Nagyvilág

„Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!” – az utolsó hangok a Germanwingsről

Egy német lapban megjelent a fekete doboz által rögzített felvétel teljes szövege.

A Bild mai számában olvasható a tragikus sorsú Germanwings repülőgép fekete doboza által rögzített hangok írott változata, így kiderült, hogy pontosan milyen szavakkal próbálta jobb belátásra téríteni a kapitány Andreas Lubitzot.

A felvétel elején az hallható, amikor Patrick Sondheimer kapitány elnézést kér az utasoktól, hogy a gép 26 perces késésben van. Ezek után a másodpilótával beszélget, aki említi neki, hogy bármikor kimehet a mosdóba, addig átveszi az irányítást.

Lubitz már ekkor olyan szavakat használ, mint a „meglátjuk” vagy a „remélhetőleg”.

Sondheimer így szól kollégájának: „átveheted”, és elhagyja a pilótafülkét. 10:32-kor a légiirányítók megpróbálnak kapcsolatba lépni a géppel, de hiába várnak a válaszra. A hangfelvétel szerint ekkor megszólal a föld közelségét jelző vészjelzés. Nem sokkal később hangos dörömbölés, és a pilóta üvölt: „Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!” – a háttérben pedig már az utasok sikolya hallatszik.

10:35-kor a pilótafülke ajtajához ütődő fémtárgy hangos zaja hallható, újabb vészjelzés szólal meg, Sondheimer pedig azt kiabálja: „Nyisd ki azt a rohadt ajtót!”.

10:40-kor a jobb oldali szárny hegynek ütközik. Az utasok üvöltése hallható.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik