Belföld

Várszegi a leggazdagabb magyar

2004-ben immáron harmadik alkalommal jelenteti meg a Ringier kiadó „A 100 leggazdagabb magyar" című kiadványát. A lap a látható vagyonelemek alapján készített listája alapján, Várszegi Gábor lett a leggazdagabb magyar.

Az idei becslés alapját a Ringier korábbi, hasonló című kiadványai adták, az idén újra értékelve a listán szereplő személyek vagyon-portfolióját.


Alapelvként, az idén is csak legális vagyonokat elemeztek. Családi vagyonokat, mivel úgy találták a mai magánvagyonok esetében gyakran a családi jelleg a meghatározó.

A cégérték egzakt meghatározása zárt társaságok esetében szinte lehetetlen vállalkozás, így a tulajdoni hányadra eső sajáttőke részt vette a lap figyelembe, mint elérhető nyilvános adatot.Kivétel, ha az adott társaság részvényei nyilvános forgalomban vannak, illetve akkor, ha a közelmúltban nyilvános tranzakció keretében cserélt gazdát egy nagyobb tulajdoni hányad.

Újdonság, hogy felkérték a TOP–100-ban szereplőket, mondják el ők a véleményüket, kit tartanak az ország három leggazdagabb emberének, és azok közül kit az elsőnek.

A kérdés eredményeképpen szinte egybehangzóan állították az írásban válaszoló milliárdos üzletemberek, hogy Magyarországon Csányi Sándor a leggazdagabb ember.

Várszegi Gábor továbbra is az élen…

A lap látható vagyonelemek alapján készített listája alapján, Várszegi Gábor a leggazdagabb, a második hely pedig Demján Sándoré és Széles Gáboré megosztva.

A TOP10 magyar:

1.   Várszegi Gábor     46 Mrd Ft
2.   Demján Sándor     45 Mrd Ft
3.   Széles Gábor         45 Mrd Ft
4.   Leisztinger Tamás 37,5 Mrd Ft
5.   Csányi Sándor      30 Mrd Ft
6.   Nagy Elek             29 Mrd Ft
7.   Veres Tibor           28 Mrd Ft
8.   Bige László Tibor  25 Mrd Ft
9.   Wáberer György   24 Mrd Ft
10. Kovács Gábor       18 Mrd Ft


A Manager Magazin konkurens kiadványa szerint azonban a Széles-Demján páros vezeti a rangsort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik