Gazdaság

Kedden sztrájkolnak a Kapos Volánnál

Mindenképpen elkerülhetetlenné vált a keddre tervezett sztrájk a Kapos Volánnál - erősítette meg a már korábban elmondottakat hétfőn Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi intézőbizottságának vezetője. A társaság vezetése a Munkaügyi Bírósághoz fordul, mivel szerintük a szakszervezet megsérti a sztrájk törvényt azzal, hogy még az elégséges szolgáltatás teljesítését is gátolja.

Dobi István közölte: kedden hajnali fél négytől fél tízig nem közlekednek a Kapos Volán járatai. Kivétel ez alól 15 szerződéses, és 2 különjárat, valamint az alvállalkozóknak kiadott Kaposvár – Budapest, Kaposvár-Barcs, Kaposvár-Szombathely és a Kaposvár – Győr járat, amelyek menetrend szerint elindulnak – tette hozzá az érdekképviseleti vezető.

Mint arról beszámolt, a béremelés mértékéről folyó – november közepén kezdődött – tárgyalássorozat jelen állása szerint a szakszervezet a korábbi 11 százalékból engedve 7,5 százalékos – bruttó 12 500 forint – béremelést tart elfogadhatónak, szemben a munkáltató által ajánlott 10 000 forinttal, amely 6,3 százalék. A béren kívüli juttatásokról megállapodtak: e szerint az idén ilyen címen 32 700 forintot kap egy dolgozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik