Belföld

Gyurcsány megint beszólt Puchéknak

A pártszavazásra fut ki a volt miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzése, melyben a „minden főnököt kiszolgáló” szocialista pártelitet ekézi.

A volt miniszterelnök szerint nem ő játszik hatalmi játszmát, hanem a „beijedt régiek”. Méghozzá: „Abbéli félelmükben, hogy a nagy túlélésnek egyszer vége lesz. Hogy lassan eljön a pillanat, amikor nemcsak a „főnök” megy, hanem ők is. Pedig ők még úgy kiszolgálnának pár főnököt. Csak hadd maradjanak még egy kicsit! Ők ott voltak Horn, Kovács, Medgyessy, Hiller, Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy mögött. Bárki mögött ott vannak.”

Gyurcsány mindenféle szakmát megidézve próbálja felvázolni ellenfelei lelkületét: „Van asztalos, aki utálja a fát, de nincs választása. Tanár, aki nem rajong a gyerekekért, de bezáródott az élete. Politikus, akinek semmit nem jelent a közjó, de már nem moccanhat, eljárt felette az élet, nincs még egy esélye. Van ilyen, vannak ilyenek.”

A volt kormányfő – nem meglepő módon – önmagát és elvbarátait egy másik csoportba sorolja: „De vannak, akik azért lettek politikusok, mert hisznek a közjó általuk helyesnek vélt szolgálatában. Politikusok, akik nem a költségtérítésért, hanem az ország formálásáért választották ezt a pokolian szép és rút szakmát. A többség ilyen.”

Gyurcsány Ferenc a bejegyzését zárva pacekba mondja véleményét: „Azt hiszitek, hogy Ti vagytok a baloldal és Ti vagytok a párt. És azt mondjátok, hogy aki benneteket támad, az a pártegységet támadja. De ez nem igaz. Mi is pártegységet akarunk, de nem az általatok diktált tartalommal és módon. Új egységet akarunk: átláthatósággal, versennyel, beszámoltathatósággal, füstös szobák nélkül. Ezért akarunk pártszavazást. Hogy ne a túlélés legyen a cél, hanem a győzelem. Értitek?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik