Gazdaság

Romániában példátlan döntést hozott a gyulafehérvári ítélőtábla, amely ha jogerőre emelkedik végleg vagy hosszú időre ellehetetlenítené a verespataki aranybányaprojektet – írja a Népszabadság.
2005. 06. 22. 07:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,51 pontos emelkedéssel, újabb csúcson, 18 734,66 ponton zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 0,32 százalékos erősödés. Az olajipari részvény napközben az eddigi legmagasabb, 17 780 forintos kötésárat is elérte.
2005. 06. 21. 17:20
A mintegy 1,2 milliárd forint rekordárbevétel mellett nyereség nélkül zárta a 2004. évet a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. - közölte Kovács Gyula vezérigazgató kedden Pécsett, sajtótájékoztatón.
2005. 06. 21. 16:36
A viszonylag magas magyar kamatok és az euró gyengülése egyaránt kedvező feltételeket teremt a forint elleni spekulációra - mondta Bécsben a HVG tudósítójának Soros György.
2005. 06. 21. 13:12
A fix összeggel támogatott gyógyszerek körének július 1-jei kiterjesztésével elvileg jól járhat a Richter és az Egis is, amennyiben az orvosok valóban az olcsóbb készítményeket írják majd föl. Az elemzők ugyanakkor nem számítanak komoly profitbővülésre a két generikus gyártótól.
2005. 06. 21. 12:35
A dél-koreai Hyundai Motor bejelentette, hogy közösen a kínai Kuangcsu (Kanton) Motor autóipari vállalattal személykocsikat és haszonjárműveket gyártó üzemet épít a dél-kínai Kanton városában. A kínai cég ez idő szerint a négyes számú autógyártó országában.
2005. 06. 21. 12:17
A következő évben nem kerül sor radikális adóreformra, mivel a hozzá szükséges radikális költségvetési reformhoz sem a társadalmi, sem a politikai konszenzus nincs meg Magyarországon – mondta a pénzügyminiszter egy sajtóreggelin.
2005. 06. 21. 11:56
Tilos lesz a bennfentes kereskedelem és a piacbefolyásolás, a hozamgarancia fogalma egyben tőkegaranciát is jelent majd, és jelentősen átalakulnak a tőzsdei kibocsátókra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségek – miután a Parlament hétfőn elfogadta a július 1-jén hatályba lépő új tőkepiaci törvényt.
2005. 06. 21. 11:43
A telitalálatos ötöslottó-szelvényért járó, durván 2,3 milliárd forintból egy nagyobb cégben nem vásárolhatunk befolyással bíró részesedést. Arra azonban elég lehet, hogy egy kisebb tőzsdei cégbe beszálljunk, vagy esetleg egy bombabiztos értékpapír-portfólióval munka nélkül kihúzzuk életünk végéig.
2005. 06. 21. 11:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,18 pontos csökkenéssel, 18 656,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,10 százalékos gyengülés.
2005. 06. 21. 09:09
A kis- és középvállalkozások fejlesztésére új koncepció készül. A Világgazdaság birtokába került munkaanyag szerint a gazdasági tárca a meglévő források egyes programelemek közötti felhasználásának gyökeres átalakítását tervezi.
2005. 06. 21. 07:57
Hétfő délig három ajánlat érkezett az egykor a magyar vegyipar zászlóshajójának számító, balatonfűzfői székhelyű Nitrokémia 2000 Rt. vagyonelemeire – mondta a Napi Gazdaságnak Varga Jenő, a cég felszámolásával megbízott Vectigalis Rt. elnök-igazgatója.
2005. 06. 21. 07:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,71 pontos emelkedéssel, 18 675,15 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,56 százalékos erősödés, egyben új történelmi csúcs.
2005. 06. 20. 16:51
A Visa Europe kártyái közül közel 800 ezer kártyát érint a múlt hét végi hacker-támadás, ami az összes érintett kártya 2 százaléka - tette közzé a Visa Europe közleményében. A hazai bankok folyamatosan hozzák nyilvánosságra azt, hogy ügyfeleik között vannak-e olyanok, akiket érint a támadás.
2005. 06. 20. 15:41
Forintgyengülésre lehet számítani, de valutaválságtól és spekulációtól nem kell tartani. Magyar elemzők szerint eltúlzott Adam S. Posen, a washingtoni nemzetközi gazdasági intézet professzorának azon feltevése, hogy forintválságot okozhat az uniós kudarc.
2005. 06. 20. 14:47
A Budapesti Értéktőzsde is Európa perifériájára került – mondta Járai Zsigmond a tőzsde alapításának 15. évfordulóján rendezett konferencián. A jegybankelnök szerint ennek oka, hogy Magyarország a mutyizók országa lett, és ebbe a tőzsde nem illik bele.
2005. 06. 20. 13:01
A magyarországi MasterCard kártyákat kibocsátó magyarországi tagbankok közül egyik sem kapott riasztást hétfő délelőttig, így nagy valószínűséggel a magyarországi kibocsátású kártyatulajdonosokat nem veszélyezteti a MasterCard egyik szolgáltatójánál történt rendszerfeltörés.
2005. 06. 20. 11:40
Olvasói sztorik