Nagyvilág

Második fekete doboz: szándékos volt a zuhanás

Germanwings, lezuhant repülő (lezuhant repülő)
Germanwings, lezuhant repülő (lezuhant repülő)

Úgy tűnik, Andreas Lubitz többször is rágyorsított a repülőre, miközben az épp ereszkedett.

A második fekete doboz adatainak első értékelése szerint is szándékosan pusztította el a repülőgépet a Germanwings német légitársaság múlt héten az Alpokban lezuhant utasszállító gépének másodpilótája – közölte pénteken a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA).

Jelentésük szerint a pilótafülkében tartózkodó Andreas Lubitz a robotpilóta segítségével ereszkedni kezdett a géppel, majd az ereszkedés közben többször is felgyorsította a repülőt. A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal egészen pontosan azt közölte, hogy “a pilótafülkében tartózkodó pilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méteres) magasságig, majd a süllyedés folyamán a pilóta többször is módosította a robotpilóta beállítását annak érdekében, hogy gyorsítsa a süllyedő repülőgép sebességét”. 


Fotó: Europress

Csütörtökön jelentették be, hogy megtalálták a repülési adatokat rögzítő második fekete dobozt.

A német légitársaság Airbus 320-as típusú, Barcelonából Düsseldorfba tartó gépe március 24-én délelőtt, 150 emberrel a fedélzeten zuhant le. Az első fekete doboz – amelyet a tragédia után nem sokkal találtak meg – hanganyagából kiderült, hogy a másodpilóta szándékosan vezette a gépet a hegynek.

A felvétel szerint Andreas Lubitz nem engedte vissza a fülkébe a kapitányt. Hangos dörömbölés hallatszik, és a pilóta üvöltése: „Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!” – a háttérben pedig már az utasok sikoltoznak.


Forrás: Europress 

Lubitz még utasként se mehetett volna egyedül repülőre

Kiderült, olyan erős gyógyszert szedett Andreas Lubitz, hogy még autót se vezethetett volna. A 27 éves férfi depresszió, zaklatott idegállapot és pánikrohamok miatt kapott gyógyszeres kezelést a katasztrófát megelőző hetekben. Egyebek mellett a Lorazepam nevű gyógyszert kellett szednie, ami olyan erős, hogy az azt szedő betegek még autót sem vezethetnének, nemhogy repülőt, ráadásul orvos szakértők szerint a kezelés elején az öngyilkosság kockázatát is megnöveli. Sőt, a betegtájékoztatóban az szerepel, hogy a beteg még utasként sem mehet fel kísérő nélkül repülőgépre.

Erről bővebben ITT írtunk.

Lubitz öngyilkosságról tájékozódott az interneten

Az is kiderült, hogy a másodpilóta az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülke ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett. 

A düsseldorfi ügyészség csütörtöki közleménye szerint Lubitz lefoglalt táblagépének vizsgálata után bizonyosodott be mindez. A közlemény szerint a felhasználói fiók adatai, a készülék révén lebonyolított személyes levelezés és a keresőkifejezések alapján megállapítható, hogy a táblagépet a másodpilóta használta.

Minderről bővebben ITT olvashat.

 

 

A cikk folyamatosan frissül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik