Ma már az óvodák és iskolák egyharmadában van példa a – pedagógiai szaknyelven – sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatására. Az oktatási tárca adatai szerint a közel 80 ezer fogyatékkal élő diák mintegy fele ma már nem elkülönített intézményekben, hanem többségi társaival együtt tanul.
Húsz éve a vak, nagyothalló, mozgássérült, enyhén értelmi fogyatékos és más sajátos nevelési igényű tanulók mindössze 4-10 százaléka tanult „normál” iskolákban – mondja a FigyelőNetnek Kőpatakiné Mészáros Mária, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa. A többiek elkülönítve ép társaitól – az akkori szóhasználattal élve – gyógypedagógiai iskolákba, vagy egyéb intézményekbe jártak. Ehhez képest óriási előrelépést történt az utóbbi hat évben, a közoktatásra fordítható uniós források megnyitása után.
Down-kórós kislány az osztályban (Gyermekek Háza)
A pedagógusok nincsenek felkészítve
Ez az áttörés azért is nagyon figyelemre méltó, mert még ma is sok pedagógus és szülő hangoztatja ellenérzéseit az integrált nevelés kapcsán. A leggyakoribb érvük az, hogy a fogyatékos, s ezért a tanulásban esetleg nehezebben haladó gyerekek visszavetik ép társaik teljesítményét is. Mészáros Mária szerint az iskolák részéről ezekhez az ellenérzésekhez még hozzájön, hogy az utóbbi évek tanítási gyakorlatában végbement állandó változás egyfajta hárításra késztette a pedagógusokat minden újdonság iránt, így az integrációval kapcsolatban is.
Az első Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó, e területfejlesztésért felelős szakember is tisztában van ezekkel az ellenérzésekkel. Kapcsáné Németi Júlia úgy véli, azért hárítanak, és utasítják el még ma is sokan az együttnevelést, mert eleve nincs általános társadalmi tudás arról, hogyan élnek a fogyatékos emberek, mit tudnak, mire képesek. A pedagógusok többségét pedig nem készítették fel az egyéni különbségek megoldására, ezért egyedül nehezen birkóznak meg az addigi gyakorlatuktól eltérő képességbeli különbségek, fizikai másságok kezelésével.
Mindenkinek jó
A jól megvalósuló együttnevelésben azonban nem kell egyedül maradniuk a pedagógusoknak. Gyógypedagógusok, szülők, gyerekek, terapeuták és más szakemberek is aktív részesei a pedagógiai folyamatoknak. Tekintettel arra, hogy a tanárok is kevésbé tájékozottak, nem tudják megfelelőképpen informálni a szülőket. A legtöbben legfeljebb a médiából hallanak, olvasnak, látnak egyedi történeteket, amelyek sajnálatot, együttérzést váltanak ki az adott szereplő iránt, de azt már nehezen tudják elképzelni, hogy az ő gyerekük társaként egy fogyatékos kisgyerek is járjon az iskolába. A puszta együttérzés nem biztos, hogy segíti a feltétel nélküli elfogadást.
A többségi szülők aggodalmai teljesen alaptalanok az együttneveléssel kapcsolatban – szögezi le Mészáros Mária –, gyermekeik teljesítményét nem húzhatják vissza a fogyatékkal élő diákok, hiszen az együttnevelő pedagógia lényege, hogy figyel az egyéni különbségekre, s így minden gyermek sikerét biztosítja. A tehetséges gyerekekkel éppúgy nehéz mit kezdeni a hagyományos pedagógiai eszközökkel egy heterogén környezetben, mint a tanulási nehézségekkel küzdőkkel.
Mindenkinek jó az integráció (Gyermekek Háza)
Németi Júlia még hozzáteszi, hogy a sikeres felnőtt léthez többek között együttműködésre, toleranciára, segítőkészségre, és további olyan szociális kompetenciákra van szükség, amelyek a társadalmi együttélés és boldogulás alapvető elemei. Mint mondja, kicsit közhelyes, de valóban „jobb” gyerekek és emberek azok, akik nap mint nap sajátos nevelési igényű gyermekekkel, felnőttekkel találkoznak, tanulnak, dolgoznak.
Egymilliárd az integrációra
Az ellenérzések ellenére mostanra a közoktatásba kitörölhetetlenül gyökeret eresztett az integrált nevelés. Ma 2528 óvodában és iskolában ülnek együtt az ép és fogyatékkal élő gyerekek. A „nagy lökést” e téren az első Nemzeti Fejlesztési Terv jelentette, amely közel egymilliárd – háromnegyed részben uniós – forintot biztosított az együttnevelés elterjesztésére.
Az e területlen eddig példátlan nagyságú forrásból a pályázat útján kiválasztott 20 konzorcium, közel 200 iskola-óvoda tanulhatta meg azokat az együttműködési formákat, amelyekkel a későbbiekben is a sikeres együttnevelés megvalósítói lehetnek. 1750 pedagógus vett részt továbbképzéseken, rengeteg szakmai segédanyagot, tanítást segítő eszközt kaptak.
E mellett 350 érintett társadalmi szereplő – iskolafenntartók, szülői civilszervezetek, szakszolgáltatást nyújtó intézmények képviselői – részesültek képzésekben. Tíz felsőoktatási intézmény 527 hallgatója próbálta ki továbbá a pedagógus alapképzés számára kifejlesztett tanegységeket, amelyek mindegyike az attitűdformálásra, az együttnevelést segítő módszertani eljárásokra helyezte a hangsúlyt.
Az uniós támogatások egyébként továbbra is kiemelt hangsúllyal kezelik az egyenlő hozzáférést a minőségi oktatáshoz, az esélyteremtést, az integrációt. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv oktatási programjai között további pályázatok várhatók a közeljövőben a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyteremtése területen.
Az egyéni különbségekre figyelnek (Gyermekek Háza)
Miért kezd el egy iskola integrálni?
Már régebben is felfedezhető volt egy jellegzetes attitűd azoknál az iskoláknál, amelyek integrált nevelést folytattak – mutat rá Mészáros Mária. Azt hangoztatták, hogy „ebben az iskolában helye van mindenkinek, egy szülőnek sem mondunk olyat, hogy gyermeke nem odavaló. Ha idejön, megpróbáljuk kitalálni azt a lehetőségrendszert, amivel ő is fejlődhet.” Ez a fajta hozzáállás az újonnan a programba bekapcsolódott intézményeknél is megfigyelhető általában.
A kutató szerint azt jelzik vissza a sikeres integrációt megvalósító iskolák, hogy nagyon nehéz az első lépéseket megtenni, de a kezdeti megtorpanásokat, kudarcokat túl kell élni. Másrészt kivétel nélkül kiemeltem fontosnak tartják, hogy nem lehet integrált nevelést folytatni az intézményen belüli és kívüli szereplők együttműködése, és a pedagógiai kultúra teljes megújítása nélkül. Nagyot lendít a sikeres együttnevelési gyakorlaton továbbá, ha sikerül partnerré tenni a többségi és a kisebbségi szülőket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akkor működik jól a sajátos nevelési igényű és a többi gyerek együttnevelése, ha az előbbiek aránya az osztályon belül nem nagyon haladja meg a tíz százalékot.
Azt persze nem lehet mondani, hogy minden integráció sikeres, hogy minden fogyatékos gyereknek Kánaán a befogadó iskola. Nem minden iskolában van jó helye minden gyereknek. De az lenne a jó, ha minden gyereknek, minden iskolában jó lenne – zárja a beszélgetést Mészáros Mária.
