Gazdaság

A Matáv és a dolgozók

érdekképviseleti szervei között elkezdődött tárgyalásról még a végső alku előtt nyilvánosságra kerültek a számok. A megszellőztetett 2 ezer fős leépítés soknak tűnik, hiszen a cégnél összesen 8 ezren – csoportszinten 14 ezren – dolgoznak, mégis elképzelhető, hogy a vezetés ezzel a számmal „nyitott” a tárgyalásokon. A szervezet erőteljes karcsúsításának napirenden tartása ugyanis nem újdonság a Matávnál, az elmúlt 12 hónapban például csak a vezetékes telefonálás szegmensében közel háromszázzal csökkent a létszám. Áprilistól a Matáv 6 százalékkal emelte alkalmazottainak bérét, és döntő részben a megnőtt személyi jellegű ráfordítások miatt csökkent működési eredményrátája egy év alatt 22,7 százalékról 19,3-ra.

Márpedig a cég a hatékonyság folyamatos növelésére kényszerül. Gazdasági választ kell adnia arra, hogy a vezetékestelefon-előfizetők száma a korábban elképzeltnél alacsonyabb szinten stabilizálódik, és nem biztos, hogy rövid távon a szélessávú internetből befolyó bevételek ellensúlyozni tudják az alternatív telefonálási módok miatt kieső összegeket. A Tele2 és újabban a UPC indulása egyelőre nem vont el annyi forgalmat a cégtől, hogy az hivatalosan is felvegye a neki dobott kesztyűt, vagyis emiatt csökkentse díjait. A háttérben azonban árgus szemekkel figyelik a forgalom alakulását, és egy bizonyos szint felett a válasz nem maradhat el, ami erodálhatja az egy előfizetőre jutó bevételt.

A csoportszinten jó hatékonysági mutató egyébként már most is csalóka, abban ugyanis kulcsszerepe van a T-Mobile-nak, amely 1800 fővel csaknem annyi bevételt termel, mint a hazai vezetékes szegmens, ahol – a leányvállalatokat is beleszámolva – mintegy 9,5 ezren dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik