Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György, a CIB Bank elnöke és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezetője az MSZP elnökségének miniszterelnök-jelöltje – jelentette be ABC-sorrendben a neveket Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke.
Az MSZP elnöksége azt javasolja, hogy e három személlyel és e három személyről kezdődjenek el a hivatalos konzultációk – fogalmazott Gyurcsány Ferenc pártelnök.
Három ember, egy helyre (Fotó: MTI)
Mint mondta, az elmúlt három nap tájékozódó megbeszéléseit követően azt látják, hogy e három ember közül „valaki biztosan megkaphatja az ahhoz szükséges támogatást, hogy Magyarország következő miniszterelnöke legyen”.
Gyurcsány Ferenc még mielőtt ismertette volna a neveket, kifejtette: három különböző karakterű személyről van szó, akik mást és mást testesítenek meg. Mint fogalmazott, eddigi tevékenységük, a róluk kialakult kép az ország különböző csoportjai számára rendelkeznek valamilyen üzenettel.
Mint mondta, három kiváló emberről szól, akik eddig is valamilyen szerepet vállaltak a magyar közéletben és már bizonyítottak.
Sokat várnak
a 3 jelölt
A jelöltekről részletesen ide kattintva tudhat meg többet.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint azt várják az új miniszterelnöktől, hogy folytassa a rövid távú válságkezelést. Az új kormányfőtől azt is várják, hogy kezdjenek el közösen gondolkodni a válság után időszakon és nagyobb szerkezeti átalakításokon.
A frakcióvezető az Inforádiónak azt mondta, hogy a miniszterelnök leváltása az egész kormány cseréjét jelenti. A miniszterek, államtitkárok mandátuma is lejár ezzel. Nincs akadálya közjogilag, hogy a régi kormánytagok közül is bekerüljön valaki. A politikai célszerűség azt diktálja, hogy a kulcstárcákra a saját embereit hozza az új kormányfő, de meg kell néznie, hogy ki a legalkalmasabb.
Koalíció nem lesz
Az új miniszterelnök feladata természetesen a kormány irányítása lesz, és a válság kezelése. Folytatnia kell a kiadáscsökkentést, költségvetési egyensúlyt kell teremtenie. A reformok (adó-, nyugdíj-, szociális vagy épp az egészségügyi, oktatási reform) átviteléhez a frakcióvezető szerint társadalmi támogatottság kell, de az SZDSZ támogatására is számítanak.
Várható közösen kialakított program, egyeztetni fognak. Koalícióra nem lépnek, a szabad demokraták nem adnak minisztert az új kormánynak, de külső támogatóként mellettük állnak – mondta Lendvai Ildikó.
Megosztott MSZP-frakció
Bár a miniszterelnök azt mondta, egységesen támogatják a három jelöltet, sajtóhírek szerint a szocialista frakciót jelentősen megosztják a felmerült nevek. Több MSZP-s úgy látja, hogy nem bankártípusú jelölt kell a kormány élére, – az Index szerint – volt, aki azt veti Surányi szemére, hogy tárgyalt a Fidesszel.
vélemények
Az SZDSZ szerdán várhatóan döntést hoz arról, hogy a három miniszterelnök-jelölt közül kit, kiket támogat – mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője az ATV-ben, hozzátéve, hogy egy jelöltet biztosan nem támogatnak.
Ugyanitt Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese, független képviselő úgy fogalmazott, mindhárom jelölt személye elfogadható a Magyar Demokrata Fórum számára, a döntő azonban az, hogy milyen program áll mögöttük.
Az FN-nek nyilatkozó egyik szabad demokrata politikus úgy fogalmazott, Surányi György a legelfogadhatóbb jelölt.
A három jelölt egyikére rá kell bólintania a szabad demokratáknak (a parlamenti többség miatt), a szocialista frakciónak (itt ígérkezik a legnagyobb vita) és az MSZP április 4-re tervezett kongresszusának is.