Élet-Stílus

Mérlegelés

Komoly technológiai eredmények, személycserék, változó fejlesztési stratégiák – csupa olyasmi, amelyek kiváltó okaira valójában alig fog valaki emlékezni.

Szakócát a gazdagoknak!
Mik is voltak 2008 meg nem valósult álmai, tervei? Az egyik legfurcsább minden bizonnyal a 100 dolláros laptop kálváriája, amely idén, úgy látszott, végre eljut a fejlődő országok gyermekeihez. Az ötletet még Nicholas Negroponte, a One Laptop Per Child (OLPC) nonprofit szervezet vezetője 2005-ben vetette fel az ENSZ egyik rendezvényén, ahol láthatólag sikert aratott a nagyszerű gondolat. Az MIT professzora azonban nem számított arra, hogy a laptopgyártók lecsapnak az ötletre, és ahelyett, hogy szegény afrikai gyerekeknek gyártanának kurblis noteszgépet, inkább trendi NetPC-kké formálták az eredetileg olcsóra tervezett eszközt. A hírek szerint a nonprofit szervezet egyre komolyabb anyagi gondokkal küzd, viszont mára szinte az összes gyártó bemutatta ultrahordozható – olcsó – noteszgépét. A vásárlók többsége természetesen nem az eredeti célcsoportból kerül ki.

Mérlegelés 1

Az út a fontos, nem a cél!
Arra sem fogunk pontosan emlékezni, hogy a navigáció területén mikor történt az a hatalmas áttörés, amely arra indította a vásárlókat, hogy tömegesen vásárolják meg a hagyományos térképeket felváltó (GPS, PDA, PNA) személyi navigációs készülékeket. A GPS egyszer csak belekerült a köztudatba, s ma már el sem tudjuk képzelni, hogy utazásaink közben ne szóljon be egy elágazás előtt a műszerfalon elhelyezett, csinos eszköz. A hazai fejlesztéseknek is köszönhetően ma már 3 dimenzióban megrajzolt látnivalókkal, folyamatosan frissített grafikával, sőt végre a valós forgalmi adatokat közvetítő rendszerrel is büszkélkedhetnek a tenyérnyi navigátorok.

Bepörgés
Egy másik elbukott fejlesztésről is érdemes megemlékezni, már csak azért is, mert igen hosszú ideig húzódott az új DVD-szabvány körüli huzavona. A Blu-ray és a HD-DVD csatája a VHS és a Betamax videoszabványok küzdelmét idézte. A Sony vezette Blu-ray-szövetség végül győzött, noha a szakértők egy része fanyalogva vette tudomásul, hogy csak egy maradhatott talpon. Természetesen ez azt is jelenti, hogy hamarosan lecserélhetjük számítógépünk jól bevált DVD-lejátszóját egy hasonló kinézetű, de lényegesen nagyobb kapacitású, lézeres eszközre.


Mérlegelés 1

Gép a képben
Ugyan egyre komolyabb támadások érik a digitális fényképezőgépeket a mobilgyártók felől, ebben az évben is tovább meneteltek a még talpon lévő nagyok. A gépek természetesen egyre okosabbak lettek, de nagyjából körvonalazódni látszik a pixelháború vége. A fotózás szerelmesei hűségesen kitartanak a megszokott fényképezőgép-forma mellett, a mobilgyártók „csak” a trendi, alkalmi partifotósokat tudták meghódítani egyre csillogóbb készülékeikkel. A sokat emlegetett konvergencia talán a telefonok területén figyelhető meg, ugyanis a mobilok kínálják továbbra is a legszélesebb funkcionalitást, amibe idén már belekerültek a mobiltelevíziózás és az internetezés már élvezhető megoldásai is. A drága okostelefonok felfutása mellett érdemes megjegyezni, hogy hihetetlen mennyiségű olcsó készüléket értékesítettek a fejlődő országokban is, ahol sok esetben fontosabbnak látszik az olcsó mobil, mint az említett 100 dolláros laptop.

Anarchierarchia
Az internet fejlődése töretlennek látszott az elmúlt időszakban, bár a szakértők szerint hamarosan gondokat okozhat a hatalmas információáradat. Idén nem voltak markáns vírustámadások, persze ez nem jelenti azt, hogy bármennyit is javult volna az internetes biztonság kérdése. A számítógépes bűnözők stratégiát váltottak, új eszközökkel és módszerekkel igyekszenek továbbra is megkárosítani bennünket. A legnagyobb veszélyben adataink és azonosítóink vannak, hiszen ezek birtokában könnyen juthatnak közvetlenül akár a bankszámlánkon elhelyezett pénzünkhöz is.

Mérlegelés 1

A legújabb módszerek között kell megemlíteni a kémprogramok és álvírusirtók általánossá válását, de természetesen nem csökkent a kéretlenlevél-áradat sem, melynek egy része kellemetlen vírusokat is szór szét. A spamek láthatóan egyre nagyobb problémákat okoznak világszerte, több országban komoly szankciókkal igyekszenek visszaszorítani az illegális reklámot.

A hackerek manapság már nem csak az egyes emberek életét zavarhatják meg, egyre többször tör ki országok, vallási csoportok között a virtuális térben konfliktus. Az eddig titkos online háborúk közül komoly tanulságokkal szolgálhat a nyilvánosságra került orosz–grúz internetes incidens. A biztonsági szakemberek többsége szerint ma egy jól képzett hackercsapat akár napokra is képes megbénítani stratégiailag fontos információforrásokat, gazdasági és kommunális rendszereket. Egy ilyen csapás kivédése gyakorlatilag szinte lehetetlen, így sok fejlett ország „polgári védelmi” gyakorlataiban egyre nagyobb szerepet kap egy ilyen katasztrófára való felkészülés.

Mérlegelés 1

Magyarok a (z)űrben
Míg a hackerek az interneten oldalak feltörésével, mások egyetemi tojásdobálással fejezik ki véleményüket. Sokáig emlékezni fogunk arra, hogy Steve Ballmert megdobálták magyarországi látogatásán, de hogy ki és miért, azt valószínűleg hamar elfelejtjük majd.

2008-ban két informatikus is eljutott az űrbe, érdekes, hogy a korábban Microsoft-szakember – Charles Simonyi – egyáltalán nem váltott ki a Ballmer-látogatáshoz kapcsolódó indulatokat senkiből, sőt, titkon kimondhattuk: immáron két magyar járt az űrben. Richard Garriott-ról viszont csak az online játékok rajongói tudják, hogy kicsoda, és mivel szerezte húszmillió dolláros jegyét az aktuális űrjáratra. Az viszont mindenképpen üzenet értékű, hogy a hat eddigi űrturista közül kettő informatikus volt, s a pletykák szerint Simonyi egy újabb körre is befizet a közeli jövőben.

Mérlegelés 1

A nagy Goorítás
Idén sem váltottuk le a Windowst, bár a Vista egyáltalán nem lopta magát a felhasználók szívébe.
A Google, úgy látszik, megelégszik az Office-programok ellen indított támadással, és egyelőre nem akarja kiütni az időközben Steve Ballmer irányítása alá került Microsoftot. A hihetetlen felfutású keresővállalat így is a leginnovatívabb internetes szereplő, amely láthatóan újabb és újabb megoldásaival egyre inkább átrendezi az online világot, és egyes szereplőinek sikerét is komolyan befolyásolhatja.


Mérlegelés 1

Gates vette a kalapját
A számítástechnika egyik meghatározó egyénisége, Bill Gates kiszállt a ringből. Amikor 1975-ben Paul Allannel megalapították a Microsoftot, tulajdonképpen senki sem gondolta, hogy 1995–2007 között William Henry Gates III lesz a világ leggazdagabb embere. Valószínűleg ő maga sem.
Az 1955-ös születésű Gates azonban mintegy 23 év sikeres működés után úgy döntött, hogy átadja a stafétabotot a vállalat egyik legerősebb emberének, Steve Ballmernek. Csak találgatni tudjuk, hogy milyen okból, de a számítástechnika nagy látnoka úgy érezte, ennyi elég volt, most már jöjjenek a működtetők. Természetesen a korai időszaktól a mostanra a világ legnagyobb számítástechnikai vállalatává nőtt cégnél nemcsak a vezető cserélődött, hanem a szemlélet is.
A váltás persze senkit sem ért váratlanul, hiszen a 2008. június 27-ei stafétaváltást a szoftvercég alapítója még 2006-ban jelentette be, s az 52 éves Gates ez után sem hagyja el teljesen a Microsoftot, a napi munkában ugyan nem vesz részt, de a jövőben is elnöki és tanácsadói posztot tölt majd be. Ennek ellenére a nyár közepi váltással egy 33 éves korszak záródott le, amely közvetlenül befolyásolta a világ technológiai fejlődését, vezette sikerre a PC-ket, s váltotta valóra a tudományos fantasztikumok világában megálmodott szuperszámítógépeket.

A mintegy 58 milliárdos vagyonnal rendelkező Gates minden idők legvitatottabb technokratája. Mostantól fogva nyugodtan élvezheti jótékonykodása gyümölcseit, saját bevallása szerint ugyanis ezen tevékenységre szeretné a legtöbb időt fordítani. Nem mellékes információ, hogy a Gates házaspár alapítványai félezer alkalmazottal és hatalmas tőkével elsődlegesen az éhezők segítését és az egészségügyi ellátás javítását tűzték ki célul a fejlődő országokban. A Time magazin által a huszadik század egyik legbefolyásosabb emberének tekintett Gatest 2005-ben még az angol királynő is lovaggá ütötte, bár a „sir” megnevezést – mivel nem brit honpolgár – nem viselheti.
Elemzők véleménye szerint nem lesz könnyű dolga a Gatest váltó gyerekkori barátnak, Steve Ballmernek, mivel az internet általánossá válásával egyre több trónkövetelővel kell szembenéznie a redmondi cégnek. Az utóbbi évek szerteágazó fejlődése – mp3-lejátszók, játékkonzolok, online játékok, x-Box, mobiltelefónia – után elképzelhető, hogy a vállalati informatika, a versenyképes online szolgáltatások és a régi fő csapásirány kerül újra előtérbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik