Gazdaság

Rejtély, mitől dolgoznak egyre kevesebben

Érdemben csökkent a dolgozók amúgy is alacsony száma novemberben. A kutatók egyelőre csak találgatják az okokat: feltételezhetően több kisebb tényező együttes hatása csökkentette a foglalkoztatottságot. A feketegazdaság térnyerése sem valószínű.

Közel fél százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma szeptember eleje és november vége között – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból; az időszakban 3 millió 922 ezren jelentek meg a munkaerőpiacon hivatalosan, ami 37 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A visszaesés jelentős, a statisztikai hibahatárnál nagyobb; a foglalkoztatottság akkor szokott ennyivel zuhanni, amikor mondjuk egy országosan is jelentős üzemet zárnak be – értékelte az adatot lapunknak Adler Judit, a GKI kutatásvezetője.

Ráadásul az előző (augusztus elejétől október végéig tartó) periódus adatai viszonylag normálisak voltak – „csak” 17 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság –, tehát novemberben romlott érdemben a statisztika – tette hozzá a kutató.

Részletes, minden ágazatra kiterjedő adatokat a KSH csak naptári negyedévenként közöl, így a visszaesés pontos oka csak a következő periódus adatainak közlésekor derül ki.

Egyre többen morzsolódnak le?

Vélhetően több tényező együttesen vezethetett az amúgy is rendkívül alacsony foglalkoztatottság érdemi visszaeséséhez – mondta Adler Judit. Ilyen lehet a hűvös novemberben visszaeső építőipari termelés, az ipar konjunktúrájának lassulása, illetve az állami szféra további karcsúsodása. A kutató elképzelhetőnek nevezte például, hogy több, szeptemberben elbocsátott pedagógus most jelent meg a statisztikákban, de azt sem tartotta lehetetlennek, hogy a statisztikusok elszámoltak valamit.

Adler Judit kérdésünkre valószínűtlennek nevezte, hogy sok dolgozó a feketegazdaságba szorult volna vissza; úgy vélte, a jelenség nem lehetne egyetlen hónap terméke.

A KSH már megjelent, negyedéves ágazati adatait tanulmányozva kiderül: 2006 harmadik negyedévétől az egészségügyben, a közigazgatásban, az élelmiszeriparban, a villamosenergia-iparban és a mezőgazdaságban dolgoznak negyedévről negyedévre egyre kevesebben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik