Kultúra

Meghalt Pathó István, Vizipók szinkronhangja

89 éves korában elhunyt Pathó István, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész. Számos híres filmben szerepelt és rengeteg színészt illetve rajzfilmkaraktert szinkronizált, de szerepei közül a legismertebb talán a Vízipók-csodapók sorozat címszereplő karaktere volt: a színész negyven epizódon keresztül szólaltatta meg a csodapókot az 1975-1985 között készült rajzfilmsorozatban.

Pathó István 1935. július 25-én született Ököritófülpösön. Tanulmányait a Mezőgazdasági Akadémián végezte 1956-ban. Színészi pályafutása Debrecenben indult, Téri Árpád pedig 1956-ban szerződtette a Csokonai Színházhoz. Ezután az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz, majd a Békéscsabai Jókai Színházhoz szerződött. A 60-as évek elején a Kecskeméti Katona József Színházban dolgozott, majd 1965-től a Nemzeti Színház tagja lett. A 2000-es években a Pesti Magyar színházban játszott.

Munkássága során Jászai Mari-díjban és Farkas-Ratkó-díjban részesítették, továbbá megkapta A Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét is. A 2010-es évektől már nem vállalt szerepeket. Szabadidejében 3000 kötetből álló könyvtárában olvasgatott magyar, angol és latin nyelvű könyveket.

Több mint öt évtizedes karrierje alatt számtalan filmes és színházi munkát vállalt. Olyan darabokban játszott, mint a Lear király, a Szent Péter esernyője, a Csongor és Tünde vagy a Cseresznyéskert. Filmes szerepeinek listája sem rövidebb, hisz láthatta a közönség a Pacsirtában, az Egri csillagokban, az Utószezonban, az Angi Verában vagy a Szomszédokban. Sokan hangjáról emlékeznek Pathó István különleges munkásságára, hisz olyan ismert filmekben és sorozatokban szinkronizált külföldi sztárokat, mint A keresztapaA három testőr, avagy a királyné nyakláncaA bárányok hallgatnak, a Doktor Zsivágó, a Pokoli torony vagy a Twin Peaks.

Karrierjének legismertebb ékkövei mégis a rajzfilmekben vállalt munkái voltak, hiszen több olyan szerepben is hallhatjuk hangját, amely generációk gyermekkorát határozta meg. Legismertebb szinkronmunkája a Vízipók-csodapók rajzfilmsorozatban a főszereplő karakter, de a Hupikék törpikék Lusti törpjének is ő adta a hangját, a Macskafogóban a bankigazgató egér karaktereként, a Maci Laciban pedig Bubuként szólalt meg, de hallhattuk  még a Kukori és Kotkodában, a Kérem a következőt!-ben, a Misi Mókus kalandjaiban, a Frakk, a macskák rémében, vagy a Mézga Aladár különös kalandjaiban is.

Halálának hírét a VOX mozimagazin közölte az alábbi bejegyzésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik