Felpuhult Molnár Lajos első kórházlistája, öt helyett végül csak hármat záratott be teljesen. Az egészségügyi miniszter, bár hat kórháznak nem osztott ágyat, közülük végleg a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet szűnik meg teljesen.
A Kecskeméti Repülőkórház ugyanis továbbra is ellátja a speciális orvosi feladatokat, illetve a kecskeméti megyei kórház 33 aktív kórházi ágyat biztosít a számára. A Parádfürdői Állami Kórház a korábbi megállapodás alapján a megyei kórházba integrálódik. A borsodi FMC Dialízis Centert pedig a miskolci kórház hasznosítja majd.
Molnár egyébként megmentette az Országos Sportegészségügyi Intézetet is, amely 40 aktív és 60 krónikus ággyal folytathatja a munkát.
A teljes listát itt olvashatja.
Hangsúly a krónikus ellátáson
A kormány döntése értelmében az összes kórházi ágy száma 80 125-ről 71 324-re csökkent. Molnár Lajos az ágyszám-átalakítást azzal indokolta, hogy kevesebb ággyal jobb minőségű ellátást kapnak a betegek, a felesleges ágyak csökkentésével pedig gazdaságosabban működtethető az egészségügyi rendszer. Az egészségügyi miniszter szerint egyébként túl kevés hangsúlyt fektettek a rehabilitációra, ezért míg az aktív ágyak száma 16 ezerrel csökken, addig a krónikus fekvőbeteg-ellátásban (rehabilitáció, ápolás) elérhető ágyak száma 7,5 ezerrel nő.
Molnár Lajos 12 kórháztól vette el az aktív ellátást. Ezek a következők: Budai Gyermekkórház, Szent Rókus Kórház, miskolci Szent Ferenc Kórház, Soproni Állami Szanatórium, illetve a nagykőrösi, sárvári, harkányi, kapuvári, sümegi, szikszói, várpalotai, zirci kórházaktól. A végleges döntés értelmbében így az országban összesen 49 darab olyan kórház lesz, ahol csak krónikus fekvőbeteg-ellátás lesz elérhető.
A fővárost érinti leginkább
A fővárosi kórházak teljesen átalakulnak. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet a Péterfy Sándor utcai Kórházhoz kerül. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) feladatait pedig az Amerikai úti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet veszi át. Az Állami Egészségügyi Központ pedig a Honvéd Kórház, a MÁV Kórház, a BM Kórház és az Országos Gyógyintézeti Központ összevonásával jön létre. Ezeket az átalakításokat 9 miniszteri megbízott segíti.
Kijelölt kórházba menni kötelező!
Április elsejétől térítésmentesen csak a háziorvos által kijelölt kórházakba lehet menni. Ha a beteg mégsem a beutalón feltüntetett kórházba megy, vagy beutaló nélkül akar ellátást igénybe venni, akkor az ellátás összegének 30 százalékát, de legfeljebb 100 ezer forintot köteles fizetni. Az ÁNTSZ egyébként már kijelölte, hogy mely kórházaknak mely települések lakóit kell ellátniuk.
Ez a rendelkezés leginkább a terhes nőket sújtja, ezzel ugyanis csak annál az orvosnál szülhet, amelyik a területéhez tartozó kórházban dolgozik. Ha mégis választott kórházban vagy orvosnál akar szülni, akkor ez százezer forintjába is kerülhet.
A kormány egyébként szerdán döntött az átmeneti intézkedésekről is. Így ha valaki megszűnő kórházban vagy osztályon fekszik, annak ellátását akkor is befejezik, ha az áprilisra átnyúlik. A döntés értelmében pedig térítésmentesen követhetik orvosukat azok a kismamák, akik már választottak maguknak szülészorvost. Amennyiben pedig a beteg olyan kórház várólistáján van, amelyik megszűnik, vagy az adott osztálya szűnik meg, akkor a feladatát átvevő intézmény várólistájára kerül időpontjának megfelelően.
1500 orvosnak kell váltania
Molnár Lajos azt is bejelentette, hogy a racionalizálással 136 ezer forintról 146 ezer forintra emelkedik az az egységnyi összeg, amely alapján a kórházak támogatást kapnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Hasonló módon a járóbeteg ellátásban is emelkedik a támogatási alapösszeg. A változtatás az egynapos sebészetek fejlesztését is maga után vonja, mivel a cél az, hogy kevesebbet legyünk a kórházban. Éppen ezért az egynapos sebészet támogatását is növelték.
Az átalakítás költségeit az egészségügyi miniszter 20 milliárd forintra becsüli, illetve számításaik szerint 1500 orvos veszítheti el ideiglenesen állását. Végkielégítsüket a központi költségvetés állja, azaz nem az önkormányzatok büdzséjét terheli. Molnár Lajos reményei szerint mindenki talál munkát, csak el kell költözniük eddigi lakhelyükről. Ezt a minisztérium otthonteremtési támogatással és átképzéssel támogatja.