Belföld

Újabb fejlemények K&H-ügyben

Új vezérigazgatója van a K&H Banknak, amelynél a tulajdonosok 22,7 milliárdos tőkeemelést hajtottak végre. Közben kiderült, törvénysértést követtek el a K&H-botrányhoz kapcsolódó autópálya-kezelőnél is.

A K&H Bank igazgatósága a tulajdonosok javaslatára John Hollows-t nevezte ki a K&H Bank vezérigazgatójává és 22,7 milliárd forinttal megemelte a bank alaptőkéjét – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.

A hétfői igazgatósági ülésen eldöntött alaptőke-emelés célja elsősorban a K&H Bank hosszú távú stratégiai céljainak, jövőbeni üzleti növekedésének finanszírozása volt. Mind a KBC Bank, mind az ABN Amro, mint a K&H Bank tulajdonosai jelezték, hogy teljes mértékben jegyzik a tőkeemelésből származó részvényeket – áll a közleményben. A tájékoztatás szerint a kiemelt stratégiai célok közé tartozik a lakossági területen betöltött második hely további dinamikus erősítése a vállalati üzletág vezető szerepének megőrzése mellett.

 A K&H rendőrségi vizsgálóját is vizsgálják?

A Magyar Nemzet című lap szerdai értesülései szerint a K&H-ügy egyik rendőrségi vizsgálójával, Molnár Csaba alezredessel kapcsolatban immár a pénzmosás gyanúja is felmerült. Az ügyészség kedden egyébként hivatali visszaélés gyanúja miatt indított eljárást az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának pénzmosási osztályvezetője ellen. Ugyanakkor a nyomozásnak a Magyar Nemzet szerint nincs gyanúsítottja, mert ahhoz megalapozott gyanúra van szükség. A nyomozást a BRFK, vagyis a Budapesti Rendőr-főkapitányság végzi, fokozott ügyészi felügyelet mellett.

Tőkeemelés az esetleges veszteségek fedezésére

Ugyanakkor ez lehetővé teszi, hogy szükség esetén az Equities-nél is tőkeemelést lehessen végrehajtani – áll a közleményben. “Erre, a K&H Equities-nél történő tőkeemelésre azért lehet szükség, hogy a K&H Equities továbbra is megfeleljen az előírt tőke-követelményeknek, figyelembe véve a kivizsgálás alatt álló szabálytalanságokból eredő esetleges veszteségeket is a K&H Equities-nél” – emeli ki a közlemény.

A bank hangsúlyozza azt is, hogy a K&H Equities-nél a szabálytalanságokból eredő kár teljes mértékét még nem állapították meg, mert ehhez először az összes jogos követelés meghatározására van szükség. A jogos követelések megállapítására létrehozott bizottság elsődlegesen az egyértelmű ügyekre koncentrál. A testület folyamatosan dolgozik, és minden részlet alapos vizsgálata után hoz döntést.

Új vezérigazgató

A bizottság ügyfelenként dönt, és eszerint is értesíti az ügyfeleket. Az ügy összetettsége és a folyamatban lévő büntetőjogi eljárás miatt a jogos követelések megállapítása egy hosszabb folyamat, így nem lehet megjósolni, hogy a bizottság mikor fejezi be munkáját – szögezi le a közlemény. A K&H tájékoztatása szerint John Hollows 2003. augusztus 4-e óta volt a K&H Bank megbízott vezérigazgatója. Hollows a Cambridge-ben szerzett jogi és közgazdasági diplomát. 1999-től a K&H Bank belga tulajdonosánál, a KBC Banknál az Ázsia, Csendes-óceán térség regionális igazgató volt, ahol hat ország tíz fiókjáért felelt.

Ezt megelőzően – a KBC-hez történt 1996-os belépését követően – ügyvezető igazgatóként dolgozott a sanghaji KBC érdekeltségnél. 1978 és 1991 között az angliai Barclays Bank londoni központjában töltött be több vezető pozíciót. 1991-1995 között a Barclays Bank tajvani működéséért volt felelős, ügyvezető igazgatóként.

Törvénysértést állapított meg az ÁSZ az ÁAK Rt.-nél

Ugyancsak keddi, a K&H-botrányhoz kapcsolódó hír, hogy az Állami Számvevőszék megállapította: az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) megsértette a számvitelre szóló törvény könyvvezetésre, bizonylati rendre vonatkozó előírásait, mivel nem rendelkezett az átmenetileg szabad pénzeszközök felhasználására vonatkozó belső előírással, szabályzattal, számviteli politikával és számlarenddel.

Az ÁSZ ezért azt javasolta az ÁAK Rt. vezetésének, hogy a hiányosságokat számolja fel – tartalmazza a jelentés, amelyet az ÁSZ kedden juttatott el az MTI-hez. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezet működésének értékelése mellett az ÁSZ vizsgálta az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) működését is.


 A vezérigazgató nem tájékoztatott

Az ÁSZ szerint a vezérigazgató (alighanem Bitvai Miklósról van szó) a szerződésről és az értékpapír vásárlásról az igazgatóságot nem tájékoztatta, erről szabályozás sem rendelkezett. A befektetett összeggel a brókercég valójában portfoliókezelést végzett. Az ÁAK Rt.-nél a vezetői és a folyamatba épített ellenőrzés nem működött, a szerződés végrehajtását és a számláján történt tranzakciókat nem ellenőrizte, rendszeres elszámolást nem kért, és utólag tőzsdei ügyleteket is legalizált.

Szerződés a K&H Equities-szel


Az ÁAK 2002. november elején a K&H Equities (Hungary) Értékpapírkereskedelmi Rt.-vel befektetési tanácsadásra keretmegállapodást, értékpapír adásvételére pedig bizományosi keretszerződést kötött.

A befektethető szabad pénzeszközöket növelte, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. 2002 decemberében a földterületszerzések előfinanszírozására tért át, és ugyanezen hónapban, két részletben 10 milliárd forintot utalt át az ÁAK Rt. részére. Az előfinanszírozásnak szakmai indoka nem volt, de jogszabályt nem sértett, ezért személyi felelősséget nem vetett fel az ÁSZ. Az előfinanszírozásra való áttérés eredményeként az ÁAK Rt. számláján több milliárdos összeg állt rendelkezésre és ez volt a forrása a K&H Equities Rt.-nél elhelyezett befektetések döntő hányadának, ezért az ÁSZ az előfinanszírozás gyakorlatának felülvizsgálatát javasolta.

Az ÁAK Rt. a tőkeemelésből és az előfinanszírozásként kapott összegből összesen 16 milliárd forintot a K&H Equities-nél helyezte el, annak ellenére, hogy az NA Rt.-vel kötött finanszírozási szerződés szerint a 10 milliárd forint előleget elkülönített számlán kellett volna tartania – áll az összefoglalóban.


Javaslat a felelősség megállapítására és fegyelmire

Az ügyviteli és számviteli fegyelem megsértése miatt az ÁSZ a miniszternek a felelősség megállapítására és a fegyelmi intézkedések megtételére tett javaslatot. Az összefoglaló szerint a 16,019 milliárd forint befektetés hozama átlagosan 7,84 százalék, 542 millió forint volt, a befektetett tőke és hozam visszautalásáról az ÁAK Rt. 2003. június 19-én intézkedett. Az ÁAK Rt. és a K&H Equities Rt. között az egyeztetések még nem zárultak le, így a tényleges hozamok megállapítása még nem történt meg.

Az ÁSZ megállapította, hogy az egy fős belső ellenőrzés a társaság tevékenységéhez képest aránytalanul kevés. A megállapítások alapján a miniszternek az információáramlás biztosítását és a tulajdonosi ellenőrzés erősítését célzó ajánlásokat fogalmazott meg az ÁSZ, és azt javasolta az ÁAK Rt. vezetésének, hogy erősítse meg az ellenőrzéseket.

Számoljon be a miniszter!

Az ÁSZ jelentésében megerősítette, hogy nincs a gazdasági társaságok költségvetési eredetű bevételeinek elkülönített kezelése, nyilvántartása, az elszámolási kötelezettsége és az ellenőrzés szabályainak kötelező készítésére vonatkozó jogszabály. Ez, valamint az ÁAK Rt. pénzbefektetési tevékenységével kapcsolatban tapasztaltak alapján azt javasolta a kormánynak, hogy az állami költségvetésből származó pénzeszközök és az állami vagyon kezeléséről történő parlamenti beszámolás kiterjesztése érdekében kezdeményezze az államháztartási törvény módosítását.

A számvevőszék javasolta továbbá, hogy vizsgálja felül az állami feladatot ellátó társaságok esetében a társasági forma indokoltságát, mérlegelje átalakításukat és írja elő a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszterek beszámolási kötelezettségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik