Gazdaság

husky (husky, )
Negyvennyolc százalékos új felső adósávval, és az árfolyamnyereség-adó ellenzék által követelt bevezetését felkarolva kívánja élénkíteni a magyar gazdaságot a vezető kormánypárt. A hír hallatán az olvasó elgondolkozhat: valóban itt a kánikula, hisz’ ez az információ a cégbejegyezési papírt fölfaló ügyvéd esetével párban szerepel a közszolgálat komolyzenei adójának hírei között. Történik mindez akkor, amikor a magyar [...]
2004. 07. 15. 08:00
A várakozásoknak megfelelően alakult a júniusi infláció, így valóban májusban érte el a csúcsot 12 havi fogyasztóiár-emelkedés.
2004. 07. 15. 08:00
 Ez a könyv a térbeli történelemről szól. A 138 térképet s egyéb illusztrációkat az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárának vezetője, Plihál Katalin válogatta és kommentálta, s a tárgyi emlékek megörökítéséért több díjjal kitüntetett fotós, Hapák József fényképezte le. A könyv egyszerre jelent meg magyarul, németül és angolul. „A történelem időbeli földrajz, a földrajz térbeli történelem” – [...]
2004. 07. 15. 08:00
Zenekereső. Ha eldúdolja, eljátssza. Sokakkal előfordult már alighanem, hogy egy-egy zeneszám után kutakodva a CD-boltban az eladónak volt kénytelen eldúdolni egy-egy ismeretlen című dal refrénjét. A sokszor tanácstalan boltosok ilyenkor nehéz helyzetben vannak, ám már úton van a segítség: a német PhonoNet ugyanis olyan algoritmust kínál, amely néhány, akár hamisan is felidézett hang alapján képes [...]
2004. 07. 15. 08:00
A kórházak ellen induló műhibaperek már az intézmények működését veszélyeztetik. A felelősségbiztosításról szóló jogszabály a napokban készült el, a kockázati alap létrehozása azonban késik.
2004. 07. 15. 08:00
Mi köti össze a Szent János Kórházat a Dunaferr-rel? A választ pár hónapja még az érintettek sem tudták, mára viszont szélesebb körben is tudatosult, hogy mindketten szereplői az Európai Unió 2005 januárjától induló széndioxid-kibocsátási kereskedelmi rendszerének, mivel fosszilis nyersanyag eltüzelésével nyerik az energiát, és szén-dioxidot bocsátanak ki a légkörbe. Az EU belátta, hogy elérkezett az [...]
2004. 07. 15. 08:00
A timföldben és rockban gazdag Magyarországról sem nehéz megérteni a kozmopolita Beastie Boys New York-i hangulatjelentéseit. A serdületlen ifjúság számára a három szöveglöveg fiatalember (Mike Diamond, Adam Yauch és Adam Horovitz) egyet jelent a graffitivel, és az utcai breakdance akrobatáival, pedig a valóság vazallusai ezúttal egy igazi városregényt írtak, felmutatva New York árnyait, fényeit, és [...]
2004. 07. 15. 08:00
A beruházások volumenindexei Időszak Beruházás   negyedév N-év/n-éva, c) Év/év Évkezdettőlb) 1990.     90,2   1991.     87,7   1992.     98,5   1993.     102,5   1994.     112,3   1995.     94,7   1996.     105,2   1997.     108,5   1998.     112,6 [...]
2004. 07. 13. 17:30
A kormány júliusban és augusztusban is ülésezik. A jelek szerint a koalíciós pártok nehéz emberei is úgy érzik: most nem pihenhetnek. A miniszterelnök ugyan nemrégiben dühödten figyelmeztette párttársait, hogy az egész éves munka után „megérdemli” a nyaralást, tehát – akár esik, akár fúj – ő az idén Mallorcára utazik, ám az idén számára sem lesz [...]
2004. 07. 08. 08:00
A kisebbségi kultúrák ritkán tudnak beépülni a tömegkultúrába, megismerésük azonban segítheti képviselőik társadalmi elfogadottságát.
2004. 07. 08. 08:00
Dupla szörfözésre csábítja a hullámlovaglás és a netezés szerelmeseit az Intel: az amerikai csipgyártó nyári újdonsága a szörfdeszkába épített laptop, amely a parton elhelyezett Wi-Fi hotspoton keresztül teremt szélessávú internetes kapcsolatot a világhálóval.
2004. 07. 08. 08:00
Hosszas állóháború után elásta a gyógyszerpiaci csatabárdot a kormány, amely az egészségügy korszerűsítését kiemelt célként kezeli az elkövetkező két évben.
2004. 07. 08. 08:00
Bolygónk klímájának gyors változása, az egyelőre még nem bizonyított, ám igen valószínű felmelegedés egész éghajlati övek eltolódásával fenyeget.
2004. 07. 08. 08:00
Jókora, a Vénuszon tapasztalhatónál is nagyobb meleg uralkodik annak a miniatűr csipnek a felszínén, amelyet a Boston Microsystems nevű amerikai cég mérnökei fejlesztettek ki: a mindössze a hajszál szélességének megfelelő felületen 1100 Celsius fok hőmérsékletet tudnak előállítani.
2004. 07. 08. 08:00
Az osztrák hátterű tulajdonosok egytől egyig abban érdekeltek, hogy hosszú távon is legyen értékpapírpiac Magyarországon – nyilatkozta lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila, a pesti tőzsde új vezetője.
2004. 07. 08. 08:00
Olvasói sztorik