Belföld

Áder is megírta levelét – Medgyessyvel találkozna

A Fidesz frakcióvezetője nyílt levélben fordult a távozó miniszterelnökhöz, hogy négyszemközti találkozón személyesen érdeklődjön a Medgyessy Péter által a szabad demokraták kapcsán emlegetett korrupciós ügyekről.

A levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A kormányátalakításnak indult, előbb kormányválságba, végül kormányváltásba torkolló koalíciós pamflet egy időre elterelte a figyelmet a szabaddemokrata politikusok enyhén szólva is zavaros ügyeiről. A nyár Demszky Gábor főpolgármester bel- és külhoni ingatlanszerzései és bevallott vagyoni helyzete közt fennálló ellentmondásoktól, Wekler Ferenc parlamenti alelnök több százmilliós állami támogatásától, valamint birtokainak váratlan átsorolásától a mórágyi borvidékhez, illetve a Kovács Kálmán vezette Informatikai és Hírközlési Minisztérium által, a piaci ár többszöröséért beszerzett kakaóbiztos számítógépek esetétől volt hangos. A kormányváltás hordalékaként azt is megtudhattuk, hogy a válság végül Ön, és szabaddemokrata minisztere, Csillag István között csúcsosodott ki, az M6-os autópálya építése ügyében.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Mindezeket tekinthetnénk akár kósza híreknek is, amelyek a nyári uborkaszezonban felkeltették a média figyelmét. Ön azonban, 2004. augusztus 19-én, a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Koalíciós partnere pedig még aznap megvonta bizalmát Öntől. Pár nappal később, egy televíziós műsorban Ön azt sejttette, hogy hivatalából adódóan többet tud ezen esetekről, mint ami a nyilvánosság számára ismertté vált. Azóta mindannyian tudjuk, az események hova fajultak.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Még, mint hivatalban lévő, felelős Miniszterelnök, de úgy is, mint törvénytisztelő állampolgár nyilván meggondolta és átérzi szavai súlyát. Ezért is fontos, hogy nem csupán hazánk megítélése szempontjából, hanem honfitársaink megnyugtatása érdekében is tisztázzuk, mi történik valójában a kormány háza táján. Megengedhetetlen ugyanis, hogy Magyarország leendő kormányát, már megalakulása előtt a korrupció gyanúja lengje körül.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ahhoz, hogy emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel adhassa át utódjának az ország irányítását elengedhetetlenül szükséges, hogy feltárja, milyen korrupciós ügyei vannak koalíciós partnerének. Erre tekintettel kérem, hogy még a héten biztosítson számomra egy személyes találkozót annak érdekében, hogy az Ön által megfogalmazott állításokat megalapozó tények mihamarabb a nyilvánosság elé kerüljenek.

Budapest, 2004. augusztus 31.

Tisztelettel:

Áder János

frakcióvezető

Fidesz- Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Ajánlott videó

Olvasói sztorik