Belföld

Audi RS6 – a világ legerősebbje

Elképesztő teljesítményével, ugyanakkor limuzinos kényelmével kíván hódítani az Audi csodafegyvere. Az óránként 300 kilométeres végsebesség és a 450 lóerő egyértelműen csúcs a kategóriában.

Az Audi RS sorozatának története még a kilencvenes évek elején kezdődött. Akkor mutatták be az RS2 névre keresztelt 80-as kombi Audit, amelynek 315 lóerős motorja korának legnagyobb literteljesítményű aggregátja volt. Az autó félelmetes menettulajdonságait remekül példázza, hogy a Forma 1-es versenyeken biztonsági autóként (safety car) is használták.

Audi RS6 – a világ legerősebbje 1A sikeres modellsorozat következő példánya az A4-es alapjaira épülő RS4 volt, amely magáénak mondhatta a világ legsportosabb kombija címet. Az összkerék hajtású kocsit egy 380 lóerős V6-os erőforrás mozgatta, melynek segítségével könnyedén teljesítette a 100 km/órás sprintet, kevesebb mint 5 másodperc alatt.

Technikai csemege: a lóerő-gyárAz RS6 aggregátjának alapja az S8-ból ismert 4,2 literes csupa könnyűfém szívómotor. Ez az erőmű már alapból is 360 lóerő. Erre a V8-asra szereltek hengersoronként egy-egy KKK gyártmányú feltöltőt. Mindkét turbó töltőnyomása elektronikusan szabályozott, ennek köszönhető, hogy 2000-es fordulatszámtól egészen 5600-ig egyenletes 560 Nm forgatónyomaték áll a vezető rendelkezésére.

Őserő

Természetesen az RS6-os minden szempontból méltó utódja a korábbi modelleknek. A rendkívül sikeres A6-osból készülő fenevad ugyanis pillanatnyilag a világ legerősebb sportlimuzinja. Az Audi új modelljével egy rendkívül elit klubba próbál belépni, ahol a BMW M5 az etalon, és sorakozik a Mercedes E55 AMG mellett a megvadított Jaguar S-Type is.

Az RS6 azonban még ezeknél a csodamasináknál is többre képes, hiszen a motorterében egy 4,2 literes V8-as biturbó erőmű trónol, melynek legnagyobb teljesítménye kereken 450 lóerő. A motor 560 newtonméteres, már-már teherautónyi nyomatéka már 2000-es fordulatszámtól rendelkezésre áll.

A technikai parádé azonban nemcsak az aggregátra koncentrálódik, hiszen a kocsi megkapta az Audik méltán híres permanens quattro hajtásláncát. Az RS6-nak minden bizonnyal ez a négykerékhajtás az ütőkártyája, hiszen a konkurensek mind csak hátsókerék hajtásúak.

A motor erejét egy olyan ötfokozatú automataváltó továbbítja, amely az A8 hatliteres változatából származik. A sportosabbra programozott váltónak rövidebb a kapcsolási ideje, és a Tiptronic funkció mellett lehetőséget kínál az F-1 stílusú kormányról való vezérlésre is.

Audi RS6 – a világ legerősebbje 2Az öszkerékhajtásnak köszönhetően, rendkívüli menetteljesítményre képes az RS6. A kocsinak mindössze 4,7 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje a százas tempót, de a 160-ra való gyorsítás is csupán 10 másodpercet vesz igénybe. A száguldás egészen 250 kilométer/óráig tart, ekkor ugyanis az elektronika megáljt parancsol, de természetesen kiiktatható a gyári korlátozás: ekkor akár a 300-as álomhatár is átléphető.

Ezekkel a paraméterekkel az Audi már jó néhány vérbeli sportautót maga mögé utasít. Olyan gépekkel versenyez, mint a Porsche 911 Turbo, vagy a Ferrari 360-as.

Sportos beltérTermészetesen a kocsi utasterében is rengeteg elektronikus berendezés található a műholdas navigációs rendszertől kezdve, a többzónás klímaberendezésen át egészen a FIS információs rendszerig, amely jóval több, mint egy hagyományos fedélzeti computer. A beltér remekül harmonizál a kocsi sportos külsejével, rengeteg a karbonszálas és az alumínium díszítő elem. Az ülések szinte magától értetődően Recaro gyártmányúak, és kitűnő az oldaltartásuk.

Hi-tech a biztonságért

A hatalmas erő megzabolázását egy sor hi-tech berendezés segíti. A hatalmas 18 collos könnyűfém kerekek mögött a versenysportból származó malomkő méretű féktárcsák lapulnak, melyeket speciális nyolcdugattyús féknyergek marcangolnak. Gyakorlatlan vezetőtől rendkívül nagy figyelmet igényel egy ilyen nagy teljesítményű autó vezetése, ezért olyan technikával látták el az Audit, amellyel könnyebben kontrollálható ez az őserő.

A legnagyobb újdonság a DRC (Dynamic Ride Conrtol) futómű, ami a gyors kanyarvételeknél nyújt hathatós segítséget, illetve csökkenti a gyorsításnál és fékezésnél jelentkező bólintó és támolygó mozgást. Emellett olyan jól bevált berendezések kerültek az RS6-ba, mint az ASR (kipörgésgátló), az új generációs ESP (elektronikus menet-stabilizáló), az EBD (fékerő rásegítő) és az EDL (fékerő-szabályozóval kombinált elektronikus differenciálzár). Tudni kell azonban, hogy még ezek a csodaberendezések sem képesek kitolni a fizika határait, ezért a biztonsági berendezések színvonalát is rendkívül magasan tartják az Audinál.

Audi RS6 – a világ legerősebbje 3Egy sikersorozat újabb fejezete

Az RS6 bivalyerős motorjának, és finom részletmegoldásainak köszönhetően az RS család többi tagjához hasonlóan hatalmas sikert arathat. A kocsi igazi értéke a sportkocsis menetteljesítménnyel párosuló nagyfokú kényelem, és az igazán biztonságos négykerékhajtás, amivel a konkurensek egyike sem rendelkezik. A világ legerősebb limuzinja címért azonban hamarosan meg kell küzdenie a trónról letaszított BMW M5-tel, amelynek új változata a hírek szerint 550 lóerős lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik