Belföld

Jelentkeztek Csintalan támadói

Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet. A verést figyelmeztetésnek szánták, nem akarták megölni a műsorvezetőt – tudósít a Hír Tv.

A televíziónak eljuttatott közleményben az áll, vascsővel támadtak rá a Hír Televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek szánták. “Vascsővel vertük meg, azért nem kapott többet, mert ez csak figyelmeztetés volt, nem akartuk megölni, könyörgött az életéért kétségbeesve” – fogalmaznak az állítólagos elkövetők.


A levél valóságtartamának bizonyítékául két fényképet is mellékeltek. Mindkettőn egy slusszkulcs látható, amelyről azt állították, Csintalan Sándor autójának kulcsa. Ezt Csintalan Sándor meg is erősítette.

A levél szerint Csintalan Sándor a mai politikai elit tipikus figurája, minden pártnak volt már a tagja, bűnözőkkel tartja a kapcsolatot – teszi hozzá a Magyar Nemzet. Az e-mail-t a televízió bejelentette a rendőrség hivatalos segélyhívó számán. A szervezet egyébként a radikális jobboldali kurucinfo internetes portálon november elején már hallatott magáról, amikor molotov-koktélos támadásokat vállalt magára szocialista országgyűlési képviselők háza ellen.


Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati iroda érdeklődésére közölte: a rendőrségnek tudomása van a levélről, a nyomozás során vizsgálják a bennefoglaltak valóságtartalmát. Felvették a kapcsolatot a társszervekkel, hogy a szervezet valóban létezik-e és kik állnak mögötte.


Csintalan Sándort, aki korábban a szocialista párt vezető tisztségviselője volt, nemrég pedig Fidesz-tag, kedden támadták meg lakásának mélygarázsában. A rendőrség ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik