Az SZDSZ elnökválasztó küldöttgyűlésének szabálytalanságaihoz immár nem fér kétség, de az ezt tisztázni hivatott Jüttner-bizottság eljárása is inkább tovább élezte a belső konfliktusokat. Ön szerint a júniusi szabad demokrata tisztújítás elégséges eszköz lesz arra, hogy az egymáson ütött sebek nyomtalanul begyógyuljanak és a kölcsönös bizalmatlanságot kisöpörjék a pártból?
Önmagában bizonyosan nem. Sőt a tisztújítást megelőző kampány, illetve maga az eredmény is mélyítheti a válságot. De én bízom a józan önmérsékletben. Abból indulok ki, hogy racionális politikai szereplőkről van szó, akik kerülni fogják, hogy végletekig feszítsék az ellentéteket, és lehetséges maradjon az együttműködés a tisztújítás után. Ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mint amikor a süllyedő hajóról mentőcsónakba száll a legénység. Ha ott is zendülés tör ki, akkor soha nem érnek partot. Az SZDSZ-ben mindenkinek tudnia kell, hogy ez talán az utolsó utáni esély, és ha most sem tudjuk rendezni a sorainkat, akkor nemcsak nagyon nehézzé, de reménytelenné is válik a helyzetünk. Garancia természetesen semmire nincs, és nem látok bele a fejekbe. Lehetnek ettől eltérő stratégiák is.
Az SZDSZ persze most igen egységesnek tűnik abban, hogy ki kell lépni a koalícióból.
Valóban, az SZDSZ ebben egységes. Ott már eltérnek a vélemények, hogy esetleg új formában, új szereplőkkel, és új tartalommal újraköthető-e a koalíció, avagy sem.
Melyik vélemény köthető Kóka Jánoshoz, és melyik Fodor Gáborhoz?
Nem akarok mások nevében nyilatkozni, csupán következtetek: Kóka János és támogatói szkeptikusak a koalíció újrakötésének az esélyeit illetően, míg Fodor Gábor és támogatói kevésbé azok.
Szent-Iványi: megbukott a kormány politikája (Fotó: FN)
Egy új koalíciós szerződés megkötése mennyiben személyfüggő? Gondolok itt elsősorban az MSZP-n belüli személyi konzekvenciák levonására, mint feltételre.
Természetesen van ennek személyi feltétele is. Ugyanazokkal a szereplőkkel nincs értelme újból koalíciót kötni, hiszen akkor ki se kellett volna lépni belőle. De a koalíció léte nem csupán a személyektől, hanem a tartalmi kérdésektől is függ. A népszavazás egyértelműen jelezte, hogy az a politizálás, amely az elmúlt egy-másfél évet jellemezte, megbukott. Ez nem folytatható sem a koalíció, sem a koalíciót alkotó pártok számára. Ha racionálisan viselkednek, akkor átgondolják, mi az, amit ebben a helyzetben tehetnek. Jó politizálással a következő választásokig elvileg két év van hátra. Ez elégséges idő arra, hogy újraépítsék magukat, és visszaszerezzenek valamit az eltékozolt választói bizalomból. Ám az biztos, hogy ugyanezzel a politikával, és ugyanezekkel a szereplőkkel a bizalom nem szerezhető vissza, hiszen velük veszítettük el.
Akkor Kóka János sem megfelelő elnöke az SZDSZ-nek?
Én úgy látom, hogy Kóka János ezt a feladatot szívvel-lélekkel, és nagy odaadással végzi, és a szervezetileg szétzilált állapotban lévő párt üzemszerű működésének helyreállításában kiváló teljesítménnyel rukkolt elő. Bárki is lesz az elnök, ezt a munkát folytatnia kell. Ugyanakkor az SZDSZ elnöke a párt emblematikus figurája is, és úgy érzékelem, hogy a választókban – főként a politikai pályafutásának a kezdetén mutatott viselkedése miatt – nagyon erős ellenérzések vannak vele szemben. Akkor azt az imázst közvetítette magáról, hogy ő egy arrogáns, újgazdag valaki, aki most a politikában kívánja megvalósítani önmagát. Miután megismertem, rájöttem, hogy ez a kép téves és hamis, mert egyáltalán nem ilyen emberről van szó. Egy rögzült, rossz imázst a politikában azonban nagyon nehéz megváltoztatni. Ezt mutatják a népszerűségi adatai is.
—-Újra kell építeni az arculatot—-
Közvélemény-kutatási adatok szerint az SZDSZ jelenleg tartósan a parlamenti küszöb alatt van. Egyes magyarázatok szerint Gyurcsány Ferenc véleményének a megváltozása az egészségügyi törvényről, és az a mód, ahogyan menesztette liberális miniszterét, feltűnően jól jött a Szabad Demokraták Szövetségének, és személy szerint Kóka Jánosnak is.
Sokan ezt továbbfűzik, és összeesküvés elméleteket gyártanak. Én ezt nem így látom. Kilépni egy koalícióból azért nagyon súlyos és nehéz döntés minden párt számára. Ez egy dráma, amelynek okait pontosan látnia kell a párt közönségének és támogatóinak. Ilyen okokat szolgáltatott most Gyurcsány Ferenc. Meggyőződésem szerint azonban ezek csupán az utolsó, túlcsorduló cseppek voltak a pohárban. Az SZDSZ a kisebb-nagyobb megaláztatásokra eddig némi bajusz alatti dörmögéssel reagált, aztán beállt a sorba. Ez az, amit a szimpatizánsaink már nagyon untak, és ennek a következménye lett, hogy hitelességi probléma is felmerült az SZDSZ-szel kapcsolatban. Ha a szabad demokraták erre a nyilvános kivégzésre is azt mondják, hogy ejnye-bejnye, nem volt szép, de menjünk tovább, akkor végleg elveszíti a párt az arcát, és aligha adná ránk bárki szívesen a voksát.
Gyurcsány Ferenc viselkedése ön szerint nem volt irracionális? Hiszen a miniszterelnök egy MSZP-s pártértekezleten jelentette be, az egészségügyi reformnak ebben a formában vége, és meneszti az ezért felelős SZDSZ-es miniszterét, előzetes egyeztetés nélkül.
Nekem erről van egy teóriám, amit természetesen nem tudok bizonyítékokkal alátámasztani. Szerintem a miniszterelnök abból indult ki, hogy az SZDSZ megosztott, és önmagával van elfoglalva, ezért most minden komolyabb következmény nélkül meglépheti ezt. Ha sikerül neki, akkor két legyet üt egy csapásra: megerősíti az MSZP-n belüli pozícióját, másrészt megtöri az SZDSZ gerincét, és a mozgásterét a nullára csökkenti.
De az MSZP-nek sem érdeke, hogy az SZDSZ eltűnjön a süllyesztőben, vagy mégis?
Valóban nem érdeke, és a baloldali stratégák pontosan tisztában vannak azzal, hogy az MSZP-nek alapvető érdeke egy olyan SZDSZ, amely önmaga képes biztosítani a Parlamentbe való bejutást. A szocialista pártértekezleten felhangzó ovációkból és tapsokból ugyanakkor ki lehetett hallani, hogy az átlag MSZP-sek körében hihetetlen sok frusztráció és indulat halmozódott fel a szabad demokratákkal szemben. Sokan közülük – főként persze a középmezőnyből – azt gondolják, hogy az SZDSZ az oka az ő népszerűségvesztésüknek, ezért jobb is, ha borul a koalíció. Jellemző eset, amikor Kóka János bejelentette a plenáris ülésen, hogy felmondja a közös kormányzást, a szocialista padsorokból olyan bekiabálások hallatszottak ki: „Csak meg ne gondolják magukat!” A stratégák persze másként vélekednek, mert ők tisztában vannak a viszony elmérgesedésének a kockázatával. Az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy egy előrehozott választás most katasztrofális eredménnyel járna mind az SZDSZ, mind az MSZP számára.
Akkor milyen mozgástér marad az SZDSZ számára?
Tudom, hogy Gyurcsány Ferenc szerint semmilyen, de ahogy abban is tévedett, hogy az SZDSZ nem tud vagy nem akar majd kilépni a koalícióból, úgy ebben is téved. A kormánybuktatás természetesen nem érdeke a Szabad Demokraták Szövetségének, de az igen, hogy a kormány olyan döntéseket hozzon, amelyek vállalhatóak. Ez folyamatos napi egyeztetéseket, és apró kompromisszumok sorozatát jelenti. Sőt, így talán jobb kompromisszumokat lehet majd kötni, mint a koalíción belülről. És ne feledjük, az MSZP most már másfelé is kacsingathat. Az igazi erőpróba persze az év végén lesz az adótörvények és a költségvetés parlamenti szavazásakor. Nem tartom tehát reménytelennek a helyzetet, ugyanakkor könnyűnek se gondolom.
Szent-Iványi István az SZDSZ túlélési esélyeiről is beszélt (Fotó: FN)
Egy nemrégiben közölt felmérés azt mutatja, hogy az előrehozott választásnak lényegesen nagyobb a támogatottsága, mint a most körvonalazódó kisebbségi kormányzásnak. Nem félő, hogy az SZDSZ egy újabb népszerűtlen politikai cselekvéshez köti magát?
Ennek is megvan a kockázata, ez azonban lényegesen kisebb, mint az előrehozott választásoké. És itt most nem csak a párt érdekeit nézem, bár képmutatás lenne a részemről azt állítani, hogy ez nem lényeges szempont a számomra. Magyarországon nem az a helyzet, hogy van egy moderált, kész programmal és személyi garnitúrával rendelkező, vonzó ellenzéki alternatíva.
De a választók nem így látják.
Szerintem a szavazók úgy látják, hogy a jelenlegi kormány rosszul kormányzott, amivel magam is mélyen egyetértek, és nem látnak más alternatívát, csak a Fideszt. Tehát ha kettő közül kell választaniuk, akkor a Fidesz mellett teszik le a voksukat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ha nagyobb lenne a kínálat, a választók akkor is ugyanígy vélekednének. És van még egy nagyon fontos érvem az előrehozott választások ellen: egy alakuló demokráciában, ahol a politikai önmérsékletet még egyik oldal sem sajátította el igazán, nem szerencsés, ha bármelyik párt kétharmados többséghez jut a parlamentben, mert félő, hogy visszaél a hatalmával. Egy ekkora túlsúly, amellyel például alkotmányt is lehet önállóan módosítani, olyan mértékben alakíthatja át a magyar demokratikus berendezkedést, amit – feltételezem – annak a kétharmadnak a többsége sem akar, akik most a Fideszre szavaznának.
—-Létkérdés az SZDSZ EP-be jutása—-
Az SZDSZ új politikai szerepvállalásának első nagyobb megmérettetése épp az önt közvetlenül is érintő európai parlamenti választások lesznek 2009-ben. Milyen eredményt tartana elfogadhatónak?
Korábban úgy fogalmaztam, hogy két képviselői helyet ildomos lenne elnyerni, de az új tagállamok csatlakozása, és a magyar képviselői helyek 24-ről 22-re való olvadása miatt ez ma már sokkal nehezebbé vált. Úgy gondolom, reálisan kell megfogalmazni a célokat: az SZDSZ számára létkérdés, hogy bejusson az Európai Parlamentbe. És ezt nem pusztán a brüsszeli jelenlét miatt tartom fontosnak, hanem azért is, mert ha az SZDSZ itt nem éri el az ötszázalékos küszöböt, a választóinak egy része rögtön elpártol tőle, azt gondolván, akkor ez 2010-ben sem lesz hasznos szavazat.
Saját helyzetét mennyire látja stabilnak?
Úgy ítélem meg, hogy tisztességes munkát végeztem Brüsszelben, és ezt elismerik otthon az SZDSZ-ben is. De természetesen egy politikai pártban politikai szempontok is szerepet játszanak a döntésekben.
Mennyiben csorbíthatja az esélyeit, ha Kóka János marad az SZDSZ elnöke?
Erre azt tudom mondani, hogy bár nem őt támogattam, nagyon jól együtt tudunk dolgozni, és nem ez az első eset, hogy az SZDSZ olyan elnököt választ, akivel én személyesen nem értek egyet. De én mindig nagyon lojálisan, az SZDSZ érdekeinek megfelelően együttműködtem az épp regnáló elnökökkel, és kritikáimat kizárólag a kampányidőszakra tartogatom.
A koalíciós pártok közötti válság kihat az MSZP európai parlamenti képviselőivel való viszonyára?
Még nagyon az elején vagyunk, de én nem szeretném, ha az MSZP EP-képviselőivel való jó munkakapcsolatom emiatt megváltozna. Az itteni ügyek nem a hazai belpolitikához, sokkal inkább Magyarországnak az unión belüli érdekeihez, azok képviseletéhez kötődnek. Tehát továbbra is az együttműködés a célom, ahogy az MDF-es és a fideszes képviselőkkel is. Meg kell vallanom, a Fidesszel ez egy kicsit nehezebben megy, ami főként a 2006-os választások óta figyelhető meg, tehát elsősorban belpolitikai okoknak köszönhető. Egy időben például körlevélként küldték szét az összes európai képviselőnek, hogy milyen csúnya dolgokat mondott Szilvásy György, vagy Lamperth Mónika, akiket nem is nagyon ismernek Brüsszelben. Aztán értésükre adták, hogy a levélszemetekre a továbbiakban nem tartanak igényt. Ezt elég sajnálatosnak tartom, mert ez nem az a fórum, ahol a hazai csatározásokat tovább kell vívnunk. Arra ott van a magyar Országgyűlés. Itt elsősorban a magyar érdekek képviselete a dolgunk.
A napokban ért véget a NATO-tagállamok csúcstalálkozója Bukarestben, amelyen ön is részt vett. Sikerült az előzetesen deklarált cél, a NATO szerepének újrafogalmazása a hidegháború utáni világrendben, vagy az aktuális ügyek lekötötték az energiákat?
Ez nem volt egy túlzottan sikeres NATO-csúcs. Franciaország visszatérése, vagy az Afganisztánba küldendő csapatokról szóló új felajánlások természetesen kedvező fejlemények, ám Macedónia felvételének görög vétója, és főként Grúzia és Ukrajna csatlakozásának elutasítása komoly kudarcként értékelhető. Azért tartom nagy bajnak, ami történt, mert a lehető legrosszabb verzió szerint zajlottak az események. A tagjelölt országok ugyanis a NATO bátorítására adták be felvételi kérelmüket, s ehhez képest a világ szeme láttára utasították el, pontosabban nem támogatták őket. Mindemellett a NATO változatlanul zavarban van, és most sem sikerült lépéseket tennünk afelé, hogy új tartalommal töltsük meg az atlanti katonai szövetséget, és kialakítsuk az XXI. századi profilját.
Mintha a NATO-csúcs döntései az orosz érdekeknek megfelelően születtek volna…
Igen, s bár nem emiatt történt, bátorítólag hathat az orosz nagyhatalmi törekvésekre, amely pedig önmagától is igen erőteljes. Oroszország ugyanis azt vonhatja le ebből, hogy keményen kell fellépni, és akkor a nyugati országok megrettenek majd, és elismerik az ő befolyási övezeteként ezeket az országokat. Mindemellett a magyar álláspontot sem tartom szerencsésnek. Értem ezalatt, hogy az unió új tagállamai közös levélben szólították fel a csúcs résztvevőit, hogy adják meg az egyéni akciótervet Ukrajnának és Grúziának, ami nem is tagság, csupán annak az előszobája. Nos, az új tagállamok közül egyedül Magyarország nem írta alá ezt a dokumentumot.
Ön szerint a magyar kormányzatnak miért volt ez az álláspontja?
Erről a Külügyminisztériumot kellene megkérdeznie.
Vannak sejtései?
Vannak. Nem ez az első eset, hogy amikor olyan kérdés kerül terítékre, amely vélelmezhetően kényelmetlen Oroszország számára, a magyar külpolitika különutakon jár. A Magyarországra a rendszerváltás óta jellemző atlanti irányvonal 2004 ősze óta elmozdulni látszik, és egyre inkább előtérbe kerül az orosz kapcsolat fontossága. Az okokat most nem szívesen elemezném, de azt hiszem, döntően gazdasági természetű megfontolások állhatnak a háttérben.
