Gazdaság

Miután élelmiszer-kereskedelmi láncoknál vezetőként dolgozott, önállósította magát,s immár egy 11 boltot üzemeltető cég tulajdonosa Polyák Sándor.
2004. 10. 14. 08:00
Nehezen eldönthető, hogy vajon foglalkoztatja-e a szélesebb közvéleményt az Eötvös Károly Intézet által szervezett konferencia most kiadott anyaga, amelynek címe És mi lesz az alkotmánnyal? Ne hamarkodjuk el azonban a választ. Mert igaz ugyan: nehezen elképzelhető olyan demonstráció a parlament előtt, amelynek során a transzparensek hirdetik: Új alkotmányt követelünk! Ámde gyűléseken, felvonulásokon, hírlapi publicisztikákban, politikusok [...]
2004. 10. 14. 08:00
A vártnál kedvezőbb szeptemberi inflációs adat nyomán valószínűnek tűnik, hogy a jegybank hétfőn legalább 50 bázisponttal csökkenheti az alapkamatot.
2004. 10. 14. 08:00
Bár az állam hellyel-közzel belepiszkál a gazdaságba, a reálszféra egészségesen fejlődik - derül ki a Figyelő TOP 200 adataiból. A teljes lista október 16-án kerül nyilvánosságra.
2004. 10. 14. 08:00
Adóhitelünknek csaknem a felét elengedik, ha november 2-áig fizetünk. Két és fél év múlva azonban mindenkinek törlesztenie kell.
2004. 10. 14. 08:00
néhány perc alatt több mint 3 százalékot esett kedden. Igaz, csak napon belül, a történelmi csúcsról, s azt követően, hogy tíz hónap alatt 80 százalékot drágult. Éppen ezért semmi meglepő nincs is a csekély megbicsaklásban, könnyedén titulálhatjuk szükségszerű korrekciónak. Mégis lehet abban valami jelképes, ahogyan a Mol „lepattant” a 11 ezer forintról, a BUX pedig [...]
2004. 10. 14. 08:00
Összességében lehangoló teljesítményt nyújtottak a most eladósorba kerülő állami cégek. Nem sok bevétel várható, de potenciális veszteségforrásoktól szabadulhat az állam.
2004. 10. 14. 08:00
Még a jelenlegi 50 dollár fölötti szintről is tovább drágulhat a kőolaj. Az olajipari, a vegyipari és a műanyagfeldolgozó cégek nem nagyon aggódnak, a fuvarozók annál inkább.
2004. 10. 14. 08:00
A bankok kiemelkedően jó évet zártak tavaly, a biztosítótársaságoknak sincs okuk a panaszra, a befektetési szolgáltatók pedig talán kikerülteka gödörből, ahová 2001-ben zuhantak.
2004. 10. 14. 08:00
BÁDER MÁRTA, a Logitech kelet-európai marketingigazgatója: „Az edzőcipő külsejű Mediaplay egér furcsa formája nem véletlen. A cég tervezőinek feladata ugyanis, hogy a felhasználóbarát design mellett a legújabb technikákat integrálják az aktuális perifériába oly módon, hogy a termék végül egyedi stílusú legyen. Hogy nem hiábavaló a fáradozás, azt a BusinessWeek által nekünk ítélt designer díjak is [...]
2004. 10. 14. 08:00
 Egyre fontosabb szerepet kapnak a habszerű fémek a könnyűszerkezetes épületek, vagy autóalkatrészek, ütésálló bevonatok előállításában. Ezek tartósságát a bennük lévő gázzárványok okozzák, amelyek úgy csökkentik a tömeget, hogy közben a szilárdáság és egyéb mechanikai tulajdonságok nem változnak. A gond az, hogy az ilyen habszerű szerkezetet nehéz állandó minőségben előállítani; a brémai Fraunhofer Institut mérnökei most [...]
2004. 10. 14. 08:00
Magyarország nem válik az unió nettó befizetőjévé 2004-ben. Az ezt bizonyító elszámolást a Nemzeti Fejlesztési Hivatal a héten bocsátotta a Figyelő rendelkezésére.
2004. 10. 14. 08:00
Sportcipők-ihlette egér. Vezeték nélküli navigáció. Logitech MediaPlay Cordless Mouse Kinek? Akik zenehallgatásra és filmnézésre is használják személyi számítógépüket. Mennyiért? 15 ezer forint. + Kényelmes felület. – Kissé bonyolult eszköz. Lerántotta a leplet legújabb kollekciójáról a Logitech, a cég új perifériáinak legérdekesebb darabja a leginkább sportcipőre hasonlító MediaPlay Cordless Mouse. Az új egér különlegességét az adja, [...]
2004. 10. 14. 08:00
Az állandó terrorfenyegetettséget a magas olajárnál is veszélyesebbnek tartja a világgazdaság szempontjából Michael E. Kenneally, a Credit Suisse Asset Management (CSAM) első embere.
2004. 10. 14. 08:00
Komoly alkotói potenciállal elkészített, majdnem tökéletes lemezhez tökéletes tasak dukál. Nos, Nick Cave új albumának borítója olyan, mintha egy iparművészeti főiskolás diplomamunkája lenne. Egy vászondoboz két oldalára virágszirmokat ábrázoló fotókat ragasztottak, a „csomaghoz” tartoznak a halványrózsaszín és a világoszöld borítóba illesztett lemezek, illetve egy fotóalbum. Cave újra aktivizálja az underground perifériájára szorult hagyományrétegeket, vállalja a [...]
2004. 10. 14. 08:00
Magyar kutatók is részt vesznek abban a programban, amely forradalmi megközelítést alkalmaz a rák gyógyításában: a betegek daganatait egy, jelenleg csak atomreaktorokban elvégezhető eljárással próbálják elpusztítani. A Kaposvári Egyetem orvosai nyolc ország tudósaival együttműködve dolgoznak a bór neutron befogásos terápiának elnevezett gyógymódon; a hollandiai Petten városának kísérleti nukleáris reaktorában tesztelt új technika a rák mellékhatások [...]
2004. 10. 14. 08:00
Nálunk tanácskoznak a világ szociáldemokrata pártjainak vezetői. A téma: miképpen vezényelhető le a finanszírozhatatlanná vált jóléti állam korlátozása választási vereség nélkül?
2004. 10. 14. 08:00
Olvasói sztorik