lakója szabadon elhagyhatja Kijevet a Kijev-Vaszilkiv autópályán keresztül, közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.
Élő
Holnap 18 órakor az Egységben Magyarországért pártjaival tüntetést tartunk Budapesten az orosz kémbank előtt
Élő
Az orosz rubel 30 százalékkal esett az amerikai dollárral szemben, miután az Európai Unió, az Egyesült Államok és szövetségeseik megállapodtak az Oroszországgal szembeni szankciókról.
2022. 02. 28. 08:29
Élő
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfő reggel 8 órakor ismét összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs a Karmelita kolostorban, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Élő
Több ukrán városban is megszólaltak a szirénák hétfő reggel, írja a BBC.
Élő
Hétfőn, helyi idő szerint reggel nyolckor véget ért a péntek óta tartó kijárási tilalom Kijevben.
Élő
A fehérorosz külügyminisztérium tett közzé egy fotót a helyszínről, ahol az orosz-ukrán tárgyalásokat tartják majd hétfőn.
Élő
Minden, még Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárt arra szólítottak fel, hogy hagyják el az országot.
Élő
A Borsnak nyilatkozott az orosz-ukrán háború magyar származású áldozatának felesége.
Élő
Roman Jaremcsuk a Benfica cseréjeként érkezett a pályára Lisszabonban egy vasárnapi meccsen.
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette vasárnap, hogy nem igazán hisz az ukrán és az orosz küldöttségek fehérorosz határnál tartandó tárgyalásának sikerében, de legalább megpróbálják, így később senki sem mondhatja, hogy a kijevi vezetés nem akarta megállítani a háborút.
2022. 02. 28. 05:45
Élő
A Washington Post egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva arról ír, hogy Fehéroroszország csapatok bevetésére készül.
2022. 02. 28. 05:36
- 14:30 Két éve nem látott szinteket ütött meg a forint szerdán
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 14:00 Furcsa dolog történt az iPhone-okkal Trump évértékelője alatt
- 13:50 Az orosz védelmi tárca szerint orosz hadifogságba esett egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi
- 13:41 Lenyelhető robotorvost készített egy kutató
- 13:36 Virológus: Nem terjed a chikungunya-vírus Magyarországon
- 13:35 Ilyen lesz a Büszkeség és balítélet Netflix-módra
- 13:34 Csak rájuk akart ijeszteni – így magyarázta a tettét a férfi, akit azért ítéltek el, mert kalapáccsal támadt a Tisza Párt önkénteseire
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is egyértelműen a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 13:17 Sztárvendégek véleményezik a fogásokat a Séfek Séfe szerdai részében
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 12:41 Először térképezték fel az Uránusz rejtélyes felső légkörét
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
