Belföld

Ellentábor a MIÉP-ben

A Magyar Igazság és Élet Pártján (Miép) belül kezdeményezés indult, amely modernizálást és személyi változásokat is sürget. A kezdeményezés egyik kulcsfigurája a párton kívüli Grespik László, de csatlakozott hozzá a MIÉP elnökségének két tagja is. Ebben a körben szóba került Csurka István esetleges leváltása is. Az elnök a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: nem személye, hanem a pártja kiiktatása a cél.

Karácsony előtt a MIÉP több vezetője, és a párttal szimpatizáló függetlenek – öszszesen tizenöt-húszan – a budapesti Palace Szálló egyik különtermében két értekezletet tartottak. Az összejöveteleken – amelyeket „érettségi találkozónak” neveztek el – a résztvevők a MIÉP választási kudarcának okait, valamint a jövőbeli politizálás lehetőségeit vitatták meg. A Népszabadság értesülése szerint a megbeszélésen részt vett a MIÉP két elnökségi tagja, Bognár László és Rozgonyi Ernő is.

A politikát, akárcsak a focit, eredményre játsszák. Az eredménytelenséget pedig számon kérik – nyilatkozta lapunknak Grespik László, az „érettek” szóvivője, akit a legutóbbi választásokon országos listájának huszadik helyén indított a MIÉP. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője, bár nem tagja a MIÉP-nek, mégis szükségét érzi, hogy – mint mondja – jobbító lépéseket tegyen egy nemzeti párt megmentése érdekében.

A megbeszélésen szóba került Csurka István élettársának és a párt kampányfőnökének, Papolczy Gizellának a tevékenysége is.

A tagok ma már “Gizi-pártnak” nevezik a MIÉP-et – állítja Grespik László. Szerinte a választási kudarcért elsősorban Papolczy tehető felelőssé. Ő rendelkezik a párt pénzei felett, személyi kérdésekben is sokszor az ő véleménye számít mérvadónak. Elismerjük Csurka István érdemeit, ha azonban továbbra is ragaszkodik a pártpolitizálásban Papolczy személyéhez, akkor az elnöknek, élettársával együtt, távoznia kell – jelentette ki Grespik László, aki szerint a párt modernizálásával más alapokra lehetne helyezni az együttműködést a Fidesszel is.

A MIÉP kiiktatása a cél – nyilatkozta a Népszabadságnak Csurka István pártelnök. Az “érettek”, vagy ahogy Csurka nevezte őket, “tökmagjankók” szerinte az ő személyét akarják lejáratni. A párt vezetője úgy ítéli meg, hogy ugyanaz a folyamat zajlik le, mint 1993-ban, amikor kizárták az MDF-ből. Most azonban az európai uniós csatlakozás előtt akarják a Magyar Igazság és Élet Pártját ellehetetleníteni. – Már Antall József néhai miniszterelnök is nyomoztatott élettársam után, természetesen nem talált semmit – állítja Csurka, aki szerint most ugyanez ismétlődik, azzal a különbséggel, hogy Antall és Grespik nem hasonlítható össze.

Győri Béla, a MIÉP szóvivője a lapnak nyilatkozva súlytalannak nevezte a megmozdulást. Mint mondotta: civilek kiabálnak be a pálya széléről.

Ennek ellenére a szóvivő a párthoz közel álló Magyar Fórum címlapján egy cikkben hívta fel a tagság, illetve a szimpatizánsok figyelmét a jelenségre. Mint írja: “a pártütést, amely külső erők behatolásának következménye, komolytalansága ellenére komolyan kell venni, és fel kell számolni. Ez a következő országos gyűlésen meg fog történni.”

A szóvivő szerint Csurka István súlyos tévedésnek titulálta azt, hogy Grespik Lászlót mint független jelöltet a párt országos listájának huszadik helyén indították. A cikk szerint, amikor az esetről megfigyelőik tájékoztatták az elnököt, ő a következőképpen foglalt állást: “a MIÉP valószínűleg kisebb lesz egy ideig, de egységes, célratörő és feladatát teljesítő lesz, közösség marad. A gyáváktól, a beépített és eddig alvó ügynököktől és a megélhetésiektől meg fogunk szabadulni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik