Szemlélet- és stratégiaváltásra van szükség a baromfi ágazatban - jelentette ki Bárány László, a Baromfi Termék Tanács újonnan megválasztott elnöke. A szakember szerint hathatósabb járványvédelemre és egyéb állategészségügyi intézkedésekre, továbbá piacvédelemre és a feketegazdaság elleni küzdelemre van szükség ahhoz, hogy a baromfi ágazat a jelenlegi kritikus helyzetéből kilábaljon.
Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű hiánya júniusban alacsonyabb lett a pénzügyi tárca várakozásainál, ezzel együtt az első félévben 1284,7 milliárd forinttal többet költött az állam bevételeinél. A deficit így GDP-arányosan 5,7 százalékos.
Számos jogsértést tárt fel az adóhatóság és a munkaügyi felügyelet a Balaton déli partján folyó építkezéseken július 4-én és 5-én, a két szervezet közös ellenőrzési akciójában.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön a várakozásoknak megfelelően változatlanul, 2,75 százalékon hagyta irányadó kamatát, de a piacon is változatlan maradt a meggyőződés, hogy ezentúl a bank gyorsítani fogja a szigorítást.
Július 7-én, pénteken 13 órakor kétperces csenddel emlékezik meg a Budapesti Értéktőzsde az egy évvel ezelőtti londoni terrortámadás áldozataira – tudatta lapunkkal a BÉT Rt.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Új egyensúly programot átmeneti intézkedésnek tartja. Az érdekképviselet úgy véli, hogy az intézkedések hatályát jogszabályban szükséges rögzíteni – közölte a BKIK szerdán.
Titokban érkezett mintegy félszáz bankár egy májusi hétvégén Budapestre. Tárgyaltak a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel, boroztak Villányban, majd hazamentek - írja a manager magazin júliusi száma.
Viccelődéssel kezdi a párhuzamok ismertetését a héten az ÉS. Az Enron-per ítéletének szövegébe bemásolja a Postabank-per vádlottjainak névsorát, mintha az amerikai perhez hasonló megeshetne Magyarországon is. Pedig az amerikai igazságszolgáltatás gyorsabb és hatékonyabb.
Idén az első félévben 2554 közbeszerzési eljárásban 840 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés; az eljárások száma 1215-tel, a beszerzési érték 340 milliárd forinttal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva - mondta Berényi Lajos sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az Európai Bizottság további büntetést ró ki a Microsoft amerikai vállalatra, amiért az nem tesz eleget az unió trösztellenes versenyszabályainak - ezt csütörtökön közölte a versenyügyi biztos.
Az Egyesült Államokban három embert azzal vádolnak, hogy üzleti titkokat loptak el a Coca-Colától és megpróbálták eladni fő riválisának, a Pepsinek – írja a BBC.
Az ipari termelés májusban tíz százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint 1,2 százalékkal emelkedett.
Szerdán infarktusban meghalt Ken Lay, az Enron alapítója alig hat héttel azután, hogy az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányának valamennyi fő vádpontjában bűnösnek találták.
Felszámolják a budapesti Kossuth Nyomdát, amelyet működő üzemként akar értékesíteni a felszámolója. Szerinte a cég eladósodását az áron alul vállalt munkák okozták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,35 pontos csökkenéssel, 21 359,37 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,20 százalékos gyengülés. Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője csökkenést valószínűsít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.