Gazdaság

A VinAgora a legnemzetközibb magyar borverseny, az idén a honi borászok mellett 194 külföldi borpince is pályázott az 545 jelentkező között. Ha én állam lennék, észrevenném, milyen jó és fontos dolog egy efféle nemzetközi borverseny, és segítenék kilépni abból az ötszázas körből, amiben a VinAgora évek óta mozog – igazán ütős globális borverseny legalább 2 [...]
2004. 12. 02. 08:00
Európa-szerte egyre élesebb a muszlim–keresztény feszültség. A fő ok azonban nem a növekvő terrorfenyegetés, hanem a társadalmi beilleszkedés, illetve befogadás zavarai.
2004. 12. 02. 08:00
Nem is olyan régen az emberek szerettek összejárni lakásokban, kávéházakban, mulatságokon, partikon, s ott eszmét cseréltek, vitatkoztak, csevegtek, társalogtak, trécseltek, pletykáltak. Ma pedig, ha néha-néha összetalálkoznak: kommunikálnak egymással. Egykoron a kormány, meg a politikus leginkább azért bukott meg, mert hibát hibára halmozott, lopott, csalt, hazudott. Mostanság pedig a „fő bűne” miatt, mert hogy rosszul kommunikált. [...]
2004. 12. 02. 08:00
Már számos esetben vezetett a véletlen tudományos felfedezésekhez; ez történt nemrég a University of California Los Angeles (UCLA) kutatóival is. Egy doktorandusz hallgató digitális fényképezőgépével fotózgatott a laborban, amikor apró pukkanást hallott, és észrevette, hogy a kísérleteihez használt elektromosan vezető nanoszálakat – polianilint – tartalmazó üvegcse füstölni kezd. Kiderült: a jelenséget a villanófény okozza, amely [...]
2004. 12. 02. 08:00
PATROVITS TAMÁS animációsfilm-rendező: „A témába vágó vezető honlap az Animation World Network (www.awn.com), ez számos rovatban foglalkozik az animációs filmmel, annak technikájával és kultúrájával, sőt, ingyen letölthető az oldalról a kiváló Animation World Magazine. Ugyancsak az AWN égisze alá tartozik az Animation Industry Database (www.aidb.com), amely a világszerte fellelhető, animációs filmmel és vizuális effektekkel foglalkozó [...]
2004. 12. 02. 08:00
Az idén először osztották ki magyarországon a Superbrand címet. A kiválasztott 400 márka közül 5-öt díjaztak is; 4 elismerés helyi márkának jutott.
2004. 12. 02. 08:00
Három éve jelent meg a piacon az amerikai Segway start-up vállalkozás egy furcsa, rollerszerű, Human Transporter (HT) nevű közlekedési eszközével. Ez akkumulátorról hajtott motorral halad úgy, hogy használója előre-hátra dőlve szabályozhatja a sebességet. És bár a kétkerekű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – a feltaláló, Dean Kamen a motorizációhoz hasonló forradalmat várt tőle [...]
2004. 12. 02. 08:00
Disney Dream Desk PC Kinek? Kisiskolásoknak. Mennyiért? 600 dollár. + Mesevilág leképezése gazdag szoftverkínálattal. – Bizarr színvilág. Látványos újdonsága a gyerekek életét megédesítő kütyük világának a Walt Disney által piacra dobott Mikiegér-fülekkel szerelt asztali PC. A kék színű gép neves technológiai gyártók alkatrészeivel került a boltokba. A Medion AG által gyártott komputer Intel Celeron D [...]
2004. 12. 02. 08:00
Sok kérdésben nincs konszenzus Magyarországon, és ezek sorába tartozik a gazdaság megítélése is. A „kemény tények" valóban alkalmat adnak az eltérő értékelésre.
2004. 12. 02. 08:00
November első felében indította útjára Microsoft új internetes keresőprogramját, azzal a nem titkolt céllal, hogy a havi 82 millió látogatót vonzó Google erős versenytársa legyen. Habár van még hova fejlődni – míg az MSN kereső 5 milliárd, addig a Google 8 milliárd weboldal között keres -, a program számos újdonsággal szolgál. Az eredményeket személyre szabhatjuk: [...]
2004. 12. 02. 08:00
A Hewitt Associates és az amerikai Fortune magazin első ízben 1997-ben állította össze a „Legjobb 100 munkahely" listáját. Négy évvel később, 2001-ben, a Hewitt Associates leányvállalata, a Hewitt Inside Consulting és a Figyelő gazdasági hetilap a magyar vállalatok körében is elvégezte a felmérést. A mára már presztízsértékű felmérésben résztvevő vállalatok száma az elmúlt három évben folyamatosan nőtt.
2004. 11. 25. 23:03
Minden bizonnyal a kőszénből állnak rendelkezésre a legnagyobb tartalékok a fosszilis tüzelőanyagok közül: a becslések szerint még akár százötven évbe is beletelhet, mire a gazdaságosan kitermelhető készletek kimerülnek. Olyan szén pedig, amelyet nem éri meg kibányászni, még több van a Földön – az amerikai Luca Technologies geológusai szerint pedig éppen ezek a tartalékok elégíthetik ki [...]
2004. 11. 25. 09:32
Mintha jó néhány évtizeddel ezelőtti modellek köszönnének vissza az idei őszi-téli női kabátdivatban. A mindenható retró ezúttal is „csak” anyagminőségben tud újat hozni, no meg szédületes felhozatalban, ahol a márkás rövid kabátkák árai 20-40 ezer, a hosszúaké pedig 30-100 ezer forint körül mozognak. Előbbiek anyaga éppúgy lehet foltmintás – menő a zebra, a tigris és [...]
2004. 11. 25. 08:00
Eötvös úr cirkuszának örökérvényű bohóctréfája. Eminem Encore (Ráadás) című proklamációja a két évvel ezelőtti, szinte minden mozzanatában hibátlan The Eminem Show folytatása. Ugyanaz a színházi kulissza jelenik meg a borítón, a szőke szónok egy függöny előtt áll közönsége előtt, de ezúttal pisztolyt rejt a háta mögött. Nem lehetnek kétségeink: használni fogja. Ezt a „poént” Sid [...]
2004. 11. 25. 08:00
Kabóca pihenőszék. Tetszőlegesen dönthető háttámlával. Bécsi bútorgalériákban, német üzletekben előbb találkozhattunk Szikszai László bútoraival, mint Magyarországon. Mobíliái 1998 óta vannak jelen a német, osztrák piacon magasan jegyzett tervezők munkáinak társaságában. Kabóca székét, amelyre itthon csak késve figyeltek fel a bútorgyárak, 1999-ben Ausztria legjobb bútorai közé választották. Nem sokan tudhatták, hogy a sixay név mögött magyar [...]
2004. 11. 25. 08:00
Első megközelítésben szerencsének mondható, hogy pont a csatlakozás évében indult meg az euróövezet fiskális fegyelmét biztosító Stabilitási és Növekedési Paktum reformja. A lengyel-magyar barátság jegyében a két legnagyobb népességű új tagország fogott össze gyorsan, hogy más, régebbi tagállamokkal együtt az egyezmény reformjának keretében végigvigyék a számukra igen kedvezőnek tűnő változást. Ebben az évszázados barátság mellett [...]
2004. 11. 25. 08:00
Olvasói sztorik