Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Civilek a Nemzetért Mozgalom hétfő reggel hét órától hirdetett forgalomlassító tiltakozást a 41-es főút Apagy környéki részére és a Nyíregyháza előtti körforgalomra, azonban félóra elteltével is csak néhány jármű ácsorgott az apagyi szakaszon. Somogy megyében két órás csúszást jeleztek a szervezők, akik reggel hét órától Kaposvár és Siófok belterületén hirdettek félpályás útlezárást.
Sztrájkolt vagy dugóba került a sztrájk miatt? Töltse fel hírét, fotóját, videóját az FN Tudósítóra!

Félpályás útlezárás a 6-os fõúton Szigetvárnál (Fotó: MTI)
Azt már korábban bejelentették, hogy a Siófok vonzáskörzetében eredetileg három helyszínre is tervezett tüntetésből a csúszós utak miatt csak Siófok belterületén lesz demonstráció. A harmadik somogyi helyszínen, a 68-as főúton, Nagyatád 39 km szelvénytől az Ötvöskónyi felé vezető úton, a tervek szerint 8 órától kezdődött volna a félpályás útlezárás, itt is később várható a kezdés.
Két órával a meghirdetett időpont után kezdődik Eger belvárosában a hétfőn reggel 8 órától délután 2 óráig hirdetett tiltakozó akció. Karsai Ferenc, a Magosz Heves megyei elnöke az MTI-vel közölte: a Hatvanból induló gazdák 10 órára érnek Egerbe. A Nógrád megyei gazdák a szombati budapesti nagygyűlésen vettek részt, a megye területén nem szerveztek útlezárást hétfőre – mondta az MTI-nek Varga Mihály, a Magosz Nógrád megyei elnöke.
