Nagyvilág

Gyilkosságokra készülnek az olasz anarchisták

Börtönbüntetésre ítélték a "felháborodottak" mozgalmának tavaly ősszel, Rómában rendezett tüntetésén a város utcáin pusztító anarchista csoportok két tagját; e csoportok egyébként a hatóságok szerint politikai gyilkosságra készülnek.

Öt és négy év börtönre ítélt az olasz bíróság két húszéves fiatalembert, aki tavaly október 15-én, a római Lateráni Szent János bazilika előtti téren kövekkel és szúrófegyverként használt tárgyakkal támadt a csendőrségre. A “felháborodottak” mozgalmának októberi római tömegtüntetése a Black Bloc és más anarchista csoportok provokálta utcai harcba torkollott, hetven sebesülttel és tizenkét fiatal letartóztatásával.

A műemlékeket sem kímélő szélsőségesek ötmillió eurós kárt okoztak az olasz főváros utcáin. A letartóztatottakkal szemben a mostani a legszigorúbb ítélet. “Kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg senki” – nyilatkozta az októberi tüntetésről Antonio Manganelli országos rendőrkapitány, aki az olasz képviselőház alkotmányügyi bizottsága előtt beszélt az anarchista-forradalmi csoportok tevékenységéről.

Manganelli elmondta, hogy az őszi tüntetés csak a kezdet volt, mivel az anarchista csoportok karácsonytól merényletsorozatot indítottak az olasz politikusoknak és az Equitalia adóhivatalnak küldött levélbombákkal. Az Equitalia vezérigazgatója megsérült, amikor a kezében felrobbant egy pokolgépes csomag. A hatósági lehallgatások szerint az anarchista csoportok “minőségi ugrásra”, vagyis politikai gyilkosságra készülnek. Ami a tömegdemonstrációk szélsőséges tagjaival szembeni rendőrségi fellépést illeti, Manganelli a gumilövedékek helyett a tüntetőket festékkel megjelölő vízágyú alkalmazását javasolta és a közterek videókamerákkal való ellenőrzését a bűncselekményt elkövetők minél gyorsabb azonosítására.

Az őszi tüntetés után letartóztatott fiatalokat is a kamerák felvételei alapján tudták egyenként azonosítani. A “felháborodottak” annak az új típusú, Spanyolországból kiindult tiltakozó mozgalomnak a részvevői, akik a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt kialakult társadalmi elégedetlenséget fejezik ki akcióikkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik