1800 új rendőrt az utcákra, 100 új körzeti megbízottat és mindehhez plusz 12 milliárdos forrást biztosítana a rendőrségnek a kormány, amely nem tartalmazza azt a 2 milliárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek.
Mint azt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte, erősebb, megbecsültebb és határozottabb rendőrségre van szükség, és egy újságírói kérdésre leszögezte, a tatárszentgyörgyi eset után is töretlen a bizalma Bencze József országos rendőrfőkapitányba, aki szintén jelezte, nem merült fel benne a lemondás gondolata.
A kabinet elképzelése szerint a négymilliárdos uniós és nyolcmilliárdos állami forrásból fizetett pluszpénzből több mint 250 olyan település utcáira is jutna járőr, ahol ez eddig nem volt mindennapos. A nagyobb rendőri állomány nagyobb védelemre is számíthat, a kormány tervei szerint ugyanis határozottabban sújtanának le arra, aki szembeszegül a rendőrrel.
Fegyverrel minimum 5 év
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter feladatául kapta, hogy dolgozza ki a büntető törvénykönyv módosítását, amelyben jelentősen megszigorítanák az erőszakos, fegyveres vagy visszaeső bűnözők büntetését. „Nem kaphat öt évnél kevesebbet az, aki fegyverrel követ el bűncselekményt” – érzékeltette az arányokat Draskovics Tibor.
Ezzel együtt több jogot adnának az önvédelemre is, így a jövőben nem a megtámadottól várják, hogy mérlegelje a védekezés mértékét, hanem a támadótól, hogy vállalja a válaszcsapás kockázatát.
a fidesz szigorúbb lenne
Tanácskozásból nem lesz egyetlen rendőri intézkedéssel sem több Budapest utcáin és a rendőrség pénzügyi feltételei sem fognak tőle rendeződni – reagált Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a kormányfő, a szakminiszter és az országos rendőrfőkapitány szerdai találkozójára.
A rendőrség valódi megerősítése a Fidesz szerint 33 milliárd forintba kerülne idén. Lázár János úgy vélte, a büntetőeljárások felgyorsítására azért van szükség, mert évek óta húzódnak olyan ügyek, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy az emberek rendőrségbe és államba vetett hitét megingassák.
A Btk.-szigorítással összefüggésben a szakpolitikus úgy fogalmazott, botrányos, hogy az állam a mai helyzetben azt nevezi törvénykönyv-szigorításnak, hogy a jogos önvédelem fogalmát szélesíti, azaz, hogy mindenki úgy védekezik, ahogyan akar; a magyar állami ugyanis nem tudja megvédeni. A kormányzat liberalizálja az önvédelem fogalmát, ahelyett hogy több rendőr és erősebb rendőrség lenne – fűzte hozzá.
A Fidesz a szigorítással összefüggésben továbbra is a “három csapás törvényt” javasolja. A párt javaslatának lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia.
Forrás: MTI
Vége a gyalázkodásnak
Az alkotmányt is módosíttatná a kormány, hogy a gyalázkodást ne védjék jobban, mint azt, akit gyaláznak. Gyurcsány Ferenc szerint, aki ma Magyarországon – politikai érdekből – a rend fellazításáért szónokol, ne csodálkozzon, ha egyszer csak „eszement őrültek” fegyvert ragadnak és ölnek. „Nincs rendben, ha büntetlenül lehet bűnbaknak kikiáltani egy társadalmi csoportot” – szögezte le a miniszterelnök.
Draskovics Tibor azt is feladatául kapta, hogy egy olyan együttműködést hozzon létre a polgárőrséggel, mely nyomán a polgárőrök jelenléte háromszor intenzívebb lesz. A rendészeti miniszter számításai szerint a btk. módosítása március végén kerülhet az Országgyűlés elé, és az intézkedések összességében többet jelentenek, mint három csapás.