Gazdaság

A támogatással a magyar cégek nemzetközi versenyképességét és piaci esélyeit kívánjuk elősegíteni – indokolta Bobok György az IKIM minőségügyi kiadásait. A tárca a vállalatok tanúsításra kifizetett forintjainak felére ad vissza nem térítendő támogatást. A feltétel csupán az, hogy itt bejegyzett cégről legyen szó. Tavaly – félmilliárd forint összegre – 306 ilyen szerződést kötöttek, míg az [...]
1997. 11. 05. 00:00
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős piacának "index-alapú" fejlődése - no meg a befektetők igényei - lassan időszerűvé teszik az úgynevezett szabványosított opciós piac elindítását. A részvények drámai árfolyam-változásai pedig még inkább ráirányíthatják a figyelmet a származékos tőzsdei termékek e csoportjára.
1997. 11. 05. 00:00
Az Európai Lízingtársaságok Nemzeti Szövetségének Föderációja, a Leaseurope október ötödike és hetedike között Budapesten tartotta jubileumi, huszonötödik éves rendes közgyűlését. A szervezethez immár 30 ország lízingszövetsége tartozik, amelyek összesen másfélezer céget képviselnek. A helyszín kiválasztása egyrészt azt mutatja, hogy a közép- és kelet-európai régió szerepe felértékelődött az európai lízing fejlődése, növekedése szempontjából, másrészt – mondta [...]
1997. 11. 05. 00:00
Amerika rájött az örökös gazdasági fejlődés titkára - állítják azok az elemzők, akik a new age, az új korszak hívei közé tartoznak. Az immár hetedik esztendeje tartó gazdasági növekedésben egyelőre semmilyen konkrét jel nem utal veszélyes fordulatra. A tőzsdekrach, amennyiben a helyzet nem súlyosbodik, Greenspan jegybankelnök szerint egészséges féket jelenthet, és segít a tartós növekedés fenntartásában.
1997. 11. 05. 00:00
A ma nálunk private banking elnevezés alatt kínált pénzügyi szolgáltatás csak részben egyezik meg országhatárokon túli értelmezésével. Valamivel pontosabb lenne top retail vagy vip tevékenységnek, magyarán kiemelt lakossági szolgáltatásnak nevezni ezt a lehetőséget, amely iránt egyébként egyelőre meglehetősen mérsékelt az érdeklődés.
1997. 11. 05. 00:00
Nem minden amerikai számára olyan rózsaszínű a világ, mint ahogy az a statisztikákból következne. Az utóbbi négy esztendőben teremtett 10 millió munkahely felét kvalifikált káderek töltötték be, többségük vezető állásba került. Az ágazatok is egyenlőtlenül fejlődtek: az autóipar, az informatika és általában a csúcstechnológiai ipar lépéselőnyre tett szert, míg a ruházati vagy élelmiszeripar lemaradt. A [...]
1997. 11. 05. 00:00
Bevallom, nem járok kormányszóvivői tájékoztatókra. Tapasztalataim ugyanis azt mutatják, hogy a napirendre tűzött ügyek kapcsán megfogalmazódó kérdésekre nemigen kaphat választ az ember. Az utolsó októberi csütörtököt mégis bánom, hogy kihagytam. Mert az akkor elhangzottak 1994 őszét idézték, és ebben kétségkívül van valami izgató. A mostani témákat ugyanis – jelesül a diósgyőri acélgyártás megsegítését, a hírközlési [...]
1997. 11. 05. 00:00
Magyarország előrerukkolt a Euromoney országkozkázati rangsorában: fél évvel ezelőtti 46. helyét követően ezúttal a 41. pozíciót szerezte meg. A térségből már csak Szlovénia és Csehország van előrébb, a 36., illetve 37. helyen. Lengyelország ez utóbbitól éppen 10 hellyel marad el, Szlovákiának pedig ezúttal az 54. helyezés jutott. A felmérésben megkérdezett 32 bankár az idei és [...]
1997. 11. 05. 00:00
A legdrágább ajánlatot fogadta el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az általa októberben kiírt influenza-védőoltási pályázaton. Az érthetetlenül rövid határidőre meghirdetett tenderen a nagy raktárkészletei miatt az az azonnali szállítást vállaló, hazai gyártó nyert, amelynek létszükséglet ez a megrendelés.
1997. 11. 05. 00:00
E héttől kezdve kissé módosul a BÉT árjegyzői rendszere, mivel a múlt hónap végén lejárt szerződések helyére egy nyílt, egyfordulós licit során vállalt ajánlattételi kötelezettségeket tartalmazó megállapodások lépnek. Az október közepén megtartott versenytárgyaláson a brókercégek külön-külön tehettek ajánlatokat az egyes határidős termékek különböző lejárataira, aminek eredményeképpen több határidős instrumentumnál is “vegyes csapatok” látják el az [...]
1997. 11. 05. 00:00
Minden előzetes várakozást felülmúló eredménnyel zárult a kínai elnök amerikai látogatása. A két nagyhatalom között évtizednyi szünet után most került sor először érdemi találkozóra. Csiang Cö-min és Clinton elnök közös nukleáris kutatások megindításában állapodott meg. A kínai pártvezér ígéretet tett arra, hogy mindenfajta nukleáris és fegyverkezési együttműködést megszüntet Iránnal, egyúttal szerződést írt alá félszáz repülőgép vásárlásáról az
1997. 11. 05. 00:00
Az egész világon végigsöprő újabb összeolvadási és felvásárlási hullám (Figyelő, 1997/42. szám) nem hagyta érintetlenül a világ legnagyobb könyvvizsgálói és tanácsadói cégeiből álló Big Sixet sem (Figyelő, 1997/39., 41. és 43. szám). Egy hónapon belül a hat nagy vállalatbirodalomból négy jelentette be egyesülési szándékát. Ezzel megkezdődött az ezredforduló előtti évek egyik leglátványosabban fejlődő ágazatának újrarendeződése.
1997. 11. 05. 00:00
Az energiaitalok hivatalos forgalmazói törhetik a fejüket, miként kerüljék el az egészségügyi hatóságok által feketelistára tett Red Bull sorsát. A szóban forgó termék november 3-án lejárt forgalmazási engedélyét ugyanis az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI)nem hajlandó meghosszabbítani.
1997. 11. 05. 00:00
SZÁZALÉK 1997. várható 1998. előrejelzés GDP-növekedés 3,0 3,5-4,0 Ipari termelés változása 7,0-8,0 7,0-9,0 Lakossági fogyasztás változása 2,0-2,2 2,8-3,0 Fogyasztói árindex 18,0-18,5 15,0-16,0 Folyó fiz. mérleg hiánya (milliárd forint) 1,7-1,8 2,0-2,2 A GDP-hez mért költségvetési hiány a privatizációs bevételek nélkül 5,0 5,4
1997. 11. 05. 00:00
A napraforgóhoz hasonlóan, az azt termelők is búsan lógathatják a fejüket, hiszen az utóbbi húsz év legsilányabb termését takaríthatják be az idén. Az eredetileg várt 700 ezer tonna napraforgómag helyett a termés csak 500-550 ezer tonnányinak ígérkezik. A hazai piacon meghatározó feldolgozó, a Cereol Rt. így - kapacitásainak kihasználása érdekében - növényi nyersolaj behozatalára is rákényszerülhet. A termelők azonban rettegnek az importtól.
1997. 11. 05. 00:00
(Figyelő, 1997/41. szám) Meglepő cikk jelent meg a Figyelőben az acélipari versenyről, amelynek állításai szerint az olcsó és ellenőrizhetetlen import további beáramlásával a magyar kohászat egésze lehetetlenülhet el, mert senki sem védi a hazai gyártók érdekeit. Sőt, az ipar irányító szervezetei külföldi érdekeket szolgálnak. A cikk apropóját egy cseh tőkével létrejött hazai kereskedőcég megalapítása és [...]
1997. 11. 05. 00:00
Magyarország jól halad az Európai Unió (EU) belső piaci szabályainak átvételével - nyilatkozta a Figyelőnek Mario Monti. Az unió belső piacért felelős "minisztere" a földkérdésről szólva értésre adta: a külföldiek földvásárlásának engedélyezése az EU alapnormái közé tartozik.
1997. 11. 05. 00:00
Az átmeneti gazdaságok java része az intézmények megerősítésének fázisába érkezett, amikor is a legnagyobb kihívást a korrupció jelenti számukra - hangsúlyozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legújabb jelentésében.
1997. 11. 05. 00:00
Valószínűleg még hosszú évekig nemcsak Magyarországon lesz emlékezetes október 23-a. Az ázsiai valutaválság utolsó felvonásaként e napon omlott össze a világ harmadik legnagyobb részvénypiacának számító hongkongi tőzsde. Az események tovagyűrűző hatásaként a földkerekség összes számon tartott börzéjén zuhantak a részvények árfolyamai. Mivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kapitalizációjának túlnyomó részét kitevő részvénypakettek főként külföldiek
1997. 11. 05. 00:00
Egyre több olyan cég is tanúsíttatja magát, amelyik számára ez nem piaci kényszer. Ilyen a forgalmát évről évre megduplázó, és idén már 5 milliárdos árbevételt tervező Műszertechnika Irodatechnika Kft. is, amely nemrégiben szerezte meg az ISO 9002-es minősítést. Mint Óvári András igazgatóhelyettestől megtudtuk, a teljes fénymásoló piac egytizedét birtokló cég közel 10 millió forint ráfordítással, [...]
1997. 11. 05. 00:00
A lízingszolgáltatások a fejlett világ jó részében növekednek ugyan, ám korántsem mindegy, milyen mértékben. A jelek szerint az amerikai lízingipar - élve a rendkívül kedvező makrogazdasági környezet adta lehetőségekkel - dinamikusan bővíti tevékenységét, Európában viszont csak néhány országról lehet ugyanezt elmondani.
1997. 11. 05. 00:00
Olvasói sztorik