Gazdaság

Változatos gyorshitelek

Egyszerű adminisztrációval, viszonylag kevés dokumentum benyújtásával akár néhány napon belül kaphat gyorshitelt egy cég. A gyűjtőfogalom banktól függően akár többféle konstrukciót is takarhat.

A június végéig akciós ajánlattal előrukkoló K&H Bank például folyószámla- és éven belüli forgóeszközhitelt kínál e néven. Előbbinél a bármely hazai banknál az előző 6 hónapban igazolt, havi átlagos számlaforgalom 20 százaléka lehet a kölcsönösszeg. A maximum 700 millió forint éves nettó árbevételű hiteligénylőnek legalább egy lezárt pénzügyi évet kell felmutatnia, s természetesen számlát kell nyitnia a K&H-nál.

A HVB Bank euró- és forintalapon egyéves, de lejárat előtt megújítható folyószámlahitel-keretet ajánl gyorsított folyósítással a legalább évi nettó 20 millió forint árbevételű és egyéves múltú vállalkozásoknak. Itt sem kell tárgyi fedezet: a kölcsönösszeg az előző 3 havi HVB-számlaforgalom havi átlagának 70 százaléka (más banki számlánál 50 százaléka) lehet, de nem haladhatja meg a cég éves nettó árbevételének 6 százalékát.

Más az OTP Bank filozófiája. Alapvetően céges vagy privát ingatlanfedezettel kínál 3 hónap és 5 év közötti futamidejű, szabad felhasználású, üzleti terv benyújtását sem igénylő gyorskölcsönt. E jelzáloghitel összege a felajánlott ingatlan hitelbiztosítási díjának 70 százalékára, euró vagy dollárkölcsön esetén 60 százalékára rúghat, de a jelzáloggal megterhelendő épületnek mindenképp fedeznie kell a kölcsön tőkéjét és egy évnyi járulékát.

A Raiffeisen Bank magánbetét fedezete mellett nyújt céges gyorshitelt. Ehhez az ügyfélnek privát és vállalati bankszámlát is kell nyitnia a hitelintézetnél. A lakossági számlán a legalább egymillió forintnyi kölcsönösszeggel azonos nagyságú betétet, továbbá a betéti és hitelkamat különbözetének megfelelő összeget kell elhelyezni.
Az IC Bank ingatlant, ingóságot, készletzálogjogot, akár bankgaranciát is elfogad egyéves futamidejű gyorskölcsönének fedezetéül, feltételként pedig legalább egy teljes lezárt üzleti évet és egyévnyi IC-cégszámla-múltat vár el a kölcsönért folyamodóktól. Az IC által felajánlott kölcsönkeret negyedéves futamidőkre hívható le, alkalmanként 10-10 százaléknyi, minden költséget magában foglaló diszkontdíj fejében.

A többi banknál a hitelbírálati és egyéb díjak, illetve a kezelési költség kölcsönösszegtől függően jellemzően évi 2–3 százaléknyi többletköltséggel járnak a vállalati ügyfeleknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik