Fidesz: „sima győzelem”
A történelem csak azoknak ad, akik az adott pillanatban készek megtenni, amit kell – mondta Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján. A pártelnök szerint most vasárnap minden eldől, ami számít; „Ha nem leszünk elegen, akkor a nagy lehetőség is elveszhet” – mondta. Szörnyű jövőképet festett fel arra az esetre, ha nem lesz elég nagy a változás. Mint mondta, akik ide juttatták Magyarországot, azoknak felelniük kell.
„Sima győzelemhez sima csarnok való” – tréfálkozott a kampányzáró helyszínének nevével Kósa Lajos, míg Szájer József az új magyar találós kérdést ismertette („Hány nokiás doboz fér el egy talicskában?”). A kampányzáró rendezvény házigazdája a volt tévés, Pálffy István arra buzdított, hogy mindenki menjen és szavazzon vasárnap a nemzeti ügyek politikájára, hiszen „a húsleves megvár és az istentiszteletet is félre kell tenni vasárnap”.
A Fidesz budapesti kampányzáró rendezvényéről bővebben itt olvashat>>>
LMP: labdadobálás és „nagy mosoly”
Három nap múlva megtörténik a csoda és az LMP-t választók visszanyerhetik a húsz éve elvesztegetett szavazataikat – mondta a Lehet Más a Politika kampányrendezvényén a párt listavezetője. Schiffer András a Kossuth téren, a Parlament előtt összegyűlt szimpatizánsokhoz beszélt, akik előbb egy mosolygó arcot – a párt kampányjelképét – formálták meg, majd a tér közepére dobták a nekik kiosztott körülbelül 3000 citromsárga labdát.
A résztvevők mosolygó arcot formázó alakzatba állnak össze a Kossuth téren
(fotó: MTI)
A párt listavezetője, Schiffer András, akinek beszéde végét a dobálózás előtt még kivárta a tömeg, azt mondta, hogy mindenkinek van felelőssége a közélet állapotáért. Szavai szerint annak is, „aki az elmúlt húsz évben a legkisebb rosszra szavazott vagy nem szavazott”, de annak is, aki valamely politikus visszatértétől félve szemet hunyt afölött, hogy a „mandátumukat áruba bocsátják különböző üzletemberek”. Schiffer beszéde után a korábban kiosztott sárga labdákkal több percig tartó önfeledt dobálózás kezdődött.
Jobbik: 6 éves gárdista
Vona Gábor szerint a Jobbik „az esélyesek magabiztosságával” várja a vasárnapi választást, miután „az esélytelenek nyugalmával” indult neki a kampánynak.
A Jobbik nem fog „felpuhulni” a parlamentben, hanem még keményebb lesz, ami nem agresszivitást jelent, hanem azt, hogy ott sem hagyják majd, hogy az igazságot bárki a szőnyeg alá söpörje – hangsúlyozta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a párt budapesti (az V. kerületi Petőfi téren tartott) kampányzáró rendezvényén. Vona megerősítette korábbi ígéretét, miszerint az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében jelenik meg.
Vona a Petőfi szobornál (fotó: MTI)
Vona Gábor felidézte, hogy 2003-ban, amikor a Jobbik párttá alakult, Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők parancsnoka rájuk bízta az 1956-os forradalomból megőrzött „lyukas zászlóját”. A Jobbik elnöke beszéde végén felmutatta ezt az zászlót, majd a pódiumra szólított egy 6 éves Magyar Gárda-tag kisfiút.
MSZP: filmszínészi bevonulás és csókok
Egy nemzet van, nincs két Magyarország, és aki ennek ellentmond, az ellen határozottan fellép az MSZP – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Miskolcon, a párt országos kampányzáró rendezvényén. Április 11-e csak a választás első fordulója, ezután még jön április 25-e, addig nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a második fordulóban is jól szerepeljen az MSZP – vélekedett a politikus több mint háromezer ember előtt megtartott beszédében a miskolci sportcsarnokban, a Generali Arénában.
Mesterházy több jelenlevőt is üdvözölt (fotó: MTI)
Mesterházy Attilát a rendezvény helyszínén felállva tapsolta meg a főleg középkorúakból álló közönség, miközben a hangszórókból az MSZP kampánydala szólt, a politikus pedig filmszínészhez hasonlóan vonult be a csarnokba. Többekhez odament, a nőket arcon csókolta, a férfiakkal kezet fogott, integetett, a sportcsarnok küzdőterén felállított széksorokban helyet foglaló képviselőjelölteket, s hozzátartozóikat szívélyesen üdvözölte.
MDF: 200 szimpatizáns
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) őszinte, kendőzetlen, szakszerű és korszerű programmal kampányol, ezért félnek tőle olyan sokan – jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje a Borsod megyei Sajószentpéteren tartott kampányzáró rendezvényen.
Sajószentpéteren zárták kampányukat (fotó: MTI)
Bokros Lajost és a párt elnökét, Dávid Ibolyát tapssal fogadta a mintegy 200 fős, szimpatizánsokból álló tömeg a helyi sportcsarnokban. A miniszterelnök-jelölt szerint azért próbálták sokpárti összefogással megakadályozni az MDF országos, illetve fővárosi listaállítását, mert félnek, hogy a párt bejut a parlamentbe, és folyamatos, határozott állásfoglalásával mintegy görbe tükröt tart majd a vélelmezett kormánypárt és „a megveszekedett, demagóg, populista ellenzék” tevékenysége elé. Kifejtette: programjukban nem „délibábos jövőt” ígérnének, hanem reformokat.
Bokros Lajos beszédét Dávid Ibolya felszólalása követte, ezután koncert szórakoztatta a megjelenteket, majd állófogadással zárták a programot.
